Számosan összegyűltek Sugár János képzőművész rendhagyó újság- és könyvbemutatójára szombat délután a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben (felvételünk). Rendkívüli alkalom volt olyan értelemben, hogy a bemutatott Időjárőr című könyvet ténylegesen az utca embere írta. Sugár János képzőművész Bezsenyi Tamás kriminológussal beszélgetett a projektről, a könyv és az újság szerkesztéséről.
A vendégeket Kispál Ágnes Evelin, a Magma egyik alapítója köszöntötte, hangsúlyozva, hogy Sugár Jánost már ismeri a sepsiszentgyörgyi közönség, hiszen idén januárban egyéni kiállítását láthatták és ennek apropóján jelent meg az Időjárőr című kötet, amely a Moszkva téri projekt anyagát tartalmazza, valamint a nyolcadik pulzArt művészeti fesztivál előtt újraélesztették a projektet városunk különböző forgalmas helyszínein. Ennek anyaga a Sepsiszentgyörgyön kiadott, ugyancsak Időjárőr című tizenkét oldalas újság. Sugár Jánost gyermekkorától érdekelte az időutazás kérdése, és elgondolkodott azon, hogy a jelenben járnak-e vajon időutazók. Az időutazó szinonimája tulajdonképpen az időjárőr, aki, mint egy parkőr, felügyel arra, hogy rend legyen; ő a kívülálló marslakó, Montesquieu perzsa hercege. „Ez az időjárőr mindannyiunkban benne van, és fel kell ébreszteni, hogy az visszafordíthatatlan véges időt, ami nekünk adatott, próbáljuk meg árnyaltabban kezelni” – hangsúlyozta Sugár János.
A projekt 2003 tavaszán kezdődött egy múzeumi pályázat révén, amikor a budapesti volt Moszkva téren kiállított lakókocsiba véletlenszerűen kiválasztott egyéneket invitáltak be (ezek többsége illegális erdélyi munkakereső volt), és arra kérték őket, hogy tíz percen keresztül folyamatosan beszéljenek, ami rögzítésre került. Az önként jelentkezőket pénzzel jutalmazták, a projektben résztvevők aláírtak egy adathasználati nyilatkozatot, de a személyazonosságukat nem ellenőrizték. Hat hétig volt a lakókocsi azon a téren, ezalatt főként egyéni élettörténetek hangfelvétele készült, amik átiratából jött létre az Időjárőr című könyv. Megalkotásának fő mozgatórugója, hogyan „kezeljük a jelent múltként. Vagyis képzeljük el, milyen lesz a jelenünk múltként egy képzeletbeli jövő számára.” Érdekes tapasztalat volt, hogy a beszélők kilencven százaléka azonnal a saját életéről kezdett el mesélni, és ez különös drámaiságot kölcsönzött a történeteknek.
Bezsenyi Tamás egy Foucault idézettel példálózva megjegyezte: „El kell beszéltetni az embereket a saját élettörténetükről, mert már nemcsak büntetni akarjuk, nem a testüket akarjuk egyébként felnégyelni, hanem a lelküket, és megpróbáljuk megérteni őket. A mostani társadalmi szervezetek túl vannak terhelve, és nem segítik az embereket, hogy jobbakká váljanak. A rögzített történetek arról tanúskodnak, hogy az egyének vágynak arra, hogy őket figyelmesen meghallgassák. Ennek a figyelemnek köszönhetően átgondolhatják az életüket, felszabadíthatják rejtett energiáikat. Nagyon fontos számukra az önreflexió, mert gyógyító hatása van, rávezet a kiútra.”
Sugár János lapunknak elmondta: Budapesten hetvenvalahány történet született, ez található meg a könyvben is. Sepsiszentgyörgyön öt helyszínen (Csíki negyed, Központi Piac, állomás, Sepsi Value Center parkolója, Szabadság tér) ötvenkilenc történet került rögzítésre, nem volt egy kifejezett célcsoport. A projekt Budapesten és Sepsiszentgyörgyön kívül kijutott Zágrábba és Szerbiába, az emberek egy-két kivétellel mindenütt saját életükről kezdtek el mesélni.
A sepsiszentgyörgyi projekt kétnyelvű volt, igyekeztek a helyi román közösséget is megszólítani, született két román nyelvű történet is, amelyeket majd román nyelven közölnek. A sepsiszentgyörgyi beszélgetések egy része olvasható az Időjárőr újság első számában. Tervezik, hogy a budapesti történetekhez hasonlóan a sepsiszentgyörgyi beszélgetések is megjelenjenek majd könyv formájában.
