Széphegy lábánál
A Dálnok mögötti erdős hegyvonulat egyik ága keleti irányba húzódik, hajdanában erdőtakaró borította a végét is, ahol a magas Széphegy lassan belesimult a lécfalvi mezőségbe. Fenn az erdőrengetegben, mint sok más helyen Háromszéken, veszélyes rablóbandák tanyáztak – mesélték a dálnokiak – akik az éjszaka sötétjében le-lemerészkedtek a Nagyútig, s ha ott nem tudtak lecsapni éjjeli utasra, az úton túli Széphegy felől Lécfalvát fosztogatták. A Lécfalvi mezőföld rejti valahol Galat és Korpács kis települések nyomait, melyeknek csak emléke maradt fenn. A szájhagyomány, a helynevek, az itt-ott előforduló tégla- és cseréptöredékek igazolják, hogy ott valamikor emberek éltek. Közelebb Lécfalvához egy vár is állott – toldják a mesét a helybeliek, Egyedvár volt a neve, tatárok által megfutamított lakói alakíthatták danában-hajdanában Lécfalvát. A falutól keletre volt még egy telep, aminek szintén már csak a neve él: Depső.
Egyedvár helynév
most is ismert Lécfalván. Halványult emléke, pedig egy 1612-ből írott okmányban említik a régiek. „A régi szájhagyomány szerint Egyedvár a mongolok dúlása idején pusztulhatott el – állítja Orbán Balázs. Nem is építették fel többé, hanem közös egyetértéssel, a könnyebb védhetés szempontjából, egy központi helyre húzódtak, s ott alapíták Lécfalvát. E hagyomány támogatására feltaláljuk Lécfalva határán a három ősfalu fekhelyét, Kopácsnak hívják most is a határ nyugati részét, ahol Galatot is feltaláljuk, a Depső nevet pedig egy malom tartja fenn, melynek most is Depsői malom a neve. Mindhárom helyen vastag cserépdarabok s más töredékek jelölik az ember egykori ott lakását. Egyedvára is fennmaradt elnevezésileg (...) a hol szintén nagy mennyiségű vastag cserépdarabok, s egykori sáncolatok bemélyedései mutatkoznak, mondják, hogy ott öl szélességű falak állottak, még a múlt században is, de az ekének útjában állván szétrombolták, s köveit Lécfalvára hordták”. Ugyancsak Orbán feltételezi, hogy a Lécfalva régi templomát körül ölelő, de ma már nem létező várfalat Egyedvára köveiből építhették.
Sajnos, Lécfalva határában soha nem hagyott nyomot régész ásója, így itt is, mint sok más alkalommal, az egyre halkuló szóhagyományt lehet csak megszólaltatni. Depső település valóban eltűnt, de a Depsői malomban még néhány évvel ezelőtt is őrölték a búzát, ott van Szörcse falu nyugati bejáratának közelében, a Feketeügy mellett.
– Igen, én emlékszem, hogy nagyapámék sokat emlegették Egyedvárát – bizonygatta Kocsis Károlyné született Bagoly Sára 1979-ben. – Galat környékén cserépdarabok és szuvatos törmelék van a földben – állította Pál János. Lécfalva jeles református papját, Csorja Sándort (1888–1971) élénken foglalkoztatta Egyed várának kérdése. Éltében kihallgatta az első világháború idején élt lécfalvi öregeket, akik a régiek szájhagyománya alapján tanúsították, hogy volt a síkságon egy kőből rakott várnak maradványa. Ott állhatott Egyedvára – néhai tiszteletes Deák László lécfalvi református lelkipásztor közlése ez 2003-ból. – A legelső, traktorral végzett szántások alkalmával, úgy húsz-harminc évvel ezelőtt malteres földet, tégladarabokat és cseréptöredékeket vetett ki az eke – magyarázta e sorok írójának személyes ismerőse, a lécfalvi születésű volt papolci Keresztes László nyugalmazott református lelkipásztor 2003-ban. Volt szerencsém találkozni Lécfalva szorgalmas régiséggyűjtőjével, a 2003-ban 57 éves Bartha Lászlóval, a tehetséges sepsiszentgyörgyi fotóművész, néhai Bartha Árpád testvéröccsével, aki elmondta, hogy a szóban forgó Galat nevű mezőrészen régiségekre talált. Kőből való fejszét, agyagból készült karikákat, halászháló nehezékeit találta meg, melyek akkor is tulajdonában voltak. Sajnos nem tudunk arról, hogy korai halála után kire maradtak a bizonyító erejű régészeti leletek. Eljön-e valaha az az idő, amikor pénz is lesz és a múlt után érdeklődő lécfalviak kalákájával régészek fogják majd felkutatni ezeket az emlékszentelte helyeket?
