Nyelvtudós, a tibeti filológia megalapítója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1833). Szegény sorsú székely családból származott. 15 éves korában mint ,,szolga-tanuló" került a nagyenyedi kollégiumba.
A közép- és főiskola elvégzése után Nagyenyeden kapott tanári állást. 1815-ben angol ösztöndíjjal a göttingeni egyetemen keleti nyelvtanulmányokkal foglalkozott. 1818-ban visszatért Erdélybe. Még diákkorában eltökélte, hogy felkeresi az ,,ázsiai magyarok maradékait". 1819 őszén indult útnak gyalog, csekély pénzzel. Törökországon, Iránon, Afganisztánon és Indián keresztül Nyugat-Tibetig (Ladákh) jutott, onnan azonban anyagi eszközök híján vissza kellett fordulnia. Ekkor találkozott W. Moorcroft angol utazóval, aki a tibeti nyelvkutatásra terelte figyelmét. Ladákh Zanszkár tartományában, a zanglai lámakolostorban 1823—24-ben, kegyetlen nélkülözések közt eltöltött két esztendő alatt rakta le a tibeti nyelvészet alapjait. 1825—26-ban Tetha zanszkári faluban és a phuktali lámakolostorban, majd Kanamban (1827—30) egészítette ki tanulmányait, elkészítve az első tibeti nyelvtant és a tibeti—angol szótárt. 1830-ban a bengáli Ázsiai Társaság Kalkuttába hívta, itt jelent meg két műve 1834-ben. Mindkét mű úttörő jelentőségű a keleti nyelvészet történetében.Az Észak-Bengálban végzett nyelvtanulmányok után 1837-ben visszatért Kalkuttába, ahol az Asiatic Society könyvtárosa lett. Összesen tizenhat európai és keleti nyelven állított össze szójegyzékeket. Azonban ismét eredeti célját akarta követni, és 1842-ben elindult Nagy-Tibet felé. Útközben maláriában megbetegedett és meghalt. Sírja fölé az Asiatic Society emlékoszlopot emelt.
