S:

— Nem — aszongya —, fiam, övé vót, s vesszen vele!

No eltemették rendes időben a fiút; két barát összebeszélt este: menjenek el, ássák ki, s vegyék ki a klarinétot. Elmentek, s éjjel kiásták — mindenesetre, nem vették ki a sírból. Amikor a koporsó födelit felszakították, a fiú megszusszant. Akkor úgy megijedt a két fiú, há jó barátjuk vót, de el vót temetve, úgy megijedett a két fiú, hogy meggyökerezett a lábik. S akkor nyöszörgeni kezdett:

— Jaj, segítség!

De csakugyan, ezt komolyan elmesélték, hogy igaz vót. Akkor a két fiú, na, annyi bátorságot kapott, hogy kiemelték, s úgy, ahogy vót eltemetve, hazavezették. Me gyenge vót. Hogy igaz lehet, hogy a főd meghúzta, ezt nem tudom. Hazavezették, s kopogtatnak bé — kereszttátija vót mind a kettőnek:

— Engedjen bé, kereszttáti!

— Menjetek el inné — éppen azon a nap temették vót el —, menjetek el inné, ne busítsatok még most es, ne zavarjatok!

Addig könyörögtek, s egyik kikottyantotta, ki találta szalasztani a száján:

— Ne, hazahoztuk — mondta a fiúnak a nevét. Akkor az öreg sírni kezdett, s szidta őköt:

— Menjetek innét, ne zavarjatok!

S addig könyörögtek, addig beszéltek — a fiú nem szólant meg, még nem volt annyira helyrejőve —, annyira, hogy kizárta az ajtót a halottnak az édesapja — nem vót még akkor ez a villanyos dolog —, lámpa gyúlt. Mikor meglátta a fiát, hogy két kresztfia vezeti, egyet nagyot sóhajtott, senkihez többet nem szólt. Olyan idegroppanást vagy mit kapott, hogy lenémult. Többet nem tudott beszélgetni. S a fiú helyrejött, jól. Egészséges ember lett, hírül ment mindenütt. Két hétig még élt a fiú, jól munkálkodott, me, ugye, ott is gazdálkodás vót. Két hétre ismét a villám megütte. Akkor már tényleg meghalt, komolyan.

Kísértet

Itt hallottuk, errefelé, hogy itt a háborúkor elesett a katona, s ilyen jelek vótak, na. Vagy pásztor a kosarat oda csinálta, ahol elesett a katona, mert az kellett hogy elessen. Akkor éjjel a juhok elszakították a kosarat, s elszaladtak, amíg össze tudták gyüteni. Osztán valaki észhez tért, hogy hátha valami ilyesmi. Más helyre csinálták a kosarat, s akkor semmi baj nem vót. Különböző csörgések, zörgések hallódtak éjszaka, de nem látott semmit, csak hangokat. Ez Szellőn vót, Kostelek felé.

Tündér

Maros és Olt

Maros és Olt elmentek, s csakes... me ellenség vót a két leány. S az édesanjik megátkozta. Hogy soha ne találkojzanak, csak nagyon ritkán. Vizé változtatta. Az is valami tündérasszony vót. De hová elment a Maros, hol az Olt, osztán csak a Dunában találkoztak.

A Firtos tündér

A tündérek azok es valamilyen hipmotizálást értettek, hogy mint a Firtosváralján, ott es titokban járt egy legény a leányhoz fel a várra. Nagy meredek vót, s az ott lajtorját eresztett le, s ott felhúzta a legényt. S egyszer osztán lebuktak, me elárulták, a testvére a leánynak, hogy: ne, ki jár titokban! S akkor kővé vállott. Ilyent es hallottam. S ugyan mondták, hogy tiszta időben szép szürke az a kőszikla. A ló alak. S rossz időben nagyon megsetétedik, elváltozik a kő színe — s aztán, hogy igaz-e, nem tudom. Csak mint bizonyos, hogy igaz lehet, mert sokat hallottam erről.

Óriás

Az óriás léptei

Az óriás hogy egyik hegyről a másra lépett, de ez csak legenda lehetett. Mondták, hogy egyik hegyről a másra lépett. De a létezhetetlen, hogy akkora ember lett vóna.

Az óriáslány köténye

Azt hallottam, ilyen szántó parasztember... Az óriás ment el, s meglátta, mint a bogarak, hát ökörrel vagy szarvasállatval szántottak. S óriásleán ment el, s meglátta a ,,bogarakat"... Ű bogárnak gondolta. A kötényibe felvette, s hazavitte. Hogy ő mekkora vót, hogy igaz vót-e. S aszondta az óriás, az édesapja előtt:

— Ne, édesapám, mit találtam, milyen bogarakat, hogy túrták a földet!

S az öreg óriás, király lehetett vagy szimpla, aszondta:

— Hadd el, fiam — aszongya —, mű kipusztulunk, ilyenek művelik meg a fődet!

Osztán lehet valamilyen szájhagyomány, tudja. Lehetett igaz is. De hogy az óriások mikor lehettek, azt nem lehet tudni.

Lüdérc

A lüdérc tüzes rúd alakban röpül

Édesapám mondta, hogy az nem lehetett egyéb, csak lüdérc. Jött fel itt, a patakon éjjel, s egy kéményből csak olyan veres láng kiugrott, úgy hersegve, mint a fenyőág, amikor égve van, sisteregve áthaladt a hegy tetejin. De hát aszondták, hogy az valami, a kémény kigyullad csak, de hát az nem lehetett az. Aszondták többen, nem csak ők láttak olyant, nem lehetett az, mert az csak egy kicsikét a kéménytől eltávolodik, s akkor má el van tűnve. De ez így sistergett, s áthaladt egy másik hegyen. Hogy az mi vót? Ördög vagy micsoda, nem lehet tudni.

