Többet tévézik, aki elégedetlen

2009. január 8., csütörtök, Család

Sokkal többet tévézik, aki elégedetlen magával és helyzetével, mint aki kiegyensúlyozott, és megbékélt a sorsával — mutatták ki amerikai kutatók naplóbejegyzések elemzése alapján.

John P. Robinson és Steven Martin, a Maryland állambeli egyetem szociológusa körülbelül 45 000 naplót elemzett. Arra jutottak, hogy az állandóan elégedetlenkedők és az alapvetően elégedett emberek között jelentős a különbség tévénézési szokások tekintetében.

A kiegyensúlyozott emberek több időt töltenek családjukkal vagy olvasással, és gyakrabban járnak templomba, mint az elégedetlenek, akik átlagosan harminc százalékkal többet időznek a képernyő előtt.

Nem a sok tévézés az elégedetlenség, a boldogtalanság forrása. A tévézés inkább következmény, hiszen a krónikus elégedetlenség rombolja a kapcsolattartó képességet, esetenként teljesen ellehetetleníti a kapcsolattartást másokkal, ,,a televízió viszont annyira igénytelen, hogy még az emberi kapcsolatokban kevéssé ügyes és másfajta tevékenységekhez szerény tehetséggel rendelkező, elégedetlen emberek sem tartanak tőle. A legboldogtalanabb ember is tudja kezelni a távkapcsolót, és el tud merülni a passzív szórakozásban, amelyet a tévé kínál" — írja Robinson és Martin.

A naplóbejegyzések alapján a sokat tévézők közé tartoznak a boldogtalan házasságban élők is. Hozzájuk képest a boldog párkapcsolatban élő emberek harminc százalékkal több időt töltenek szeretkezéssel, gyakrabban olvasnak újságot, és többször járnak templomba. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2009-01-08: Család - x:

Szezonok és színek (Divat)

Minden szezonban minden szín megtalálható a divat palettáján, de nem ugyanabban az árnyalatban és kombinációban. A legnépszerűbb árnyalatokat a Nemzetközi Színbizottság (Intercolor) tagországainak szakemberei tervezik meg, ami aztán a világdivat számára iránymutatóul szolgál. A Nemzetközi Színbizottság 2008 októberében Magyarországon tartotta ülését. A tanácskozás egyik feladata az volt, hogy két évre előre megállapítsák a divat kedvenc árnyalatait.
2009-01-08: Család - x:

A rendszeres böjtölés egészséges

Akik rendszeresen tartanak böjti napokat, azok között lényegesen ritkább a koszorúér-betegség és a cukorbaj — állapították meg amerikai szívgyógyászati kutatók.