Egyszerű emberek mesélnek életükről, családjukról, örömükről, bánatukról, az általuk megélt történelemről – mindössze ennyiből állnak a Szőcs Szilárd és Deák András által készített néhány perces filmek, mégis sikeresek. Az Emlékgyárosok filmjeinek hangját szöveggé formázták, fényképeket rendeltek mellé és könyvvé szerkesztették össze a Tortoma Könyvkiadónál, így aki igyekszik, még éppen odateheti ajándékként a karácsonyfa alá. Szombaton Budapesten mutatták be a könyvet, hétfő este – Háromszéken első alkalommal – a Székelyföldi Vadászati Múzeum közönsége vehette kezébe a kiadványt.
A zömében Erdővidékről származó egybegyűlteket a kiadó vezetője, Demeter László üdvözölte, előszóként a Tortoma frissebb könyveit – turistakalauzt, szakácskönyvet, történelmi témájú köteteit – ajánlotta, majd a két fiatalt méltatta, mondván: filmjeikkel hozzájárultak a tájegység kedvező megjelenítéséhez. Jó ötletnek tartotta, hogy az idős emberek történetei könyv alakban is megjelenjenek, hiszen úgy, szóról szóra olvasva sokkal kézzelfoghatóbbá váltak ezek.
Szőcs Szilárd a kezdetekről vallva elmondta: előbb csak közösségi oldalt hoztak létre, amelyen különböző erdővidéki hírek megjelenítésének adtak teret, aztán hívták fel figyelmüket első filmjük alanyára, a kisbaconi Keresztes Etelka nénire. A közvetlen, őszinte és életigazságokat megosztó néniről szóló alkotásuk hamar népszerű lett, hasonlóképp nagy nézettséget vonzott a székelyszáldobosi Benkő Béláról készített munkájuk is, de az igazi áttörést a 102 éves – manapság pedig már a 105-höz közelítő – Kolumbán Juliska nénit megörökítő kisfilm hozta. Az elmúlt években háromszor is forgattak nála. Volt videó, amely több mint 2,6 millió megtekintést hozott, egy másik kisfilm 86 ezer kedvelést eredményezett.
Szeretik ezeket a filmeket készíteni – mondotta Szőcs Szilárd –, mert a visszajelzések szerint sikerült elérniük, hogy más megvilágításba kerüljön szülőföldjük, azt pedig nagyon fontosnak tartják. Igaz az, hogy nem túlságosan gazdag vidék, hiányosságokból sok van, de hasonlóképp sok tekintetben gazdagnak is mondható, jó lenne, ha inkább azokról beszélnének az idegenek, mint például a lepusztult bányákról.
A film sikerét abban látja, hogy manapság, amikor szinte divat átverni mindenkit, az idős férfiak és nők őszintén, kendőzetlenül igazat mondanak, az pedig üdítően hat. „Nem profi vágók, hangmérnökök és marketingesek vagyunk, szóval nem mi »futtattuk fel« a filmet, hanem szereplőink, akik az álszent világban is szívből tudnak mesélni” – mondotta.
Deák András a szereplők megtalálásáról beszélt. Mint mondotta, már nem is kell annyira keresniük, mert a közvetlen környezetükben élők hívják fel a figyelmüket egy-egy új riportalanyra. Nem mindenki áll első pillanattól kezdve kötélnek, arra is volt példa, hogy kétszer-háromszor is vissza kellett menniük, volt, hogy az apró néni fejszével fogadta érkezésüket, a legtöbben azonban végül engednek az unszolásnak, betekintést hagyva életükbe.
A filmeket úgy szerkesztik és vágják, hogy kerüljék az esetleges megosztó tartalmakat – kicsit sem lehet oláhozni, cigányozni vagy zsidózni –, illetve a politikai életre való utalásokat.
Örül annak, hogy a filmek anyagából könyvet szerkesztettek. Megtörténhet, hogy a filmek még évtizedekig elérhetőek lesznek a világhálón, de az is, hogy nem. Az viszont biztos, hogy a könyvek még sokáig ott lesznek a polcokon, őrizvén a megszólalók emlékét.
A munka folytatódik – hangzott el. Az Erdővidék 100 arca helyett már Székelyföld 1000 arcát mutatnák meg. Elkészült már öt rész, hamarosan újabbak jönnek. A cím ellenére nem az a cél, hogy tényleg ezer rész készüljön, de jó lenne minél közelebb érni hozzá, mert ha sok idős ember vall a megélt évtizedekről, családja és közösségünk múltjáról, annál teljesebb és színesebb képet hagyunk utódainkra.
