ErdővidékRácz Gábor elvesztette mandátumát? — Hecser László

2009. január 19., hétfő, Közélet

A baróti városi tanács januári ülésének elején Nagy István polgármester jelezte, a napirendet kibővítené a Rácz Gábor felsőrákosi független képviselő mandátuma megszüntetésének tudomásulvételéről szóló tanácshatározattal. Mint mondotta, a törvény egyértelműen leszögezi, hogy a sorozatosan ok nélkül hiányzó képviselők elveszítik mandátumukat, márpedig Rácz az utóbbi három hónapban hiányzott, júniustól pedig mindössze kétszer vett részt az önkormányzat munkájában.

A helyi képviselők politikai hovatartozástól függetlenül emeltek szót, kerestek kifogást társuk számára. Volt, aki arról érdeklődött, hogy a szakbizottságoknak nem kellett volna-e véleményt mondaniuk, mások azt firtatták, mi történik, ha nem járulnak hozzá a kérdés tárgyalásához, s volt, aki úgy vélte, nem szabadna ilyen drasztikusan eljárniuk, inkább beszéljenek Ráczcal, hátha távolmaradásának okai elfogadhatóak.

Nagy István kijelentette: a törvény előírásai annyira tiszták, hogy akkor sem változtatható meg az a tény, hogy a felsőrákosi képviselő elvesztette tavaly nyert megbízatását, ha nem tűzik napirendre a kérdést. A tanácstagok egyöntetűen úgy döntöttek, nem hajlandóak érdemben tárgyalni az előterjesztett határozattervezetről.

Rácz Gábor érdeklődésünkre azt mondta: még csak a hír jutott el hozzá, ezért csak ezen a héten fogja ismertetni álláspontját.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1338
szavazógép
2009-01-19: Közélet - x:

Válságból lehetőséget (Kereskedelmi kamara) — Ferencz Csaba

A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara sikeresnek ítéli tavalyi tevékenységét, a begyűrűző gazdasági válságra pedig — a nehézségek mellett — újabb lehetőségek tárházaként is tekint.
2009-01-19: Közélet - x:

A hétvége hírei — Simó Erzsébet

Ukrajna beadta a derekát — jöhet a gáz
Az úgynevezett moszkvai gázcsúcson csak egy igen bonyolult megállapodás született a technikai gáz árának finanszírozásáról, de az ezt követő Putyin—Tyimosenko találkozón a felek megállapodtak a gáz áráról, s így mától akár meg is indulhat a szállítás Európába. Az ukránok végül beadták a derekukat, és beleegyeztek, hogy egy rövid távú kedvezmény mellett a jövőben piaci áron, az eddigi ár dupláján veszik a gázt az oroszoktól. Putyin ugyan csak annyit mondott, hogy a gázszállítások hamarosan felújulnak, de elhangzott a hétfői időpont is. Brüsszel részéről a hét végén már olyan nyilatkozatok is elhangzottak, miszerint a szombati tárgyalás volt Oroszország és Ukrajna legjobb és egyben utolsó esélye, hogy megmutassák, komolyan veszik a vita megoldását.