Mi, hol, mikor

2009. január 7., szerda, Mi, hol, mikor?
Színház

* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata a nagyteremben ma 18 órától a Kós Károly-bérleteseknek játssza Francis Veber Balfácánt vacsorára című vígjátékát. Rendezte: Mircea Cornişteanu.

* Sebestyén Melinda, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésznője csütörtökön 19 órától a kamarateremben előadja Párjavesztett ― székely népballadák című egyéni műsorát. Művészeti tanácsadó: Török Viola, zene: Hána László.

* A sepsiszentgyörgyi M Stúdió William Shakespeare Rómeó és Júlia című mozgásszínházi előadását holnap és pénteken 19 órától a kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében játssza. Rendező: Uray Péter. A helyek száma korlátozott, jegyet rendelni a 0267 315 418-as telefonon lehet, elővétel a Háromszék Táncegyüttes pénztáránál naponta 10―14 óráig.

Zene

Márk Attila daltulajdonos, előadóművész pénteken 21 órától a Besenyői-tő maksai oldalán, a Bogdán-csárdában bemutatja megjelent lemezei anyagából összeállított műsorát.

Röviden

Táncház. Sepsiszentgyörgyön a városi művelődési házban a ma 20 órakor kezdődő táncházban Tőkés Zsolt és Keresztes Edit mezőségi táncokat tanít. Zenél a Háromszék Táncegyüttes zenekara és a Folker együttes. A táncház éjjel egy óráig tart.

Gyűjtők klubja. A sepsiszentgyörgyi Hobbi Cserebereklub ma 16 órára a városi művelődési ház pinceklubjába vár minden szenvedélyes gyűjtőt (bélyeg, képeslap, telefonkártya, kártyanaptár, szalvéta stb.).

Ingyenes szűrővizsgálat. Sepsiszentgyörgyön a járóbeteg-klinika endokrinológiai rendelőjében ma 10―16 óráig várják ingyenes ultrahangos pajzsmirigy-szűrővizsgálatra az érdeklődőket.

Áramszünet. Péntekig naponta 8―14 óráig Haralyban szünetel az áramszolgáltatás.

Kulcscsomót találtak Sepsiszentgyörgyön. Tulajdonosa szerkesztőségünk titkárságán érdeklődjék délelőtt.

Eseménynaptár

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Tourinfo-irodája kiadja a 2009. év eseménynaptárát. Kérik az intézményeket, szervezeteket, hogy 2009. január 15-ig küldjék el e-postán (sepsinfo@sepsi.ro) az idénre tervezett kulturális, sport-, egyházi rendezvényeik adatait: a rendezvény időpontja, megnevezése magyarul és románul, helyszíne, a szervező egyesület rövidítése magyarul és románul, a programfelelős neve, az egyesület teljes magyar és román neve, postacíme románul (új irá­nyítószám, helység, utca, házszám, megye), telefonszáma (körzeti hívószámmal együtt), faxszáma, e-mail címe. Bővebb felvilágosításért forduljanak a Tourinfo-iroda munkatársaihoz, telefon: 0267 316 474.

Hófesztivál

Kalibáskőn január 31-én és február 1-jén tartják a hófesztivált, ekkor zajlik a kutyaszánhúzó verseny a Corvina-kupáért. Ebben az évben az Erdei Iskola mindkét napra programot kínál a gyermekeknek: szombaton 10―16 óráig óvodásoknak és kisiskolásoknak farsangi kézműves-foglalkozás az egyik csoportban, társasjátékok, szó­já­tékok, puzzle-kirakás a másik csoportban. Délelőtt tájékozódási versenyt rendeznek kisiskolásoknak, amelyre ötfős csoportok benevezését várják a kalibasko@gmail.com címre, délután iskolásoknak tanítják meg a tűzgyújtás módját a hóban. Vasárnap délelőtt folytatódik a kézműves- és játékos foglalkozás, túrát szerveznek a Hargita Csicsó-csúcsára.

Northland-Antarktisz expedíció

Tulit Zsombor és David Neacşu, mindketten az expedíció tagjai, január 5-én 11 órakor érkeztek meg Patagónia területére, a Chiléhez tartozó Punta Arenas városába. A zökkenőmentesnek mondható utazás után, sajnos, rossz hírt kaptak hegymászóink, miszerint az Antarktiszon nagy erejű szelek tombolnak, és emiatt a Patriot Hill bázisról a húsz nappal előttük odaérkezettek még nem tudtak az alaptáborig eljutni. Punta Arenasba érkezésüket követően Zsomborék találkoztak az expedíció vezetőivel, bemutatták felszerelésüket, és az hibátlannak bizonyult. Alpinistáink a napokban folytatják a felkészülést, és többnapos akklimatizációs túrát tesznek a Punta Arenast övező hegyekben.

