És voltak körvonalazódó, sőt, akkor kibontakozott, arcot öltött szövetségek. Az RMDSZ végig az SZDP-vel, tehát a baloldallal együtt kampányolt mind a parlamenti, mind az elnökválasztásban, mert akkor ez is volt. Szavazzunk Năstaséra — hangzottak el a felhívások. Volt, aki ezeket meghallgatta, volt, aki nem, például jómagam sem, mert nekem elég volt a kommunistákból, a posztkommunistákból szintúgy — de a felhívás, az megtörtént. Az elvbarátok összeölelkeztek, Markó és Năstase együtt fényképezkedett, egymás mellett jelentek meg a képernyőn, ahogy egymás mellett voltak négy éven át a közös kormányzásban. S akkor jött a nagy csalódás — mármint a szövetséges SZDP-s és RMDSZ-es táborokban —, új elnök, a demokrata Băsescu ülhetett a bársonyszékbe. És az új elnök kijelentette: semmiképp sem ad kormányalakítási megbízatást a posztkommunistáknak. Igen ám, csakhogy az úgynevezett jobboldal nem kapott elég voksot, képtelen lett volna a kormányzásra. És akkor megtörtént a gyalázat: cserbenhagyta a Markó Béla vezette RMDSZ a szövetségest, a barátot, elv- és harcostársat, s átcancukázott a „túloldalra", mert neki fontosabb volt a kormányzás, fontosabbak voltak a nómenklatúra számára a jó helyek a miniszteri és államtitkári, igazgatói székekben, mint a becsület. Cserbenhagyták elvbarátaikat… S nemcsak mi, magyarok vettük ezt észre, észrevették a románok is. Akkortájt utaztam vagy négy órán keresztül egy román útitárssal, aki végig ezt emlegette, ezen háborgott. Domnule — uram — mondta, mi mindig becsültük a magyarokat jellembeli szilárdságukért, becsületességükért. Nem hittem volna, hogy képesek erre. És nekem sült le az arcomról a bőr, nem úgy, mint nekik, a pártkatonáknak, akik feltehetően röhögtek a markukba, hogy na, ezt a bukást is megúsztuk. Tovább is ott lehetünk a hatalomban. Be jó! Be nagyszerű! Jó is volt — nekik, de sohasem a közösségünknek, mert a közösségünk semmit nem nyert ebből. Nyertek ők, a megélhetési politikusok, akiknek már régen semmi közük ahhoz a nemzethez, melynek nevét — sajnos — a cégérükben, és csak ott hordják. Az új barát sem volt kegyes hozzájuk, még a minimum minimumát jelentő, jogainkat feladó-szentesítő, általuk benyújtott kisebbségi törvénytervezetet sem fogadták el — hadd fűzzem hozzá: hála Istennek —, ami pedig fontos lett volna számukra, mert presztízskérdést csináltak belőle. De végül is jöttek a jó falatok, s ez volt a fontos, ezért és nem holmi kisebbségi jogok kiharcolásáért történt az egész. Nem a választóikért, mert azok már régen nem számítottak nekik semmit. Tudták, azok — jobb nem lévén — úgyis rájuk ütik a pecsétet. Mint tették most is, miután még az új ,,reménység", a választás szabadságát deklaráló, papagájoló MPP is cserbenhagyta őket, így most sem volt más lehetőség, maradt minden a régiben. És az RMDSZ arathatott újra. Ám az akkor elárult társ most visszaüt. Geoană kijelentése — semmiképpen sem hajlandók együtt kormányozni az RMDSZ-szel (mondhatták volna így is: az árulókkal, a gerinctelenekkel) — teljesen jogos. Hogy ez jó-e nekünk, magyaroknak, ezt most nem akarom firtatni. De hogy az SZDP álláspontja jogos, ahhoz kérdés nem fér. Most csak az következhet, hogy az az oldal is megvesse az árulót, amelyiknek árult. Ha ez fog történni, a formálódó kormánykoalíció másik oldala is eldobja és meg is veti Júdásékat, az is törvényszerű lesz.