Az eszméletlen gyönyört kínáló hópihék helyét az egyre giccsesebb lámpácskák veszik át, ide-oda mászkáló mikulások, aranyozott szárnyú angyalok hívják fel figyelmünket. Lassan elfelejtjük a múltat jelenné tenni, felidézni egy igazi karácsonyi hangulatot. Már-már nem is tudjuk, mit ünnepelünk, vagy hogyan is ünnepeljük. Sokan még karácsony éjjelén sem vesszük a fáradságot, hogy elballagjunk a templomba, hiszen ha ott nem, hol máshol lehetünk ünnepi hangulatban? Fontosabb talán otthon maradni, a melegben kuksolni és a televízió esti kínálatai közt válogatni?

Üzletek, áruházak polcai megtelnek többé-kevésbé jelentéktelen ajéndékokkal. A büszke édesapa boldogan és oly ünnepélyesen csúsztatja kosarába a távirányítós autócskákat fiacskájának. Csak az anyagi rész az, amely számít a mai ünnep során. Arra megy ki a játék, hogy minél nagyobb ajándékot kapjunk, és minél kisebbet adjunk. Lehetetlen ajándékokat kérünk, pedig beérhetnénk egy üdvözlőlappal is, de — mert nekünk is tartani kell a szintet — bele sem gondolunk abba, hogy mi is az, ami valóban számít az ajándékozásban.

A várakozás hiányzik, az adventi várakozás: nem a Mikulás vagy az Angyalka utáni sóvárgásnak kellene színessé tennie a karácsony előtti időszakot. Fontos szerepet játszik ugyan a Mikulás, az ajándékozás is, mégis a szeretet megvallása teheti igazán meghitté az ünnepet. Óriási tévedésbe estünk, amiből jó lenne lassan kimászni.

Fontos lenne kicsi kortól beleedződni a karácsonyi rituálé fontosságába, rejtélyébe. Biztatni kell ugyan saját magunkat, mint mást is, adventi koszorú és karácsonyfa díszítésére. Ezáltal is ráérezhetnénk a karácsony lényegére. Így könnyebb is lenne elkerülni a jelenlegi mintáját a karácsonynak. Legalább ekkor szánjunk több időt szeretteinkre, próbáljuk tolerálni az idegesítő családtagok fölösleges fecserészéseit, hiszen mégiscsak a szeretet ünnepéről van szó.

Illyés Dorottya