Mintegy ezer látogatót, zömmel gyermekeket fogadott az elmúlt évben a sugásfürdői Rókavár erdei iskola, a természetet, annak adottságait és értékeit népszerűsítő, magyar és román nyelven is elérhető tevékenységek iránt pedig immár a megyehatáron túlról is érdeklődnek. Megvalósításaikról, idei terveikről a létesítmény adminisztrátorával, Csibi-Duka Istvánnal beszélgettünk.
A Rókavár erdei iskola 2022 márciusában, a vadvédelmi világnap alkalmából rendezett program keretében nyitotta meg kapuit Sugásfürdőn. Otthona a korábbi Főnix Panzió, melyet Sepsiszentgyörgy önkormányzata megvásárolt és átadott a Vadon Egyesületnek, hogy ott a háromszéki gyermekek számára lehetővé tegyék a természettel, környezetünkkel és értékeinek védelmével kapcsolatos nevelést. Az erdei iskola emellett táborozóhelyként is működik – sorolta érdeklődésünkre a pedagógus végzettségű Csibi-Duka István. Felidézte: ahhoz, hogy tevékenységeik számára megfelelő környezetet teremtsenek, felújítást hajtottak végre az épületben, nemrég pedig a fűtésrendszert is fejlesztették, megvásároltak és üzembe helyeztek egy újabb kazánt, így tudják biztosítani az ingatlan megfelelő fűtését.
A turisztikai minisztériumtól megkapták a besorolást, nemrég pedig a végleges engedélyt is, így hivatalosan szálláshelyként is működik az erdei iskola, táborok szervezésére is alkalmas. Hat, fürdővel ellátott szobában 26 gyermeket tudnak elszállásolni, rendelkezésre áll egy szoba a pedagógusok számára is, további kettőben pedig pótágyakat tudnak elhelyezni. A Bethlen Gábor Alaphoz két pályázatot is benyújtottak, első körben 700 ezer forintot nyertek, ebből televíziót, laptopokat, vetítőgépet, fóliázót, mikroszkópokat és szemléltető eszközöket vásároltak. Egy másik kiírás révén 900 ezer forintot nyertek, ebből táblát és didaktikai fejlesztő játékokat szereztek be.
Csibi-Duka István elmondta, a megnyitó híre igen hamar elterjedt, tevékenységeiket elegendő volt néhány alkalommal meghirdetni, kínálatukról már az első időszakban sok pedagógus érdeklődött és be is jelentkeztek a Rókavárba. Gyors számvetés után kiderült, tavaly megközelítőleg ezer látogatót fogadtak az erdei iskolában, zömmel gyermekeket, hiánypótló programjaik iránt már nem csak a megyeszékhelyről és Kézdivásárhelyről, hanem a városok vonzáskörzetéből, illetve Brassó és Hargita megyéből is érdeklődnek.
Tavaly áprilisban a Föld napja kapcsán szerveztek tevékenységeket, kézműves-foglalkozást, májustól július első hetéig pedig kilenc tábor zajlott a Rókavárban, és számos tematikus napot is tartottak. A júniusi rovarnapokon Moraru Norbert természetvédelmi szakember szervezett rovarokra fókuszáló túrát a gyermekeknek. A kézműves-foglalkozásokat szintén bedolgozó kollégák, Ferencz Mária Gyöngyvér és Tollvaj Katalin óvónők, illetve Ferencz Réka, az interaktív természetismereti játékokat pedig Szász Etelka Zita vezeti, természetjáró túrákra Neagui Csongor kíséri a gyermekeket. Az erdei iskola által kínált tematikus oktatási programokat a megyei tanfelügyelőséggel is ismertetik, ezeket a tanév szerkezetéhez igazítják, a diákcsoportokat azonban nem kizárólag iskolaidőben fogadják, táborozók, különböző vendégcsoportok a nyár folyamán is megfordultak a Rókavárban. Ősszel óvodásokat és iskolásokat célzó újabb programot hirdettek, melynek keretében a sündisznóra összpontosítottak egy oktatófilm, kézműves-foglalkozás és erdei játék révén. Az erdő lakóit ismertető táborsorozaton 227 tanuló vett részt 14 pedagógus kíséretében, a rovarnapokon 119 gyereket fogadtak, míg a sündisznót bemutató programba már több mint négyszáz diák kapcsolódott be, köztük számos vidéki iskolás, négyfalusi tanulók is – vázolt néhány fontosabb adatot Csibi-Duka István.
Az év elején indított, jelenleg is futó tematikus foglalkozás középpontjában a medve áll, a következő projektben a rókával ismerkedhetnek a diákok, tavasszal pedig a Földdel, madarakkal, fákkal. Tervezik, hogy az év folyamán egy olyan állatra is összpontosítanak, melyről igen keveset tudunk, s amelytől sokan tartanak, ámbár a denevér az emberre nem veszélyes.
Csibi-Duka István megjegyezte, a visszajelzésekből tudják, hogy sokan azért keresik fel a létesítményt, mert térségünkben és országszerte is kevés természeti nevelést biztosító központ működik, a sugásfürdői Háromszék egyedüli erdei iskolája. A tanítónők, pedagógusok azért is kedvelik, mert közel van a városhoz, és ez táborok szervezésekor is előnyös, jól megközelíthető, sőt, a tevékenységekre akár a kalandvonattal is kiutazhatnak, a gyermekek számára pedig élmény az erdőben vonatozni. Jónak tartják ugyanakkor, hogy saját programot, érdekes tevékenységeket kínálnak, és a hely természeti adottságai is vonzóak. Az erdei iskola vezetője úgy látja, van jövője a Rókavárnak, hiszen foglalkozásaikat igénylik a pedagógusok, s aki egyszer megfordult a Rókavárban, az rendszerint visszatérő résztvevője a természettudatos nevelést célzó tevékenységeiknek.