Röviden

2008. december 16., kedd, Világfigyelő

Megszavazták a 2009-es költségvetést

Elfogadta az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényt hétfőn, 209 igen, 171 nem szavazattal, tartózkodás nélkül. A jogszabály a központi költségvetés 2009. évi bevételi főösszegét 8300,2 milliárd forintban, kiadási főösszegét 8961 milliárd forintban, hiányát 660,8 milliárd forintban állapítja meg. A jövő évi büdzsé általános tartaléka 47,178 milliárd forint lesz.

Liszttel a szabadságért

Athénban tegnap liszttel szórták meg a rendőröket a tüntető görög fiatalok, máshol az országban pedig helyi rádióstúdiókat foglaltak el, hogy követeléseiket beolvassák. A főváros rendőr-főkapitánysága előtt 2000—3000 diák gyűlt össze, miközben eltorlaszoltak egy főútvonalat, jelszavakat kiabáltak, s időnként naranccsal és vizes palackokkal dobálták az épületet védő rohamrendőröket. Az utóbbiak mindaddig nem válaszoltak, amíg lisztet nem kezdtek szórni rájuk. Ekkor némi könnygázt vetettek be, amely rövid időre szétkergette a tömeget. Az igazságügyi palotánál ennél jóval kevesebben, csak mintegy ötvenen gyűltek össze. A demonstrációk már tizedik napja tartanak Görögországban amiatt, hogy egy rendőr december 6-án lelőtt egy diákot, mert az állítólag megdobált egy rendőrautót.

A szlovák államfő nemet mond

Ivan Gasparovic szlovák államfő biztosan nem írja alá a közoktatási törvény módosítását — jelentette ki a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) parlamenti frakcióvezetője a Markíza szlovák kereskedelmi televízióban. A pozsonyi Új Szó tegnap ismertette Rafael Rafaj nyilatkozatát. Rafaj úgy véli — írja a napilap —, hogy a köztársasági elnök nem fog olyan törvényt aláírni, amely miatt ,,jogi problémák merülnek fel". Rafaj szerint a kisebbségi tankönyvekben a földrajzi és helységnevek írását szabályozó törvény ellentmond sok más jogszabálynak, és a jogszabály a gyakorlatban végrehajthatatlan. A szlovák államfőnek péntekig kell döntenie arról, hogy aláírja-e a törvényt. Ha visszaküldi a parlamentbe, akkor ott már csak az általa javasolt módosításokról lehet majd tárgyalni. Ebben az esetben előfordulhat, hogy a képviselők az eredeti szövegtől teljesen eltérő jogszabályt fogadnak el.

Nincs előrelépés

Nem közeledtek az álláspontok tegnap Moszkvában az amerikai rakétapajzs új elemeinek tervezett európai telepítésével és a START—1-szerződés jövőjével foglalkozó újabb orosz—amerikai konzultációkon. Szergej Rjabkov, a leszerelés és az orosz—amerikai kapcsolatok ügyében illetékes orosz külügyminiszter-helyettes azonban leszögezte: ,,elégedettek vagyunk a mostani tárgyalási fordulóval, még ha nem is történt előrehaladás". Emlé­keztetett: ezekről a kérdésekről mindig kemény tárgyalások folytak.

Montenegró beadta tagfelvételi kérelmét

Milo Djukanovic montenegrói miniszterelnök tegnap hivatalosan átnyújtotta Párizsban az Európai Unió soros elnöki tisztét ellátó Franciaország államfőjének, Nicolas Sarkozy elnöknek Montenegró uniós tagfelvételi kérelmét. A találkozón jelen volt Olli Rehn, az EU bővítési biztosa.

Az ukránok nem kérnek a NATO-ból

Az ukrán állampolgárok 59,6 százaléka ellenzi Ukrajna esetleges NATO-tagságát. A kijevi Társadalomátalakulási Intézet irányításával elvégzett országos felmérés tegnap közzétett eredményei szerint az ukránok harminc százaléka támogatja Ukrajna belépését a NATO-ba, míg a válaszadók 10,2 százaléka nem tudott dönteni a kérdésben. Ukrajna esetleges NATO-tagságának támogatottsága régiónként változik oly módon, hogy nyugat-keleti irányban haladva jelentős mértékben csökken. A közvélemény-kutatást november 13. és 24. között végezték 2000 felnőtt korú személy megkérdezésével.

Irodát nyit Belgrádban az EULEX

Hamarosan Belgrádban nyit irodát az Európai Unió rendészeti-igazságügyi missziója. Az uniós misszió súrlódás nélkül kezdett működni a szerbek lakta területeken is. A két észak-koszovói határátkelőnél jelenleg már csak az EULEX vámosai dolgoznak. Mitrovica, Zvecan, Leposavic és Zubin Potok város rendőrkapitányai az EULEX-misszió pristinai vezetőjének küldik napi jelentéseiket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 721
szavazógép
2008-12-16: Világfigyelő - Bogdán László:

Magyar tükör

A múlt héten Sólyom László köztársasági elnök immár második jelöltjét is visszautasította a szocialista frakció. Így a Legfelsőbb Bíróságnak továbbra sincs elnöke. Tulajdonképpen — a köztársasági elnök szerint — nem szakmai kifogások alapján utasították el Havasiné Orbán Máriát, így akarták ,,büntetni" az államfőt, mert nem vett részt néhány hete a Gyurcsány Ferenc által nagy hangon meghirdetett nemzeti csúcstalálkozón.
2008-12-16: Közélet - Puskás Attila:

Teendőink ellenzékben

Végig követtem a többnapos huzavonát a két, homlokegyenest ellentétes ideológiájú (van ilyen, hogy ,,ideológia" Romániában?) párt ,,partnerségének" megkötése előtt.