Díjazták a rövidfilmek alkotóit

2023. június 15., csütörtök, Közélet

Pályázók, pályáztatók és a zsűri tagjainak jelenlétében tartották a Tamási Áron Színház által meghirdetett rövidfilmpályázat kiértékelő és díjátadó rendezvényét csütörtök délután Sepsiszentgyörgyön a Művész mozi Chaplin Termében. A középiskolás diákok által beküldött filmek levetítése után Vargyasi Levente értékelte mindegyik alkotást, majd Lázár-Prezsmer Endre művelődésszervező, a mozi programfelelőse, a színház vezetősége nevében Oláh-Badi Éva pályázati felelős és Pál-Ferenczi Gyöngyi igazgatónő átadta a díjakat az alkotóknak.

  • Fotó: Barabás Zsolt
    Fotó: Barabás Zsolt

Elöljáróban Lázár-Prezsmer Endre köszöntötte a jelenlévőket. Mint mondta, mindig örül a helyi alkotásoknak, és ezúttal is örömmel látta, hogy ennyien vették a bátorságot, hogy belevágjanak a filmkészítés nehéz, de egyben izgalmas munkájába. Ezután Pál-Ferenczi Gyöngyi, a pályázat ötletgazdája és a Tamási Áron Színház igazgatója szólalt fel, felsorolva röviden a Tamási Áron születésének 125. évfordulója alkalmából szervezett Tamási-évad eddigi eseményeit. Mint mondta, az idei évad a sepsiszentgyörgyi színház 75. évada is, és arra törekedtek, hogy ne csupán egy-egy eseményre korlátozódjék ez a két fontos évforduló, hanem „egész évadban lüktessen az ünnepi hangulat”. A Hullámzó vőlegény bemutatója, a Tamási 125 kiállítás, A csoda című sepsiszentgyörgyi előadás levetítése, rajzpályázatok kicsiknek és nagyoknak, projekciók a színház kirakatában, plakátkiállítás az elmúlt 25 év anyagából, a Múlt-képek című visszatekintő videósorozat, a Reflex5 fesztivál és a most záruló rövidfilmpályázat is része volt az ünnepi évadnak – emlékeztetett az igazgatónő.

A levetített rövidfilmek nagy sikert arattak a közönség körében, a diákok hangosan nevettek, ahogy viszontlátták magukat és egymást a mozivásznon, időnként kommentálták is az egyes jeleneteket. A vetítés végén Vargyasi Levente fotográfus, rendező, operatőr röviden értékelte a filmeket, elmondta észrevételeit mindegyik alkotásról, majd Kónya-Ütő Bence színész, zeneszerző is felszólalt, arra biztatva a diákokat, hogy ne hagyják abba az ilyen jellegű tevékenységet, mert ez fejleszti a kreativitásukat, és olyan élményeket kínál, amelyek egész életüket meghatározhatják. Végezetül a szervezők átadták a díjakat az alkotóknak.

Vargyasi Levente, Kónya-Ütő Bence és Lázár-Prezsmer Endre mellett Dobondi Lehel operatőr, rendező is tagja volt a zsűrinek, ő azonban nem tudott jelen lenni a díjazáson. A nevezett szakemberek Vargyasi Bálint, Dudás Hunor és Ráduly Zoltán Rendes feltámadás című filmjének ítélték oda a fődíjat. Két különdíjas film is volt, egyik a Kalitka című munka (alkotói: Szebeni Nikolett, Kardos-Bors Ágoston, Fákó Gergő, Pulugor Szilárd, László Viktória, Miklós Zonga), a másik pedig Bedő Anna, Zoltán-Nagy Ajna, Ilyés Nándor, Simon Zselyke, Fodor Boróka, Nagy András Norbert és Fazakas Balázs filmje, mely ugyancsak a Rendes feltámadás címet viselte. A többi alkotást dicsérettel jutalmazta a zsűri, tehát valamennyi pályázó munkája elismerésben részesült.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1219
szavazógép
2023-06-15: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Lassul az igazolványcsere

Legkevesebb húsz nap kell egy személyazonossági igazolvány cseréjéhez, ezért jó lesz korábban kezdeni az eljárást, ha valakinek a nyáron évül el a legfontosabb okmánya. Sürgősségi igazolványt továbbra is három napon belül állítanak ki, ám ezek rövid ideig használhatók, és csak az országhatárokon belül.
2023-06-15: Közélet - Ferencz Csaba:

A körbeélt Erdély (Sorsformálók)

„Két dolog motivált általában – vallja Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár a Tóth László újságíró tollából nemrég megjelent interjúkötet egyik utolsó fejezetében.* – Az egyik motivációm közéleti volt: a beleszólás igénye a közösség teendőibe, jövője alakításába. A másik motiváció az a fajta késztetés volt, hogy dolgainkat a legtágabb elméleti dimenziók felől is megértsem.”