Amikor mi jártunk ki a meccsekre, a csapat hol a B, hol a C ligában volt. Mentünk, mert lokálpatrióták voltunk, de mentünk azért a „kemény magért” is, amelyet az igazi, a csapatot mindenhová elkísérő, drukkoló és éneklő ifjú gárda mellett a város értelmiségének kis gyülekezete is alkotott. Megtanultuk a nótát, így, fonetikusan: „Édesanyám, kedves anyám, / csak az a kérésem: / fotballcipőt, fotballcipőt, / csináltasson nékem. / Fotballcipőt sej-haj, / arany stopnit rája, / Ez illik, illik, illik, / ez illik, illik, illik / a textilistára!” S ezután zúgott a Textil, Textil, hajrá-hajrá Textil!

Később, miután már a régi neveket megette az idő sztahanovisták által kiélezett vasfoga, Olt Sport Klub lett a Textil. Hivatalosan. De a stadionban maradt a régi név. Lehet, a fiatalok közül nem mindenki tudta kívülről a múltat, de érezték a gyökereket. Hiszen a szövőgyár Székelyföld első fontos ipari létesítménye volt. 1879-ben alapították, és sokkal több lett, mint csupán egy üzem. Mert túl azon, hogy kenyeret adott a helyieknek (nőknek is!), kovásza lett a város közösségi életének. 1904-ben Klinger Henrik vette meg a gyárat, és kiépített belőle egy, az egész megyét beszövő háziipari bedolgozói rendszert. 1914-ben már 431 alkalmazottal és több mint 500 bedolgozóval működött. És itt jön a foci is: „Fénykorában legendás futballcsapata, száztagú dalköre, kultúrcsoportja volt, billiárd- és sakktermeket, művelődési házat, mozigépet, könyvtárat, sugásfürdői villát tartott fent, dolgozóinak ingyenes orvosi ellátást, szolgálati lakásokat, bölcsődét biztosított. Biztos pontot jelentett a második világháborúban is: 1945 őszén több család a szövöde légoltalmi pincéjében vészelte át az aknatámadást, a dolgozók pedig vigyáztak a gyár javaira a menekülés káoszában.” (Székelyföld története)

Itt vannak tehát a gyökerek. Ezért van talán ma is focicsapata a városnak. Nem is akármilyen. Csapat, melyben ma kevés ugyan a magyar név, de a város a szívében hordozza. Mint ahogy kitalálója és tulajdonosa is. Mert jelkép. Ezt érzik a helyiek is, és ezt a marhaságokat skandáló felbujtottak is. De ezt tudja a mostohából végre vér szerintivé lett anyaország is. Lásd fociaréna. 

Nem beszéltem még a „város értelmiségének kis gyülekezetéről.” Akik minden meccsen ott voltak, és akik miatt – a foci és a csapat mellett – mi, suhanckorúak is jártunk a mérkőzésekre. Mielőtt neveket sorolnék, elnézést kell kérnem. Én is öregszem, emlékezetem nem hibátlan, így ha kihagynék valakit, vagy az emlékezetem csal, azért előre is elnézést kérek. A pályán a már jócskán pocakosodó Góga. Az öreg. De még mindig karmester. Elöl a tank, Csősz, a szélen Antal, a kicsi, de gyors, később a másik nagy ember: Siklódi. Meg Publik mester… A lelátón és tényleg középen az „értelmiségi B közép”. Sztentori hangján a vezér, Aczél ügyvéd úr. Szenzációs beköpései miatt igyekeztünk a közelébe férkőzni. Darkó Zsiga cigarettázva, aztán István Tibi bácsi, aki teljes úriemberségében nézte a meccset, és csak ritkán szólt, de akkor nagyon cifrát és nagyon mérgeset. Irodalmi szépségűt. Rémlik, mintha Papp Endre és vagy Papp Pista „bácsik” is ott lettek volna, de ebben nem vagyok biztos. Ám Rajcs Bogdán Zsolt bácsiban igen. Ő volt az, akit soha nem láttunk mérgelődni, sem egy hangos szót szólni. Maximum az arca lett sötétebb rózsaszín nagyritkán. 

Hát igen, az igazi nosztalgia a Textil marad. A gyár megvan még. Túlélte a kommunizmust, annak honi Néróját, Ceaușescut is. Változtak a tulajdonosok, de a szövőgyár még működik ma is. Örököltem pár részvényt. Kérték tőlem. Nem adtam el. Hátha még jövője is van. Mint ahogy a helyi focinak is. Bár már tényleg nem Textil (csak a lelkünkben), Sepsi OSK lett (de az a szívünkben). És már nem a gyáré. De a városé. A szentgyörgyieké. Így kicsit – mert itt születtem – az enyém is.