Dénes László falufelelős
„Lécen kucorgó Lécfalva”
– őrzi még máig is a település ragadványnevét az idősebb emberöltő. Lécfalva nem lehetett valami népes falu, szerepel a pápai dézsmák 1332-es regestrumában, de még 1567-ben is csak 28 kapuja volt. 1537-ből írásban emlegetnek egy Szent Miklósnak emelt templomot, helye azonban ismeretlen. A mai templom helyén volt a falu második, várfallal övezett XV. századi temploma, amelyről tudtunkkal sem tárgyi, sem írott dokumentum nem maradt fenn. A jelenlegi református templom mostani formáját az 1878-as átépítésekor kapta – mesélte sok évvel ezelőtt tiszteletes Deák László lécfalvi lelkipásztor. Néhány éve külsejében is megújult, előtere történelmi emlékhely.
A település Nagyborosnyó községhez tartozik, központjában látható az 1908-ban emelt faluháza, jelenleg kultúrotthon. Faragott kicsi székely kapuja egyedi alkotás, néhai Jákó Sándor feldobolyi tanító munkája 1985-ből, a falu előtti nagykaput a jelenlegi polgármester, Ilie Ion építtette. Jákó tanítót személyesen ismertem, lakásán interjút is készítettem vele, valahol ott lapul a digitális dokumentumok központi értéktárában.
A lécfalvi mezőnek jó minőségű termőtalaja van, népét eltartotta századokon át, módos falunak számított Orbaiszéken. Sajnos a Bodzavidéken levő erdő- és legelőbirtokait nem sikerült a településnek visszaszereznie.
Számos jeles, a székelység történetében érdemet szerzett család származik innen: Gyárfások, Bodorok, Keresztesek és mások is. A Gyárfás családnak a szabadságharc idején kiemelkedő tagjai a sepsiszentgyörgyi Vártemplom temetőjében nyugszanak. Innen származott lécfalvi Gyárfás Győző (1855–1912), Sepsiszentgyörgy város királyi főmérnöke, számos útszakasz, emlékmű tervezője és építője, író, a Székely Nép című lap szerkesztője. A Szacsvai család lécfalvi ágából származott Szacsvai Sándor (1752–1815), a Magyar Hírmondó szerkesztője, műfordító. Lécfalván ringatták bölcsőjét Keresztes István (1877–1936) jogásznak, lapszerkesztőnek, aki Lékey Endre néven közölte verseit és Keresztes Károly (1891–1944) jogásznak, zeneszerzőnek. Ő zenésítette meg Nyirő József Júlia szép leány című művét és sepsiszentgyörgyi lakásában fogadta vendégül Bartók Bélát helyi koncertje alkalmával 1927-ben. Városi lakóházukat Kós Károly tervezte, az épület a Mikó-kollégium utcájában ma is áll. Lécfalván született Bodor György (1904–1976) jogász és történész, a helyi temetőben látható Bodor Tivadar (1857–1912) jogász síremléke – ő a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium főgondnoka volt. Lécfalva két tankönyvírót is adott a magyar szellemiségnek: Nagy Károlyt (1854–1889) a Nevelés szerkesztőjét és Sipos Samut (sz. 1854). Itt született Barátosi Balogh Benedek (1870–1945) földrajzi utazó, a Turáni-könyvek szerzője, édesapja Lécfalva jegyzője volt.
Kertész Barna igazgató-tanító
Új lelkész van Lécfalván
– örömmel adták tudomásomra mindenütt a hírt. A bitai kötődésű Gerendi Győző tiszteletessel sikerült beszélgetnünk: a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégiumban érettségizett, maga mögött tudhatja mezőbándi tapasztalatait, egy évet segédlelkészként töltött Kovásznán Balogh Zoltán Kézdi-Orbai esperes mellett, lelkészképesítő vizsgája után meghívással került a lécfalvi református gyülekezetbe szeptember elsejétől. Ezt megelőzően még mint teológus fél évet töltött cserediákként Budapesten, nyaranta pedig egy zuglói öregotthonban ismerkedett az emberekkel való kapcsolat sokszínű feladataival. Elmondta, hogy nagy reményekkel tekint lécfalvi szolgálatára, különösképpen a gyerekek és a fiatalok irányában érzett feladataira. A gyülekezet szeretettel fogadta, lélekben már készülnek a reformáció emlékünnepére s az sincs kizárva, hogy novemberben sor kerül beiktatójára is.
