Az illyefalvi falunapokat hagyományosan a település erődített temploma védőszentjének napján tartják, idén immár 24. alkalommal zajlottak az egykori mezővárosban az Illés-napok. Ha a szombati nap „csak” a sportról és a minőségi zenei szórakoztatásról szólt, vasárnap sokkal változatosabb program várta az otthoniakat és a nagyszámú vendégsereget egyaránt: a napot lovas ébresztő indította, aztán a református templom harangja hívogatta ünnepi istentiszteletre a falu népét. Ünnepi volt az istentisztelet, hiszen nem csak az ökumené és a testvériség jegyében a szószéki beszédet nt. Sánta Pál római katolikus plébános mondotta el, hanem a Lajos József református lelkipásztor „vezényletével” zajlott összejövetel adott alkalmat arra is, hogy Fodor Imre, Illyefalva község polgármestere és Illés Béla, a magyarországi Papos polgármestere aláírja a két helység testvértelepülési szerződését. Utóbbi első erdélyi „rokonsággal”, Illyefalva pedig újabb anyaországi baráttal gazdagodott, ráadásul olyannal – mint Illés Béla polgármester megfogalmazta –, amely az egyházi és gazdasági kapcsolatokon túl az élő emberek szintjén működő kölcsönös viszonnyá kell hogy váljon, hiszen a testvértelepülési kötelékek célja „egy lépéssel közelebb kerülni ahhoz, hogy a nagy magyar nemzetet megőrizzük”.

Illés Béla és Fodor Imre kézfogással pecsételik meg a testvértelepülési szerződést

Az istentiszteletet követően a falu mostanára elkészült ravatalozóházának avatására, azaz – miként Fodor Imre kifejtette – a bevégzett munkát megköszönő hálaadásra került sor, hiszen bár büszkén jelentette ki az elöljáró, hogy a környéken ehhez fogható „egyéniségű” ravatalozó csak Sepsiszentgyörgyön található – a vártemplomi Kós Károly tervezte, illetve a szemerjai, Makovecz Imre által megálmodott halottbúcsúztató –, a polgármester azt kívánta, minél kevesebbet kelljen használni a létesítményt. Beszédében Fodor Imre felidézte, hat éve bízta meg a presbitérium őt a halottasház építésével, és ő úgy gondolta, mindaz a változás, ami a falu szellemiségében és építészetében lezajlott 1990 után, arra kötelezi, hogy arculatában, stílusában „kicsit másabb” ravatalozóházat készíttessen a falunak – így esett a választás Zakariás Attila műépítészre, aki valóban egyedi, a térviszonyokhoz illeszkedő és a székely-magyar építészeti hagyományokhoz alkalmazkodó létesítményt tervezett számukra. A hét boltíves, domb­oldalba rejtett ravatalozóházat Sánta Pál plébános szentelte fel, Lajos József tiszteletes áldotta meg.

Az ünnepi istentisztelet után a futballpályán zajlott tovább az ünnepség, itt azonban a szokványos falunapoktól eltérő program várta a résztvevőket: a szervezők felkérésére a Romániai Retromobil Klub régi járművek kiállításával gyönyörködtette a látogatókat, Háromszékről, Csíkból s Brassóból össze is gyűlt közel hetven autó és motorkerékpár, a lóerőktől körülvett pálya gyepén lovak és lovasok is bemutatták ügyességüket, rátermettségüket. A színpadon egymást váltották a fellépők, volt operett- és néptáncelőadás, komédiázás székely stílusban és könnyűzene a fiataloknak, közben folyamatosan gyerekfoglalkozások a jurtában – ha összegezni kellene: soha rosszabb falunapot.

Régi autók falunapon: nem hétköznapi látvány

És – bár tudósításhoz nem illik – hadd engedtessék meg egy személyes megjegyzés: bő másfél évtizeddel ezelőtt elindult Háromszék-szerte egy olyan kezdeményezés, hogy minden település sajátos arculatú, a helyi jellegzetességekre építő falunapokat szervezzen: lett is foganatja az ötletnek, ideig-óráig működött az „újítás”, aztán sok település visszasüllyedt az eszem-iszom korábbi, kevés fantáziát és még kevesebb szervezést igényelő ősállapotába. Íme, Illyefalva bebizonyította, hogy lehet másképp is: nem csak fizikai gazdagodásra, de szellemi gyarapodásra is lehetőséget nyújtva a közösségnek.