Bush esete döbbenetet, nevetést, fanyalgást keltett Amerikában

2008. december 17., szerda, Világfigyelő

Az amerikaiak többsége először megdöbbent, majd nevetett azon, hogy George Busht egy iraki újságíró megdobta a cipőivel egy hét végi bagdadi sajtótájékoztatón, de sokan megjegyezték, mégsem helyénvaló az Egyesült Államok elnökével így bánni — derült ki a Fox News és az MSNBC hírcsatorna beszámolóiból.

Az amerikai hírtelevíziókban hétfőn a cipődobálás volt a legnépszerűbb téma, szinte félóránként bejátszották azt a képsort, amelyben Muntaszir az-Zaidi újságíró, az al-Bagdadíja iraki tévéállomás munkatársa — arab fül számára a legsúlyosabb sértéssel felérő módon — kutyának nevezte Busht, és hozzávágta mindkét cipőjét. A hírtévék szinte nem tudtak megszólítani olyan embert az utcán, aki ne látta volna a cipődobálást a tévében. A show-műsorok vezetői elemükben érezték magukat, mindenhol központi téma volt a példátlan eset. Andy Borowitz humorista például közölte: a New York Yankees profi baseballcsapat dobójátékosként szerződtetné az arab újságírót. Több elemző felvetette az elnök biztonságára vigyázó ügynökök lanyha reagálását: az első és a második cipő elhajítása között ugyanis szinte semmi nem történt, a testőrök nem léptek közbe. A titkosszolgálat elhárította a bírálatokat, mondván, hogy kellő határozottsággal és visszafogottsággal léptek fel. A tegnapi USA Today megállapította, hogy a tréfán és az ügynökök késedelmes reagálásán túl az esetnek van egy súlyos vonatkozása: sok iraki soha nem fog felszabadítóként tekinteni az amerikaiakra. Az ország vallási és törzsi megosztottsága miatt soha nem lehet győzelemről beszélni. Az újság szerint Irak vezetői és a jelen levő többi sajtós jogosan döbbent meg azon, hogy egy magát újságírónak nevező személy ilyen durván megsértette az amerikai elnököt. A lap értékelése szerint az eset is jelzi: az Egyesült Államok számára az iraki küldetés befejezése nem lesz egyszerű. Jóllehet az arab ország ma nyugodtabb, mint két éve volt, egyáltalán nem biztos, hogy a csapatkivonás után is stabil marad.

*

Kar- és bordatöréssel kórházba szállították tegnap Muntaszir az-Zaidit, az iraki újságírót, aki cipőjét az amerikai elnök felé hajította egy sajtótájékoztatón — közölte a férfi testvére. Egy karja és több bordája törött el Zaidinek, emellett megsérült a szeme és a lába — mondta. Arra nem tért ki, hogy az őrizetbe vétel alatt vagy azután keletkezhettek-e a sérülések. Testvére elmondása szerint az újságírót a szigorúan őrzött bagdadi ,,zöld zónában" álló és az amerikai hadsereg egészségügyi szolgálata által üzemeltetett Ibn Szina kórházba vitték. A vasárnapi eset óta a térségben sokan hősként tekintenek Zaidira. Jordá­niában számos ügyvéd jelentkezett az ügyvédi kamaránál azzal a szándékkal, hogy segítsen ellátni Zaidi jogi védelmét, ha arra kerül sor. Jordániai jogászok nem léphetnek fel az iraki bíróságok előtt, de segíthetnek a védőügyvédnek a felkészülésben — mondta Száleh al-Armúti, a szakmai szervezet vezetője.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2008-12-17: Közélet - x:

Sajátos jogállású települések (Jegyzet) - B. Kovács András

A választások előtt jobb helyeken már készülnek a jogszabálytervezetek, melyekkel képviselőinket majd feltarisznyáljuk. A sajátos jogállású települési önkormányzatok tárgyában az EMNT fogalmazott meg a minap egy igényt, s noha elsősorban nem a Székelyföldnek szól, érdemes itt is felfigyelni rá.
2008-12-17: Világfigyelő - Simó Erzsébet:

Röviden

Folytatódik a magyar vasutassztrájk
Továbbra is kaotikus a vonatközlekedés Magyarországon; a szakszervezetek és a MÁV álláspontja nem közeledett egymáshoz, így továbbra sem tudni, hogy meddig tart a VDSZSZ határozatlan időre meghirdetett sztrájkja. A MÁV Start összesítése szerint országosan az 1240 vezényelt dolgozóból 336-an sztrájkoltak, 904-en vették fel a munkát. A MÁV számításai szerint a vasárnap éjféltől határozatlan időre meghirdetett sztrájk első napján a MÁV-csoport vesztesége 79 millió forint volt. A munkabeszüntetés miatt 93 millió forint bevétel esett ki. A túlóra költsége kétmillió forint volt, és nyolcmillió forint kártérítést kellett kifizetni. Ugyanakkor a MÁV-csoport hétmillió forintot takarított meg a személyi jellegű és 18 millió forintot az üzemelési költségeken.