Sikerként robbant be tavaly Visky András Kitelepítés című regénye, lelkesen fogadta a kritika és az olvasóközönség egyaránt, nem csoda hát, hogy Sepsiszentgyörgyön a Sepsibookon is nagyon sokan kíváncsiak voltak a szombat esti beszélgetésre. Zsúfolásig megtelt a Porond, sokan állva követték a Juhász Anna által vezetett beszélgetést, mely kettejük között immár a sokadik révén éppen csak bepillantást nyújtott a regénybe, a szerző életébe, gondolataiba.
Az 1956-os forradalom után Visky András református lelkész édesapját, Visky Ferencet huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, édesanyját – hét gyermekükkel együtt – kitelepítették a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe. Az olvasó egy szovjet mintára létrehozott és fenntartott romániai munkatábor hétköznapjait, a soknemzetiségű közösség furcsa történeteit ismerheti meg, a legkisebb gyermek (a szerző) nézőpontjából – dióhéjban talán ennyi lehetne a történet összefoglalója, ám a Kitelepítés ennél sokkal több és nemcsak megrázó témája miatt rendkívüli.
Amint a találkozón is elhangzott, a könyv nyelve, szerkezete is különleges, Biblia-szerű, 822 passzusból, versből áll, és amint a szerző elmondta, tulajdonképpen e kötött forma megtalálása tette lehetővé, hogy valóban sikerüljön megírnia regényét. „Azt akartam, hogy ne nyomassza az olvasót a könyv nagysága, hogy bárhol felüthető, elkezdhető legyen, és abban bíztam, hátha így az elolvasott rövid részlet elvezeti majd a nagy történet egészéhez” – mondotta a szerző.
A beszélgetés során szó volt még a küzdelemről – nemcsak a kommunistákkal, fogalmazott Visky András, hanem elsősorban azzal, hogy mi a dolgunk a világban –, a szabadságról – miként lehet elveszíteni mindent, hogy minden megnyerhetővé váljék –, az önazonosság megtalálásáról, arról, hogy miként tehet ez boldoggá. És szó volt az édesapjáról, édesanyjáról, testvéreiről, a száműzetést önként velük együtt vállaló Nényuról, az otthonról, amelyet számos idegen helyen kellett újrateremteni és a hitről.
Nem sikeres könyvet akart írni, őt magát lepte meg a legjobban könyve utóélete – vallotta be Visky András – írt, mert meg kellett tennie. Húsz év munkája a Kitelepítés, és készül a folytatás (trilógiát jelentett be annak idején, igaz, csupán azért, mert ez jól hangzott), de minden alkalommal úgy ül le írni, hogy igyekszik visszajutni „ahhoz a bizonyos szabadsághoz, hogy nem sikeres könyvet kell írnom”. „Húsz év múlva találkozunk itt” – mondotta a beszélgetés végén, hozzáfűzve, az írás nem az időről szól, hanem a feladatról, annak öröméről, ő pedig mindenképpen jól jár, mert azt csinálja, amit tennie kell.
