A felvonulókat hatalmas tapssal fogadta a népes ünneplő közönség, majd a színpadon a belvárosi református egyházközség férfikórusa Antal Ernő karnagy vezényletével megkezdte az ünnepi műsort. Felszólalásában Mátyás Károly római katolikus plébános a démoni világ és a háború veszélyére hívta fel a figyelmet. „Legyen béke és szeretet! Kiáltom én is a pápával a világnak” – mondta a plébános. Könczei Csaba, az RMDSZ parlamenti képviselője elmondta: „abban hiszek, hogy a bátorságot ünnepeljük”. A korok kihívásaihoz a márciusi hősöktől tanult bátorsággal, eszességgel és tettrekészséggel kell viszonyulni, hangoztatta, kiemelve: „ma az emberek biztonsága a legfontosabb, ezért kell harcolni, ezért fontos, hogy Bukarestben mindig tudjunk beleszólni azokba a kérdésekbe, amelyek minket érintenek”.

Ezt követően Ambrus Édua, a Kőrösi Csoma Sándor Líceumban megrendezett szónokverseny győztese lépett mikrofonhoz. „175 év emberi mércével számolva sok idő – hangzott el –, de ha a történelem időfolyamát figyeljük, szinte még halljuk a kardok csattogását, az ágyúk dörgését. A márciusi ifjak mertek nagyot álmodni, hitték, hogy együtt szembe tudnak szállni a zsarnok hatalommal, meg tudják változtatni az életüket és helyes pályára fogják terelni nemzetünk jövőjét.  Látva mindennapjainkat, mai fiatalként úgy érzem, követnünk kell a márciusi ifjak példáját.” Mint fogalmazott, az 1848-as forradalmárok tudták, hogy mit kíván a magyar nemzet, és minden erejükkel azon voltak, hogy valóra is váltsák vágyaikat. „Nem féltek elnyomóiktól, kiálltak elveik mellett, megmutatták, mire képes egy összetartó közösség. Nem csak szóban voltak bátrak: képesek voltak áldozatot hozni, életüket adni a hazáért. Ez a tenni akarás, feltétel nélküli kitartás és erő hiányzik a mai emberekből. Arra szeretnék biztatni mindenkit, merjük vállalni önmagunkat, érzelmeinket, vágyainkat. Legyünk méltók és büszkék arra, hogy székelynek, magyarnak vallhatjuk magunkat. Ne hunyászkodjunk meg, hanem hallassuk hangunkat, jelezvén, hogy még vagyunk, és a szabadság szelleme még számíthat katonákra!” – mondta az ifjú szónok.

Gyerő József polgármester úgy fogalmazott: 1848. március 15-e egy örök pillanat a magyar nemzet történelmében. „Igen, az 1848. március 15-én Pesten kitört forradalom kilóg az időből! Másfél századév távlatából szimbólummá, jelképpé, metaforává lényegült át közösségi tudatunkban. Hiszen az akkor és ott, az eszme-barikádokon megfogalmazott nagyívű gondolatok, felmutatott erények sora, a bátor erkölcsi kiállás, a határozott küldetéstudat és kitartás soha meg nem fakuló értékcsóvaként lángol továbbra is.” Farkas Árpád Apáink arcán című versére hivatkozva Gyerő megjegyezte, nekünk, mai utódoknak „viháncoló csitkókként” apáink útjait követve kell keresnünk az előrehaladás sajátos alkalmait, módjait. „Szükséges, hogy megannyiszor át- és újragondoljuk a szabadság, egyenlőség, testvériség fogalmait, és felismerjük azok napjainkban leginkább aktuális értelmezésének olvasatát. A mai ünnepi alkalomból én a szabadság megélésének alapvető feltételeként a felelősségvállalás gondolatát hangsúlyoznám. Hiszen vitathatatlan, felelősségvállalás hiányában ma sincsen igazi szabadság! Csak szabadosság, önkény és demagógia, mely éppen a szabadságot tolja elérhetetlen távlatokba” – mondta a polgármester.

Az ünnepi beszédek sorát Balogh Zoltán esperes, a belvárosi református egyházközség lelkipásztorának áldása zárta. Himnuszaink eléneklése után az ünneplők levonultak a belvárosi református templom kertjébe, ahol az 1848–49-es kopjafás emlékműnél elhelyezték a kegyelet koszorúit. Az ünnepi megemlékezésen közreműködött a Magnificat kórus Gyerő Katalin vezényletével és Horváth Zita táncoktató Harmatfény tánccsoportja, verset mondtak Bedő Dalma és Benedek Dorka VIII. B osztályos diákok. Az orbaiszékiekkel együtt ünnepelt Kovásznán a zágoni születésű Szabó Kati is, többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász.