Válságban többen házasodnak

2009. január 22., csütörtök, Család

Roham várható Budapesten a január 31. és február 1. közötti Esküvői Kiállítás 2009-en — tájé­koztatta az MTI-t a kiállítás főszervezője. Pszichológusok szerint gazdasági válság idején divatosabbak a szélesebb csípőjű, termékenységet sugárzó nőalakok, és megnő az emberek igénye az összetartozásra és a biztonságra, ezért többen kötnek házasságot (ami megváltoztathatja a házasságok utóbbi években tapasztalt csökkenését).

Nagy László, a Papp László Sportarénában rendezett kiállítás főszervezője elmondta az MTI-nek: már májusra is alig lehet ruhát bérelni egyes kedvelt kölcsönzőkben. A január vége ideális időpont a megrendezésre, ekkor már ugyancsak itt az ideje a lagzi megszervezésének, sőt, egyes szolgáltatásokat tanácsos még hamarabb megrendelni.

Eddig évente tízezren látogattak el a Sportarénába, idén az érdeklődés ennél sokkal nagyobb. A főszervező elmondta, még több lesz az eseményen szereplő ruhakölcsönző cég mint eddig, de sok fotós és dekoratőr, valamint ékszerkereskedő is jelentkezett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2009-01-22: Család - x:

sak eszünk... — Jártó Kocsis Edit

Táplálékot vesz magához — fogalmazott a maga veretes stílusában a régi magyar ember. Már a kifejezés is megfontoltságot, nyugalmat sugall, ellentétben a most használatos eszik, zabál, csipked, nassol szavainkkal.
2009-01-22: Család - x:

A reumatológia lehetőségei

Fantasztikus lehetőségek előtt áll a reumatológia — jelentette ki Poór Gyula, a Magyar Reumatológusok Egyesületének elnöke annak kapcsán, hogy az egyesület megalapításának 80. évfordulója alkalmából szeptemberben nemzetközi szimpóziumot tartottak Budapesten, amelyre tíz országból érkeztek szakemberek.