,,Őrség, tépjék le a fejét!”

2008. december 20., szombat, Világfigyelő

Politikai vita helyett egészen különleges show-t láthattak az orosz Távol-Kelet tévénézői a Párbajra! című vitaműsorban: a heves vérmérsékletéről ismert Vlagyimir Zsirinovszkij sértegetni kezdte vitapartnerét, majd kis híján neki is ment. A műsorban, amelyet a Távol-Keletre élőben közvetítenek, a közismerten populista Zsirinovszkij, a magát ellenzékinek valló ,,liberális-demokrata" párt elnöke Borisz Nagyozsgyinnal, a Jobboldali Erők Szövetsége elnevezésű, parlamenten kívül maradt liberális ellenzéki párt politikusával vitatkozott az elnöki és a képviselői mandátumok meghosszabbítására vonatkozó alkotmánymódosításról.

Nagyozsgyin a Komszomolszkaja Pravda című lapnak így számolt be a történtekről: a vita hevében ,,Zsirinovszkij hirtelen elkezdett kiabálni, hogy »Maga hazudik, soha nem szerette az alkotmányt!«, én meg azt mondtam neki: »Ön sem mond mindig igazat, hiszen minden nőnek férjet ígért, és nem váltotta be ígéretét.« Erre Zsirinovszkij teljesen kikelt magából, sértegetni kezdett, mire én nyugodtan csak annyit mondtam: »Abbahagyja az üvöltözést, vagy kényszerít, hogy beverjem a képét?« Mire ő azt kiabálta: ,,Őrség, tépjék le a fejét!« Meg is jelent három ember, odaléptek hozzám, és nagy kínban, udvariasan kértek, hogy menjek velük, majd amikor kimentünk a stúdióból, köszönetet mondtak."

Még Zsirinovszkij kiabálása közepette a műsorvezető rendőröket kért, akik azonban csak a műsor második részére jelentek meg, amikor már minden visszatért a normális kerékvágásba.

Zsirinovszkij nem kívánt nyilatkozni a történtekről, csak sajtótitkára hangsúlyozta, hogy semmi borzasztó nem történt, nem hangzottak el sértések. ,,Heves vita volt, és Vlagyimir Volfovics (Zsirinovszkij) a maga sajátos modorában védte álláspontját, ennyi történt" — mondta a sajtótitkár.

Zsirinovszkijnak ez nem az első ilyen ügye tévéműsorokban és a stúdiókon kívül: 1995-ben egy politikust leöntött gyümölcslével, ugyanabban az évben egy képviselő haját tépte meg, 2003-ben szintén két hasonló esete volt, 2005-ben egyik, két évvel korábbi áldozatát leköpte a duma folyosóján, és ezzel dulakodást provokált, s a tavaly decemberi parlamenti választások előtt is élő adásban veszett össze botrányosan szintén egy politikussal. Áldozatai közül a legtöbben liberális irányzatok képviselői.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2008-12-20: Kovakő - diákmelléklet - x:

Dupla vagy semmi?

A pénznek vannak olyan meghatározó szabályai, melyeket csak a gazdagok tartanak be. A gazdagok számának háromszorosát is meghaladják a többiek, akik a ,,legyenek jó jegyeid, egy jó munkahelyed és nagy fizetésed" elv szerint élnek.
2008-12-20: Világfigyelő - x:

Röviden — Simó Erzsébet

Gasparovicnak nem kellenek a magyar földrajzi nevek
Ivan Gasparovic szlovák államfő nem írta alá a módosított közoktatási törvényt, amely lehetővé tette volna, hogy a kisebbségi tankönyvekben először a kisebbség anyanyelvén, majd zárójelben szlovákul tüntessék fel a földrajzi neveket — jelentette be tegnap Martina Balleková, az elnöki hivatal képviselője. A jogszabály most visszakerül a parlament elé.