Történések, érzések, talán hangok, ízek köszönnek vissza a múltból. Emlékek egész sora képes feltörni, ha az ember visszatekint. Néhány dolog pedig teljesen feledésbe merül.
Nincs ember, aki ne merengene elmúlt időkön. Jó és rossz emlékeink között szabadon válogathatunk, eldönthetjük, melyiket tartjuk meg.
Így képesek lehetünk akár régi sérelmeink fölött túllépni, amit megbocsátásnak nevezünk, és élni tovább a jelenben. Legjobb esetben ezzel a tapasztalattal gazdagodva bölcsebbek leszünk, és a jövőben már nem cselekedjük ugyanazt, ha megtanultuk a leckét. Vagy akár ragaszkodhatunk is a bennünket ért sérelemhez, panaszkodhatunk, siránkozhatunk, a magunk igazságát mások fölé helyezhetjük, de akkor a múltban megtörtént esemény nem enged továbblépni, megköt a múltban, s lassan elveszi a mindennapok örömét és a jövőnket is.
Az is megtörténhet, hogy bizonyos eseményre másként emlékszünk, mint ahogy a történetben szereplő más személyek emlékében megmaradt. Ugyanaz az élmény másként rögzült, mint ahogy mások mesélik. Ez pedig azért van így, mert valójában az emlékeink rólunk szólnak. Minden történésben saját nézőpontunk, saját gondolataink és érzéseink vannak benne. Ez határozza meg, hogy milyennek minősítünk valamit, valakit. És ebben az esetben is szabad akaratunk szerint dönthetünk, hogy kiről/miről milyen emléket őrzünk meg.
Ezért ajánlott a kiegyensúlyozott, szeretetteljes életért tudatosan rendet teremteni emlékeink között is, kidobni, ami „rossz” és megtartani, ami kellemes, felemelő és jó érzést keltő.
A múltnak nem kell feltétlenül meghatároznia sem minket, sem jövőnket. Ha valami nem reményeink szerint alakult, engedjük el a bosszankodást, a haragot, és építsünk új jövőt, hiszen minden napunk új lehetőség az újrakezdésre.
Keresztes Erika bizalmi tanácsadó
