Aggyal működtetett otthon

2009. január 17., szombat, Magazin

Képzeljünk el egy olyan házat, ahol az agy működtet az ajtók nyitásától-csukásától, a háztartási gépek be- és kikapcsolásáig mindent. És ez nem sci-fi, hanem a római La Sapienza Egyetem csapatának eredménye, amellyel nagy lépést tettek előre a ,,domotika" területén.

Egy elektródákkal felszerelt fülhallgatóféle lehetővé teszi annak a hullámnak az érzékelését, amelyet akkor bocsát ki az agy, amikor figyelmünk egy meghatározott tárgyra irányul. A fülhallgatóhoz kapcsolt számítógép leolvassa az impulzust, és továbbítja az utasítást az adott eszköznek, hogy működésbe hozza — magyarázta el a találmány működését a La Repubblica lapnak Fabio Babiloni, a csoport vezetője, aki már megalkotója volt egy robotkéznek is, amely az agy által küldött utasítások alapján mozog. A csoport a Santa Lucia Alapítvány laboratóriumában dolgozik, és már tíz éve foglalkozik ilyen típusú fejlesztésekkel azzal a céllal, hogy új segédeszközöket adjon azoknak, akik valamilyen sérülés vagy neurodegeneratív betegség miatt elvesztették uralmukat izmaik felett. A következő lépés láthatatlanná tenni a rendszert a fülhallgató kiiktatásával és olyan, nagyon kicsi elektródákkal való helyettesítésével, amelyeket a fejbőrre lehet ragasztani. Ezek az elektródák vezeték nélkül lépnek kapcsolatba a számítógéppel. A terv felkeltette az Európai Űrügynökség figyelmét is — mondta Babiloni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2009-01-17: Magazin - x:

Születésnapra készülődik a Kaláka

Négy évtizede választott és azóta hűségesen követett programjukról beszélgettünk a Kaláka együttes alapító tagjaival, akik elmondják, miért szeretnek gyerekeknek is játszani, mi okból szólaltatnak meg koncertjeiken oly sok, Magyarországon kevéssé ismert hangszert. Elárulnak néhány meglepetést is, amelyek 2009-ben, az együttes negyvenedik születésnapja alkalmából indított országos turnéjukhoz fűződnek.
2009-01-17: Magazin - x:

Kétórás finálé

A sürgősségi osztály március közepén kezeli a Vészhelyzet című sorozat utolsó pácienseit — jelentette be a produkció gazdája, az amerikai NBC tévécsatorna.