A múlt hétMeglepetés nem ér

2008. december 16., kedd, Közélet

Abban reménykedtem, hogy az angyal egy vadonatúj kormányt hoz majd nekünk. De úgy látszik, a nagy pénzügyi-gazdasági válság az egeket veri, és az égben az angyalok kivikszolják egy kicsit a régi politikusokat, kifehérítik a sötét múltjukat, és őket kapjuk karácsonyi ajándéknak az új kormányba.

Milyen igaz, hogy akinek holt hírét költik, az sokáig él! Stolojant, a miniszterelnök-jelöltet már elsiratta Băsescu és a nép. Nem is mutatkozott egy darabig. Aztán a nyáron bemutatkozott a tengerparton, fürdőgatyában. Megmutatta félmeztelen magát és a meztelen valóságot, hogy miniszterelnöknek készül. Úgy állt neki a fürdőnadrág, mintha rászabták volna, akár a miniszterelnökséget. Mindig féltem az újabb kormányoktól, új emberektől. Mire beletanultak volna a munkába, máris jött a koalíciók szétbomlása, kormányválság, vagy letelt a négy év, és jöttek az új miniszterek, és kezdődött minden elölről. Most már nem lehet baj. Mindenki csaknem mindenkivel hajlandó volt összeállni. Mint a kutyák. Végül a volt kormánypárt összefogott a másik volt kormánypárttal, és lesz egy erős kormányunk. Az RMDSZ-t is bevették volna a kormányba, de a koncok miatt majdnem felkoncolták egymást. Rajtuk kívül még a liberálisokat is bevehették volna a kormányba, és így megvalósult volna a nagy nemzeti koalíció. Nem is tudom, miért kell egyáltalán ellenzék? Mert mostanig is hol volt, hol nem volt, mint a mesében. És egyáltalán, minek kellett ezért választásokat tartani? A közvélemény-kutatások kisebb-nagyobb tévedéssel megmondták, hogy ki fog nyerni. Csinálnának egy sokkal komolyabb közvélemény-kutatást, és annak alapján minden párt vagy pártocska a kormányba kerülhetne. Azokat részesítenék előnyben a parlamentbe jutásnál, akik ellen például korrupció miatt eljárás folyik. Bejutva a parlamentbe, ők mentelmi jogot kapnak, mint most egyik tordai: Virgil Pop, akit a börtönből egyenesen a parlamentbe vittek képviselőnek. Előzetes letartóztatásban volt befolyással való visszaélés miatt. Közben nyert a választásokon. Attól tartok, hogy most a bűnözni szándékozók vérszemet kapnak. A következő választásokon sok pénzzel jelöltetik magukat, és azután nyugodtan elkövethetnek valami nagy bűncselekményt. Közben bejutnak a parlamentbe, és szabadok maradnak, mint a tordai (jó)madár. Nálunk soha nem történik ilyen (mármint hogy valaki a parlamentből menjen a börtönbe), csak Amerikában, ahol Illinois állam egykori kormányzója éppen börtönbe jutott, és most utódját is ez fenyegeti, mert el akarta adni az új elnök, Obama szenátori helyét. Különben is nálunk a szocialisták között is ott vannak a korrupcióval gyanúsítottak, akik bizonyosan mind ártatlanok, mert senkinek még a haja szála sem görbült a nagy vizsgálatok után. Bár most éppen lefoglalták Miron Mitrea egyik házát, de még maradt neki másik. Lesz, ahol (jól)laknia. Az eljárás megszűnik, a vagyon maradt. Az jó, hogy a régiek kerülnek kormányra. Ők már elég jól állnak anyagilag, így hátha nem lesznek olyan mohók, mint az újak lennének?

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2008-12-16: Közélet - Puskás Attila:

Teendőink ellenzékben

Végig követtem a többnapos huzavonát a két, homlokegyenest ellentétes ideológiájú (van ilyen, hogy ,,ideológia" Romániában?) párt ,,partnerségének" megkötése előtt.
2008-12-16: Közélet - Gazda József:

A bosszú, avagy: a volt jó barát nem bottal ver

Élénken él az emlékezetemben négy év előtti arcpirító élményem. Választás volt akkor is, akárcsak most. S a küzdőtéren ott állt az RMDSZ, akárcsak most. S a harc is éles volt, akárcsak most.