A víz az ásványi és szerves sók oldószere, amelyekkel oldatokat vagy szuszpenziókat képez, s ezeket a vér eljuttatja az egész szervezetbe. A víz a szervezetben lezajló lebontó folyamatokból származó anyagoknak is oldószere, amelyeket a véredények útján a szervekbe szállít. Hővezető képességénél fogva az állati szervezet hőszabályozója is, segít a hőfölösleg elszállításában és eltávolításában az izzadás és légzés útján. A víz közrejátszik számos hidrolízises vegyi folyamatban, amely a tápanyag emésztését segíti elő az oxidációs és redukciós folyamatokban és a sejtlégzésben. Továbbá közvetlenül részt vesz a tej és más állati eredetű termékek képződésében.

A víz segítségével ürül ki a szervezetből a disszimilációs termékek jó része és a szervezetbe jutó vagy ott termelődött toxinok. A víz a vese, belek, tüdő és a bőr útján távozik a szervezetből. Az eltávozó víz mennyiségét a szervezetben lezajló fiziológiai folyamatok, valamint a fejadagok fehérje- és ásványianyag-tartalma szabja meg. Tudnunk kell, hogy a szervezet víztartalma tíz százalékának elvesztése esetén súlyos zavarok lépnek fel, ha pedig 25—30 százalékát veszti el, az állat elpusztul. Ugyanez történik a tíz napon át tartó teljes vízhiány esetén. Az állat hosszabb ideig bírja az éhezést, mint a szomjazást.

A vízfogyasztás bárminemű korlátozása vagy az elégtelen mennyiségű ivóvíz megnehezíti a takarmányemésztést, az állat kisebb mennyiséget képes elfogyasztani, ami a termelés nagymértékű csökkenéséhez vezet.

Az állatok a takarmánnyal és az ivóvízzel jutnak vízhez. A tápláló anyagok átalakulásakor a szervezetben is keletkezik egy kevés víz (anyagcserevíz), ez azonban igen kis mértékben játszik szerepet az állatok vízigényének fedezésében. Némely takarmány (zöldtakarmányok, nedves cukorrépaszelet, ipari moslék, fölözött tej stb.) víztartalma olyan nagy, hogy fedezhető vele a vízigény jelentős része. A nagy víztartalmú takarmányok a tehenek számára kedvezőek, de az apaállatokkal csak korlátozott mennyiséget etessünk belőlük.

A szarvasmarha vízigényét számtalan tényező befolyásolja. Az egyik legfontosabb a tejtermelés, illetve ezzel összefüggésben az állat szárazanyag-fogyasztása. A szárazon álló tehén csak 40—50 liter vizet fogyaszt naponta, ezzel szemben a 40 liter tejet termelő tehén 110—120 litert is. A szarvasmarha 1 kg szárazanyagra számítva 4—6 liter vizet fogyaszt. Befolyásolja az állatok vízigényét a környezet hőmérséklete, valamint a levegő páratartalma is. Nyáron a tehén vízfogyasztása 30—50, sőt, 70 százalékkal is növekszik. Ebben az időszakban minden liter tej előállítására a tehén 4—5 liter vizet iszik. Tehát a meleg, párás környezet a fokozott izzadás következtében megnöveli az állatok vízigényét.

A jó minőségű ivóvíz 10—15 Celsius-fokos, tiszta, átlátszó, szagtalan, nem tartalmaz szerves anyagokat és fertőző csírákat (tüdő-, gyomor- és bélférgességet, orsóférgességet, májmételyt okozó parazitákat, kólibaktériumokat). Kísérletek igazolták, hogy a túl hideg vagy túl meleg víz kedvezőtlenül hat a tejtermelésre. Így a 3—4 fokos vízzel itatott tehenek tejhozama 10—11 százalékkal, a tej zsírtartalma 11—14 százalékkal esett vissza. Ha a teheneket 20 fokos vízzel itatták, a tejtermelés 5—6 százalékkal, a zsírtartalom 7—10 százalékkal csökkent. Ugyanakkor, ha az állatokat ritkán és hideg vízzel itatjuk, a nagy mennyiségű, testhőmérsékletre melegített vízzel itatott állat sok energiát fogyaszt el. Nem ajánlatos a legelőn állóvizekből (tóból, mocsárból), sem pedig olyan folyóvizekből itatni, amelyekbe szennyvíz vagy ipari víz ömlik, mert ezek veszélyeztetik az állatok egészségét. Ugyanakkor nem javasolt az istálló etetővályújából sem itatni. Ha nem rendelkezünk önitatókkal (szelepes vagy úszós, állandó szintű), vederrel naponta ötször-hatszor kell itatnunk. Kevesebb itatás a tejtermelés vagy a súlygyarapodás tudatos korlátozását jelenti.

Fontos tehát, hogy az állatok itatására használt vízzel épp olyan igényesek legyünk, mint az emberi ivóvízzel.