Felvételi kilencedikbeIdén csak a vizsga számít

2023. január 26., csütörtök, Közélet

Az új oktatási törvénytervezet vitája során szülői és diákszervezetek jelezték, hogy nem értenek egyet a többszakaszos felvételivel, de sokan azt is kifogásolják, hogy idéntől nem számítják bele a kilencedikes felvételi általánosba az V–VIII. osztályos tanulmányi átlagot, kizárólag az országosan egységes záróvizsga eredménye alapján osztják el a tanulókat az iskolák, osztályok kínálata szerint. A vizsgarend rövid és hosszú távú változásairól Kiss Imre megyei főtanfelügyelőt kérdeztük.

  • A megyei tanfelügyelőség épülete – a döntések nem helyben születnek
    A megyei tanfelügyelőség épülete – a döntések nem helyben születnek

A gimnáziumi négy év tanulmányi átlagának figyelmen kívül hagyása a felvételi média kiszámításánál, lehet pozitív intézkedés, mert a különböző iskolákban, különböző környezetben működő tanintézményekben eltérhet az értékelés – szögezte le Kiss Imre. A főtanfelügyelő szerint nem biztos, hogy a kilences vagy a hetes jegy mindenütt ugyanazt a tudásszintet jelenti, ellenben az V–VIII. osztályos média az adott iskolában elért eredményt jegyekhez köti, ez pedig a felvételi általánost befolyásolja. Lehet egy diák négyéves átlaga magas, de annak ellenére, hogy alulteljesít a vizsgán, a felvételi médiája alapján bejuthat egy erős osztályba, míg aki valóban rátermett, hogy egy bizonyos szakon bővítse tudását, az kimarad, más osztályba kényszerül, ezért lenne jó a helyi szintű válogatás – hangsúlyozza Kiss Imre. 

Ha egy diák gyenge román nyelvből és emiatt lepontozzák a vizsgán, nem muszáj kiesnie egy erős matematikaosztályból, ha neki az az erőssége, ezért jó, ha az iskoláknak megadatik a lehetőség, hogy bizonyos szakokra külön felvételit tartsanak – véli a főtanfelügyelő. Mivel a nyolcadikos záróvizsgán közepes szintűek a feladatsorok, a közepesen teljesítő tanulók is megoldhatják, de az iskola dönthet úgy, hogy adott szakon csak azokat kívánja fogadni, akik a legjobbak, ezért válogatást szervez, amit megtehet szakonként és iskolai szinten is – ismertette Kiss Imre. Ettől ellenben még messze vagyunk, a törvénytervezetet még el kell fogadni, a módszertani útmutatókat megalkotni és ismertetni az alkalmazókkal, arra ellenben kevés az esély, hogy idén ez megtörténne – szögezte le az intézményvezető. 

Ha a politikai, társadalmi, érdekegyeztető vita véget is ér idén, az ősszel ötödikbe indulókat nem érintik ezek a változások, az idei nyolcadikosok pedig készülhetnek a június 19–22. közötti vizsgákra, majd leshetik a július 19-i digitális elosztás eredményét. Kiss Imre arra biztat minden nyolcadikos diákot, ne csak a vizsgákra készüljenek, érdeklődésük szerint részesítsék előnyben az adott tantárgyakat, fontos, hogy olyan irányban folytassák tanulmányaikat, ami érdekli őket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1219
szavazógép
2023-01-26: Közélet - :

Igazságharcosokra lenne szükség (Beszélgetés Tőkés Lászlóval)

A Magyar Rádió Határok nélkül című műsora hagyományszerűen készít interjúkat év végén a külhoni magyar közösségek vezetőivel, akik az éppen elmúlt esztendőben elért sikereikről, örömeikről, esetleges nehézségeikről és kudarcaikról is szólnak. A Kossuth Rádió 2022. december 29-én sugárzott adásában a tavaly 70. életévét betöltött Tőkés Lászlóval készült interjú hangzott el, ennek szerkesztett változatát közöljük.
2023-01-26: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Népszerű az erdei iskola (Sugásfürdői Rókavár)

Mintegy ezer látogatót, zömmel gyermekeket fogadott az elmúlt évben a sugásfürdői Rókavár erdei iskola, a természetet, annak adottságait és értékeit népszerűsítő, magyar és román nyelven is elérhető tevékenységek iránt pedig immár a megyehatáron túlról is érdeklődnek. Megvalósításaikról, idei terveikről a létesítmény adminisztrátorával, Csibi-Duka Istvánnal beszélgettünk.