Közel két évtizede annak, hogy évente több alkalommal is madármegfigyelést végzünk az Uzon–Sepsimagyarós–Lisznyó útvonalon az uzoni Ambrus László madarász barátommal. Az évek során számos madárfajt figyeltünk meg ezen a szakaszon, és kerültek igazi ritkaságok szem elé, de a hétköznapi madarak látványa is mindig örömmel töltött el.
Tavasszal a vándormadarak érkezése, nyáron a fiókákat nevelő párok látványa nyújtott felejthetetlen élményeket. Ősszel kicsit szomorú szívvel kísértük végig, ahogy a költöző madarak elhagyják költőterületüket, télen pedig lestük a téli vendégmadarak érkezését.
Az idei nyár is elment, kiürültek a gólyafészkek. A fecskék is gyülekeznek, és mire e sorok megjelennek, útra is kelnek. Három idei szarkafióka repült el mellettünk, majd nem messze tőlünk a rét zsombékos részén landoltak. Meglapultak, mozdulatlanul néztek, és meglepődve mérlegelték, vajon mi fog történni. A tapasztalatlan fiókák most szembesülhettek, hogy milyen szülői felügyelet nélkül ember közelébe kerülni. Már jól eltávolodtunk, de a szarkafiókák még mindig tanácstalanul ültek egy helyben.
Baloldalt napraforgó-parcella mellett haladtunk el, tengelicek énekét hozta felénk a lenge szél. Később láttunk is egy kis csapatot, szemelték a napraforgómagokat. Ahogy egyre jobban megyünk bele az őszbe, úgy duzzad meg a madárnépség a napraforgó-parcellák közelében. A tarka tollú tengelicek társaságához zöldikék, citromsármányok és más magevő madarak csatlakoznak, és míg le nem aratják a napraforgótáblákat, addig napi vendégek lesznek.
Ezt tudja az énekesmadarak réme, a karvaly is, és portyázik a területeken. Egyszer egy példányt épp lesben állva láttunk, mozdulatlanul várakozott a napraforgótáblát körülkerítő villanypásztorhuzalt tartó cövek tetején. Várta, hogy a kis énekesmadarak megjelenjenek. Ahogy közeledtünk feléje, a karvaly karóról karóra szállt, nem akarta az ígéretes helyszínt elhagyni. A parcella végén visszafordult, mi pedig folytattuk utunkat.
Most nem volt ott a karvaly, de cserébe vörös vércséket láttunk egerészni. Egyik példány egy helyben lebegett a levegőben, szigorú tekintetével a talajt kémlelte, és ha valami mozgást észlelt, azonnal lecsapott. Később, amikor a nagy őrgébicset figyeltük, váratlanul jobboldalt a kukoricásból egy medve tört ki. A madarakon kívül ezen a területen már láttunk őzet, szarvast, rókát, de medvét még ez idáig nem.
Valami megzavarhatta, hogy napközben szaladva hagyta el a kukoricást. Kétszáz méter távolságra lehetett, vártuk, hátha átszalad előttünk az úton, és akkor egy fotót is készíthettünk volna a medvéről, de nem jött ki az útra. Amikor odaértünk, ahol szem elől vesztettük, árulkodó nyomok jelezték, hogy az árok sűrű növényzete között a domboldalnak vette az irányt. Ott pedig nem követtük tovább, hanem folytattuk madarásztúránkat.
Kelemen László
