Születésnapra készülődik a Kaláka

2009. január 17., szombat, Magazin

Négy évtizede választott és azóta hűségesen követett programjukról beszélgettünk a Kaláka együttes alapító tagjaival, akik elmondják, miért szeretnek gyerekeknek is játszani, mi okból szólaltatnak meg koncertjeiken oly sok, Magyarországon kevéssé ismert hangszert. Elárulnak néhány meglepetést is, amelyek 2009-ben, az együttes negyvenedik születésnapja alkalmából indított országos turnéjukhoz fűződnek.

Nomen est omen, vagyis a név kötelez — mondhatni stílszerűen a Kaláka együttesről. A két alapító tag: Gryllus Dániel és öccse, Vilmos vezetékneve ugyanis azonos egy dalnokéval, a réteken, napos domboldalakon vidáman muzsikáló mezei tücsök latin nevével. Gyerekeknek adott műsor végén találkoztunk Gryllus Vilmossal. Nyüzsgő, zsibongó sokaság vette körül őt és muzsikus társait, némelyik apróság még szívesebben mászott, mint lépegetett. Nem könnyű közönség. Nem egyszerűen türelmet, odafigyelést, hanem nagy-nagy szeretetet is igényel.

— A legtermészetesebb dolog, hogy valaki szereti a gyerekeket — mondja a zenész. — Ők jelentik a folytatást, az ember időbeni meghosszabbítását. Kicsit meg kellett érni ahhoz, hogy zenészként szóljunk gyerekekhez, nálam nagyjából akkor bukkant fel ez a szándék, amikor felébredt bennem a saját gyerek utáni vágy is. Az első gyerekem születése után békéltem meg azzal, hogy egyszer majd meg kell halni. Megéreztem, hogy az ember egy láncszem a sorban, s nem valaminek a vége vagy a kiteljesedése. A Kalákával akkor elővettünk és gyerekközönség elé vittünk olyan dalokat is, amelyeket korábban felnőtteknek játszottunk, ilyen például A cinege cipője, Tamkó Sirató Károly Pinty és pontya vagy Lázár Ervin Dömdödömje A Négyszögletű Kerek Erdőből. Régen nemigen különböztettek meg gyerekeknek való és felnőttverset. A Tengerecki Pál például honvágyvers volt inkább, de egyszer csak kiderült, hogy tetszik a gyerekeknek. Kányádi Sándor pedig úgy kezdett el gyerekverset írni, hogy az 1960-as évek Romániájában megpróbálták kiszorítani őt az irodalmi életből, ezért a Napsugár és a Szivárvány gyereklapnál helyezték el. Ez a mi szerencsénk, mert akkor neki hetente meg kellett írnia egy gyerekekhez szóló opust, s a nagy költők az ilyen versekbe is bele tudják foglalni a minden korosztálynak címzett lényeget.

A Kaláka 1969-ben választott programjáról Gryllus Dániel, az együttes vezetője szól:

— Ősi jogaiba próbáltuk visszahelyezni a verset, amelyet — gondoljunk csak Balassi Bálintra — kezdetben nem szavaltak, hanem énekeltek. Csak jóval később kezdték az emberek olvasni a költeményeket. A poéták is ad notam, tehát egy dalszerkezetre írták a verseket. A hatvanas évek végén a líra újramegzenésítésének igénye benne volt a levegőben, hiszen Sebő Ferencék tőlünk függetlenül láttak munkához. A Kaláka esetében az alapvetés 1969-ben történt meg, amikor Mikó István, Gryllus Vilmos és jómagam arra szövetkeztünk, hogy verseket énekeljünk. Az ötlet Mikótól származott, aki már akkor színésznek készült, vonzódott az irodalomhoz, és törte a fejét, miként tudna megtanulni kicsit gitározni és verseket elénekelni. Öcsémmel akkor még a Műszaki Egyetemre jártunk, és jó ideig kettős életet éltünk, mert nagyban koncerteztünk már, amikor vizsgákra, szigorlatra, a diplomamunka megvédésére készültünk.

