Micsoda államférfi, mily kiváló vezető, egy ország büszkesége! – gondolhatnák sokan a rengeteg kitüntetés láttán. Mi azonban, akik Románia elnökének tevékenységét és megnyilvánulásait egy fokkal mégiscsak közelebbről követjük, mint a díjakat adományozó testületek, csak hümmögünk és keressük a szavakat. Már ha csöndesebb, békésebb természettel áldott meg a sors, mert a hirtelen haragúak alighanem csak karcos káromkodásokat szórnak e szemfényvesztést látva. Ha pedig még magyar is a díjesőről szóló híreket olvasó-néző polgár, alighanem kinyílik a bicska a zsebében.

A Klaus Iohannisnak másfél éve átadott Nagy Károly-díjban és a hétvégén átadott két másik elismerésben –  a Bad Harzburg Polgári Alapítvány Német Polgári Díjat ítélt oda a román államfőnek, a németországi Üldöztetések Elleni Központ pedig Franz Werfel-díjjal tüntette ki – ugyanis közös, hogy az elnök tevékenységét a különböző nemzetiségek harmonikus együttélésének támogatásáért is méltatják. És ez bizony számos, Romániában élő magyar számára olyannyira abszurdnak tetszik, mintha mondjuk Vlagyimir Putyin orosz elnököt Nobel-békedíjjal tüntetnék ki. 

Klaus Iohannis ugyanis kilencéves mandátuma során mindent megtett annak érdekében, hogy a magyar–román viszony a lehető legjobban elmérgesedjék. Minimális gesztusokra sem volt hajlandó a magyar közösség irányában, éveken át azt is mellőzte, hogy egyáltalán köszöntse a magyarokat nemzeti ünnepük alkalmából. Szinte minden jogszabályt megvétózott, amely kicsit is bővítette volna a kisebbségi jogokat, ő vonta vissza Tőkés László állami kitüntetését, amelyet az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett érdemeiért kapott. Megtűrte, sőt, bátorította, hogy a magyarságot nemzetbiztonsági kockázatként kezeljék az állami hatóságok, szemrebbenés nélkül, kíméletlenül kijátszotta a magyar kártyát, valahányszor politikai érdekei ezt kívánták, némán szemlélte a magyarellenes gyűlöletbeszéd elharapódzását a román társadalomban. Végül pedig maga is beállt az uszítók táborába: a koronavírus-járvány idején, egy igen feszült pillanatban egy teljesen groteszk performance során kollektív megbélyegzés célpontjává tette a Romániában élő magyarságot, valóságos összeesküvés-elmélettel állt elő, azzal vádolva politikai ellenfeleit, hogy Erdély Orbán Viktornak történő eladásán, kiárusításán dolgoznak. Ionopot chivanok, Pészédé kezdetű, gunyorosnak szánt kifakadása során egy egész nemzeti közösséget alázott porig. Klaus Iohannis ráadásul olyasmivel büszkélkedhet, amivel 1990 után egyetlen elődje sem – ami nem kis teljesítmény, hiszen nem éppen a magyarbarátságáról volt híres sem Traian Băsescu, sem Ion Iliescu (az alig egy mandátumot kitöltő Emil Constantinescu üdítő kivételnek számít, más kérdés, hogy eredmények tekintetében az ő elnöksége sem volt egy sikertörténet). A kisebbségekkel való példás bánásmódért is kitüntetett államfő mandátuma alatt ugyanis a Romániában kisebbségben élő magyar közösség jogai nemhogy nem gyarapodtak vagy bővültek, de jelentősen szűkültek.

Szép kis érdemlista, mit is mondatnánk. Laudációba kívánkozó.

Borítókép: Facebook / Klaus Iohannis