A lüdérc a halott társ képében kísért

Vótak ilyenek, hallottam, de én, igaz, se nem láttam, s nagyjából nem es tudok róla, hogy voltak ilyen lüdércszerűségek. Hogy az mi vót, ördögpraktika... micsoda vót. Hogy mondjuk, valaki búsulta a társát, meghalt, vagy mi. Akkor megjelent neki. Teljes épségbe. Hogy igaz vót-e az es, vagy csak úgy képzelődött, nem lehet tudni. Sok minden lehetett.

Az éjszaka meghurcolt asszony

Emlegették, hogy így jelent meg, s mondjuk, ha valaki... Itt, a szomszédba megtörtént Bálintnéval, hogy lány vót, le túl Kóstelekbe, és szereteje is vót, s nem akarták a szülők egyáltalán, hogy barátkozzék. Egy éjszaka, így mondta ő, beszélt az öregasszony, még él, Szereda mellett lakik, egy éjszaka, mint a csángóknál, tudja, pendely s felső ing, így az ágyba aludt, úgy búsulta a szeretejit. Hogy szellem-e, vagy mit mondjak, mit tudom én, hogy miféle vót az, éjjel az ágybúl felvette, és amikor — nyári időszakba vót —, mikor megébredett, de ő nem tudott róla — úgy hínak egy hegyet, Burdéjos —, hát, amikor hézzaébredett, úgy megfázott, tudja. Hát egy nagy erdő közepibe vót. Becsületszavamra, ő a szájával mondta. Hogy ezekről a hiedelmekről tetszett érdeklődni, ezt még hallottam. Osztán férjhez ment vót ahhoz a szeretejéhez. Igen, de valami közbejött, nem tudtak élni, s így elvállottak. Osztán ide jött vót a patakra férjhez, s itt többször elmondta. Ilyen gyermekek vótak na, s a felnőttek beszélték az ilyesmit, s onnan tudom, na, hogy ilyenek vótak, de nem láttam, igaz-e.

Ördög

Baczoni ördöge

Vót itt egy ember Ugra patakán, itt, a következő patakon. S így mondták, hogy valami kecskéket vásárolt benn a Regátba, moldvai részen. Vaj a határ mentin. És vett egy kecskét, s az kiválóbb, mint a többi. S aszondták, kecske képibe vót az ördög. S hazajött az ember, s vót régebb es fuvarozás, vaj saját szükségre tűzifa vagy mi, elment az erdőbe, s ilyen ódalas, gyenge út vót, hát két ökérrel hozta a tűzifát. Bakkszános, egy helyt, tudom es a helyet, olyan ódalas vót, s be talált farolni a szán. Nem a szán, hanem a fa vége. Onnan aszondták, hogy aki ott vót, hogy nem tudták vóna kivenni egyáltalán az ökröt. Felinél többen, nagy leesése vót. S valamit az ember mondott, úgy hívták, Baczoni Miklós. És valamit, biztos, aki átadta, kecske képibe megfizette, na. S ő kioktatta. És egyszer:

— Csá, hű de! — az ökröknek.

S kapaszkodtak, s olyan könnyen kiléptek az útba, s folytatta az utat tovább. S amikor kiálltak az útba, akkor egy láthatatlan hang aszondta:

— Éj, Miklós — aszongya —, hogy megemelénk!

Igen, de senki se vót sehol. Ilyen szellemszerűség mondta ezt az izét. Hogy igaz vót-e, nem-e?

S így mondták, hogy osztán nem vót micsináljon, munkát kellett adjon. Ha ez, ha az, de állandóan. Ő es ott kellett legyen, de az erejit az ördög végezte. Osztán egyszer... mer úgy hallottam, hogy ha nem tud munkát adni, akkor megfullassza a gazdáját. Má ördögi politika vót. S elküdte — ezt még mondtam magának —, hogy munkát adjon több üdőn keresztül, Balánbányára, hogy törje a követ. S itt vótak, ennek a Péternek az édesapja is ott vót Balánbányán, s egy hely, lehet, járt maga, ulyan apró, finom, mint a cement, ulyan finom anyag a kősziklából úgy foly bé, s néha-néha egy nagyobbacska kő is dörög bé. S így mondták, no a szóbeszéd, hogy igaz-e, nem-e, de hát valami kell legyen, mert az a kő nem súrlódik úgy, hogy ulyan finom anyagot adjon ki, s úgy bé van folyva, körülbelül, amikor én ott jártam, mint ez a kaliba, az enyim, de valódi finom. Hogy aszondták, hogy a Baczoni ördöge őröli a követ. Mer aszondta, hogy:

— Amíg ezt a követ el nem őrölöd, haza ne gyere ide!

Tehát akkor az emberek elhóttak... Hogy igaz-e, ilyen átokszerűségek vótak.

Az ördög elküldése

S vót egy másik embernek es ördöge. S nem tudott má több dógot adni. Két hétig elment valamerre, ügyes-bajos dógait végzette az ember, és aszondta: ezt a feladatot feladta, hogy micsináljon a két hét alatt.

— Me ha nem, takarodsz a háztúl!

És milyen feladatot? Hát má egy kicsit parasztos, de má nincs micsinálni, ezt ki kell mondani, ha tudja. Aszondta, hogy:

— A feleségemnek a nemi szőrököt kinyújtani egyenesre.

És mikor két hét múlva hazajött, há nem vót teljesítve. Csak három szál vót egyenesbe nyújtva. Oszt:

— Takarodsz a háztúl!