A rendszeres böjtölés egészséges

2009. január 8., csütörtök, Család

Akik rendszeresen tartanak böjti napokat, azok között lényegesen ritkább a koszorúér-betegség és a cukorbaj — állapították meg amerikai szívgyógyászati kutatók.

Az Egyesült Államok Utah államában az orvosok régóta tudják, hogy az USA többi területéhez képest ott sokkal kevesebben kapnak szívinfarktust, vagy igényelnek cukorbetegség miatt kezelést. A múlt század hetvenes éveiben több vizsgálat bizonyította, hogy ez nem földrajzi kérdés: nem elég ott lakni, úgy is kell élni, ahogy a mormon hit azt megkívánja. Utah területén lakik ugyanis a legtöbb mormon vallású amerikai. Amikor mind több adat igazolta, hogy a szív- és érbetegségek egyik legfontosabb kockázati tényezője a dohányzás, ami a mormonok számára tilos, több kutató úgy vélte, hogy a szívvédő hatás elsősorban a cigarettamentes életmód eredménye. A dohányzás közben az ország többi részében is csökkent, a szívbetegek száma viszont nem lett annyival kevesebb másutt, mint amennyire ezt várták. Ezért úgy gondolták, hogy a szívvédelemben egyéb, mormonok között érvényesülő életviteli tényező is szerepet játszhat. A vallás követői alkoholt sem fogyasztanak, nem isznak kévét vagy teát, viszont rendszeresen vesznek részt vallásos összejöveteleken, és havonta egyszer egy napon át böjtölnek. A böjtölést a vallásos mormon családokban nyolcéves életkor után a gyermekek is elkezdik.

Kilenc év alatt négyezernél több vizsgált személy szívkatéteres lelete igazolta, hogy lényegesen ritkább volt a koszorúér-betegség azok között, akik rendszeresen böjtöltek, mint a nem böjtölők csoportjában. A kutatók ezt a kedvező hatást akkor is észlelték, ha figyelembe vették az életvitel egyéb szempontjait is, például a dohányzást, a testmozgást vagy az alkohol fogyasztását.

Egy második, kisebb vizsgálatban azt is megnézték, hogy mi a fontos: a mormon vallás előírásainak követése böjtölés nélkül, vagy más vallás gyakorlása, ám a mormonokhoz hasonló böjti napok tartása. Félezer vizsgált személy adatainak elemzése egyértelműen bizonyította, hogy nem a mormon vallás, hanem a rendszeres koplalás a koszorúér-betegség megelőzésének fontos tényezője.

Azt is kimutatták, hogy a havonta böjtöt tartók a cukorbetegség szempontjából ugyancsak védettebbek. Hangsúlyozták, hogy a rendszeres böjtölés nem befolyásolta a vérnyomás alakulását vagy a testsúlyt, s arra is felhívták a figyelmet, hogy ebben a tanulmányban legfeljebb egyes esetekben jegyezték fel a pontos étrendi adatokat, például a kalóriabevitelt, és az adatokból az sem tisztázható, hogy volt-e bármilyen, egyéb diétás tényező, esetleg valamilyen vitamin, étrend-kiegészítő, ami ugyancsak szerepet játszhatott a kedvező egészségügyi eredményben.

A vizsgálatok szerint az átmeneti koplalás befolyásolja a szervezet anyagcsere-szabályozását. Ilyenkor az emberi test nem számíthat kívülről bekerülő tápanyagokra, ezért saját kalóriaraktárait mozgósítja. Jó irányba változik a cukoranyagcsere és az inzulinérzékenység. Ha ez rendszeresen megtörténik, olyan viselkedési gyakorlat alakul ki, amely határozottan csökkenti a koszorúér-betegség és a cukorbaj kockázatát.

A böjt, az átmeneti éhezés különleges szabályozást indít el: ez a sejtek önvédelmi, stresszellenes válaszlépése, ami ilyenkor megvédi az egészséges szöveteket a túlságosan nagy adagban használt daganatellenes gyógyszerek ellen is, miközben a rákos sejtek elpusztulnak. (MTI — f. e.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2009-01-08: Család - x:

Többet tévézik, aki elégedetlen

Sokkal többet tévézik, aki elégedetlen magával és helyzetével, mint aki kiegyensúlyozott, és megbékélt a sorsával — mutatták ki amerikai kutatók naplóbejegyzések elemzése alapján.
2009-01-08: Közélet - x:

Az ördög elküldése — Tankó Fülöp Gyugyu

Péter Alpár rajzai
Az életre kelt tetszhalott
Mondta egy ember, hogy Mindszenten, Csikmindszenten vót egy embernek egy fia — szóval, többnek vót egy fia, de egy embernek vót egy fia, s villámcsapás érte. S meghalt, s amikor temették el, mindenesetre három napra, de nem boncolták fel régebb, most jött ez bé divatba. A fiú nagyon szépen tudott klanétázni — tetszik ismerni a klanétát, mi rövidesen, parasztosan így ejtjük —, s azt az édesapja belé akarta tetetni a koporsóba, a test mellé. S a legénybarátok úgy kérték:
— Kereszttáti, ne tegye bé, az úgyis elromlik, adja ide egy emléknek, a barátunké, maradjon meg!