Dakar, 2009

A harmadik napon (január 5., hétfő) Madrynból Jacobacciba robogtak a versenyzők, a legjobb időt a katari Nasszer al-Attijah érte el, a magyarországi Palik a 19., Szalay pedig a 20. lett. A motorosoknál a spanyol Marc Coma volt a leggyorsabb. Az esőzések miatt sártengerré változott az útvonal egy része, ezért az eredetileg 616 km-es gyorsasági szakaszt 551 km-re csökkentették a szervezők. A harmadik szakasz eredményei: autók: 1. Nasszer al-Attijah (katari, BMW) 4:29.27 óra, 2. Carlos Sainz (spanyol, Volkswagen) 35 mp hátrány, 3. Dieter Depping (német, Volkswagen) 1:40 perc hátrány; motorok: 1. Marc Coma (spanyol, KTM) 5:18:17 óra, 2. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 17:49 perc hátrány, 3. Jordi Viladoms (spanyol, KTM) 17:49 p. h. Az összetett versenyt az autósoknál Sainz, míg a motorosoknál Coma vezeti.

Sorozatban ötödször nyert Kanada

A címvédő kanadai válogatott 5—1-re legyőzte a svéd csapatot az ottawai junior jégkorong-világbajnokság döntőjében. A hazaiak sorozatban ötödször lettek aranyérmesek, ilyen bravúrt ezt megelőzően 1993 és 1997 között értek el. A kanadaiaknak ez volt a 15. bajnoki címük, ezzel beérték az eddigi éllovas szovjet, később orosz alakulatot. A mostani finálét 20 380 szurkoló látta a helyszínen, ez új korosztályos nézőcsúcs. Az eredmények: döntő: Kanada—Svédország 5—1; a 3. helyért: Oroszország—Szlovákia 5—2.

Ötvenmeccses eltiltás a bajnoknak

Doppingvétség miatt ötven mérkőzésre szóló eltiltást kapott J. C. Romero, az észak-amerikai profi baseball-ligában (MLB) bajnok Philadelphia Phillies játékosa. A 33 éves dobó azzal védekezett, hogy egy áruházban vásárolt táplálékkiegészítővel kerülhetett szervezetébe a tiltott szer. Amikor értesítették, hogy fennakadt a vizsgálaton, azonnal leállt a készítmény szedésével, és az újabb doppingkontroll végeredménye már negatív lett. Az MLB-ben az alapszakasz 162 mérkőzésből áll, és Romero a kényszerpihenő alatt 1,25 millió dollártól esik el.

Jövő héten mutatják be az új autót

Január 12-én, jövő hétfőn mutatják be a Forma—1-es Ferrari új versenyautóját, az F2009 jelzésű modellt. Az ünnepélyes bemutatót a fioranói pályán rendezik meg, elsőként a tavalyi világbajnokság második helyezettje, a brazil Felipe Massa ül a volán mögé. A nagy rivális McLaren négy nappal később mutatja be az idei versenyautót.

Papin 45 évesen újra futballozik

Jean-Pierre Papin, korábbi francia válogatott labdarúgó 45 évesen tér vissza a pályára. A támadó az amatőrbajnokságban szereplő AS Facture-Biganos Boiens csapatában játszik, az erről szóló szerződést múlt héten írták alá a felek. ,,Papin leigazolása számunkra olyan, mint egy karácsonyi ajándék" — mondta Patrice Rosselot klubelnök. A csatár vasárnap a Bourbaki de Pau elleni bajnokin mutatkozik be új csapatában. Papin a francia nemzeti együttesben 54 mérkőzésen 30 gólt szerzett, 1991-ben Európa legjobb játékosának választották. Szerepelt többek között az Olympique Marseille, az AC Milan és a Bayern München csapatában is.

Összeállította: Tibodi Ferenc

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1333
szavazógép
2009-01-06: Közélet - x:

A város túllép határain (Örvénylő telekügyek) — B. Kovács András

Így képzelik el a településbővítést a városházán
A városfejlesztési terveket nagyban hátráltatja Sepsiszentgyörgyön, hogy a településnek viszonylag kevés ún. külterület áll rendelkezésére. Valamikor kisebbre szabták, mint amekkorára ma növekedhetne, ha nem szorítanák térbeli korlátai.
2009-01-07: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Szívünk mély fájdalmával, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a szeretett, jó gyermek, férj, édesapa, testvér, keresztszülő, sógor, após, közeli és távoli rokon, szomszéd és jó ismerős, a kézdivásárhelyi születésű kézdisárfalvi
RÁDULY ISTVÁN
életének 46. évében 2009. január 5-én rövid, de türelemmel viselt betegség után elhunyt.
,,Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek."
Drága halottunk földi maradványait 2009. január 8-án, csütörtökön 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a kézdisárfalvi római katolikus ravatalozóháztól a kézdisárfalvi temetőben katolikus szertartás szerint.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
7253332