Szomorú hétfő

2009. január 21., szerda, Magazin

Minden idők legszomorkásabb napjának kiáltották ki e hét hétfőjét brit kedélyszakértők. Tavaly január 21-ét mondták borúrekordnak a depresszió specialistái, azaz ugyancsak január utolsó előtti hétfőjét. Az idei azonban még komorabb a gazdasági válság miatt.

Cliff Arnall pszichológus tavaly hatváltozós matematikai képlettel határozta meg az év legborúsabb hangulatú napját. A hat tényező a következő volt: az időjárás, a karácsony miatti adósságteher nyűge, a karácsony csillogása utáni monotónia érzetének felerősödése, az újévi fogadalmak megszegése, kedvetlenség mindenhez, mohó vágy az életvitel megváltoztatására. Az idei hasonló, de nem teljesen egyező: bejött hozzá az állásbizonytalanság és az ingatlanárak összeomlása. Mindemiatt 2009. január 19. az eddigi legszomorúbb hétfő lett. William Hartson, egy másik neves brit pszichológus is kreált matematikai képletet, és az jött ki eredményül, hogy ezen a napon várható a legtöbb baleset.

A hétfők egyébként is népszerűtlenek: korábbi kimutatások szerint a legtöbb ember vasárnap éjjel alszik a legrosszabbul a szörnyű kilátás miatt, hogy másnap megint munkába kell mennie. Arnall hangulatjavításként rendre azt javallja, hogy mindenki próbáljon a jó dolgokra figyelni. ,,Ha egyik végtagod használhatatlan, örülj annak, hogy a másik háromnak nincs baja" — mondta a pszichológus a Daily Mail brit lapnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2009-01-21: Magazin - x:

Békés évek az iparosotthonban 1946-tól — Józsa Lajos

A háborút követő években a sepsiszentgyörgyi iparosotthon újraszerveződik, tagsága eléri a 171 személyt.
2009-01-21: Magazin - x:

Sajtópályázat a jácint népszerűsítésére

A jácintot már kétezer év óta csodálják az emberek illatáért, szépségéért. A fehér, kék, lila, rózsaszín gyönyörűség kultusza egyes országokban a tulipánéval vetekszik. A Holland Virágiroda sajtópályázatot írt ki a sokoldalú jácint népszerűsítésére.