Mikó 1973-ig maradt a Kalákával, amely fennállása alatt eddig ezernél is több verset zenésített meg. A jelenlegi összetételben 1996 óta játszanak, a Gryllus testvérek mellé Becze Gábor és Radványi Balázs társult. Mindnyájan a Lorántffy Zsuzsanna úti, ma Kodály Zoltán nevét viselő zenei általános iskola diákjai voltak, és hangszeres zenét is tanultak. Zongorázni vagy csellózni jártak. Ma egy-egy koncertjükön a cselló, nagybőgő mellett előkerül brácsa, gitár, charango, koboz, mandolin, ukulele, cuatro, kalimba, furulya, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, harangjáték, duda, doromb. Önként adódik a kérdés, hogy hány hangszeren is tudnak játszani.

— Valóban nagyon sok hangszert tudok megszólaltatni. Alapvetően a cselló tartozik hozzám, és a pengetősök, a koboz, a gitár, a charango, de volt már hegedű is a kezemben. Ha arra gondolok, hogy a hangszertudásnak az a mércéje, ahogyan Perényi Miklós csellózik, akkor én nem tudok csellózni, ha a gitározásnak az a szintje, ahogy Sárközy Gergely játszik, akkor gitározni sem tudok. Sok hangszerünk külföldről származik, Erdélyből hoztunk kobozt, az első charangómat egy bolíviai diáktól vettem, és amikor édesanyám Libanonban volt kiküldetésben, hozott egy udót, amely mindennemű pengetős hangszer őse — avat be Gryllus Vilmos az instrumentumok szerepébe. — E sokféle hangzásvilágra azért van szükségünk, mert szeretnénk minél hívebben érzékeltetni a versek hangulatát. Az egyik vershez reneszánsz érzésvilág szükségeltetik, a másikhoz egy kis barokkos csengés, a következőhöz népies hangzás, vagy például József Attila Születésnapomra című költeményéhez, amely egy ,,kávéházi szegleten" íródott, klarinétot is megszólaltató kávéházi zenét képzeltem el.

Az új esztendő a Kaláka negyvenéves fennállásának ünneplése jegyében telik majd el.

— A külföldi együtteseket és a világzene képviseletében érkező kollégákat is váró diósgyőri Kaláka-fesztivál mellett országos turnét szervezünk, amelyben Mikó István is részt vesz — tudatja Gryllus Dániel. — Öröm lesz vele ismét együtt muzsikálni. Úgy tervezzük, hogy előveszünk egy-két régi dalt is, még az 1973 előtti időszakból. Persze, van olyan szerzeménye Mikó Istvánnak, amelyet most is rendszeresen játszunk, például Radnótitól az Alszik a szív, és alszik a szívben az aggodalom kezdetű költemény megzenésítése fűződik az ő nevéhez. A koncertsorozat utolsó állomása a Kaláka születésnapja előtti estén, 2009. november 28-án a Művészetek Palotájában lesz, amelyre természetesen sok-sok meglepetést tartogatunk.

Mátraházi Zsuzsa

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2009-01-17: Múltidéző - x:

Szenczi Molnár Albert: Magyar grammatika

Ajánlás
A kegyes olvasónak üdvözletemet!
Mivel úgyszólván valamennyi európai nemzet nyelvét nemcsak különb-különb könyvekben művelik és ékesítik, hanem a sok nyelv kedvelőinek kedvéért nyelvtani szabályokba is foglalják, úgy tetszett a felséges és hatalmas Móric fejedelem úrnak, Hessen tartományi grófjának stb., az én kegyes uramnak és Maecenasomnak, hogy a magyart sem szabad elhanyagolni.
2009-01-17: Magazin - x:

Aggyal működtetett otthon

Képzeljünk el egy olyan házat, ahol az agy működtet az ajtók nyitásától-csukásától, a háztartási gépek be- és kikapcsolásáig mindent. És ez nem sci-fi, hanem a római La Sapienza Egyetem csapatának eredménye, amellyel nagy lépést tettek előre a ,,domotika" területén.