Általános panasz az egész faluban, hogy látványosan leesett az ivóvíz szintje az udvari kutakban, kellemetlen hatását érezteti a vízhiány. Régi ismerősként köszöntöttük egymást Kertész Barna tanító úrral, zeneszerető karmesterrel. Az elemi iskola a nagyborosnyói központi N. Bartha Károly Általános Iskolához tartozik, a tanulók adódó alkalmakkor újraismerkednek iskolájuk névadójával Dr. Nagyborosnyói Bartha Károly (1889–1956) tudóssal, néprajz- és nyelvjáráskutatóval. Sajnálatos, hogy a nagy járvány miatt elmaradt a 2021-re betervezett 20. évfordulós iskolanap. Sose késő, a névadó unokájával, a Budapesten élő Papp Péter geológus-mérnökkel e sorok írója azóta is baráti kapcsolatot tart fenn.
Dénes László falufelelős elmondta, hogy épül a lécfalvi ravatalozó, Ilie Ion községi polgármester tűzifát biztosít a téli kulturális tevékenységek támogatására. A helyi Leza Kulturális Egyesület elnöke, egyébként a falu közművelődésének szervezője elmondta, hogy sikeresen pályáztak a helyi két néptánccsoport ruházatára, megkezdték a kicsik és nagyobbak rendszeres próbáit, oktatójuk Kocsis Hunor, aki népi gyerekjátékot és moldvai táncokat oktat a kicsiknek, felcsíki, jászsági és nyárádmenti táncokat a nagyobbaknak. Példaértékű, hogy Lécfalván a táncos gyerekek szülei adják össze a táncoktató honoráriumát. Több településen lépett fel a tánccsoport, meghívták a Brassai Magyar Napokra is. Újraalakítják a gyerekek fúvószenekarát, rendelkeznek a szükséges hangszerekkel, Dénes László Kertész Barna tanító urat kérte fel a zenekar oktatására.
Várhegy település
Séta a Székely bánja vár helyén
Jól látható ma is az a magaslat, melynek tetejét reneszánsz kori vár koronázta egykor – rövid és viharos története ismert, tanútársa Székelyudvarhely központjában még megvan, azt azonban, hogy hol állott Székely bánja vára, ma csak alapfalainak nyoma mutatja a gyeppel fedett tanúhegy tetején. A tanúhegy egy geológiai jelenség, egy sok-sok millió évvel ezelőtt a Felső-Háromszéki-medencében elsüllyedt hegy kiemelkedő, még látható maradványa. A népi hagyomány úgy tartja, hogy „a hegyet rabszolgákkal és rabokkal hordatták össze az egykori hatalmasok”, a hosszúkás alakú tanúhegy déli oldalában azonban messziről is jól látható az egykori kőbánya s benne feltárva a medence mélytalapzatát és a környező hegyeket alkotó kárpáti homokkő rétegei. A négyszög alakú és bástyás, bizonyára mutatós, vizesárokkal körülvett reneszánsz erőd csak szűk négy évtizedig uralta az 550 m magas tetőt. Történetéről sokfelé írtak a hivatásos történészek, de mi most mégis elmeséljük. A várat a Székely Constitutio mellett fölkelt székelyeket legyőző János Zsigmond építtette Erdély fejedelmeként 1562-ben. Neve sokatmondó: „ha támad a székely, a székely bánja!” Székely támad várát Székelyudvarhelyen, Székely bánját pedig Háromszéken építették fel. 1599-ben rombolták le a fejedelmekkel továbbra sem rokonszenvező székelyek: mivel ősi kiváltságaikat a Báthoryak nem voltak hajlandók elismerni, a Bodzán bejövő Mihály vajda táborába álltak azzal a feltétellel, hogy a vajda adja ki a parancsot a vár lebontására. Mihály vajda mindent megígért azért, hogy a székelyeket a maga pártjára állítsa. A hegy lábánál összesereglett háromszéki székelység bosszújában földig rombolta a várat. Akkora volt a gyűlölet és az ellenszenv, hogy a lécfalvi országgyűlés 1600-ban kiadott rendelete ellenére a várat senki nem volt hajlandó újraépíteni. A Várhegyi vár mindenkori parancsnokai jeles, korukban ismert emberek voltak – emlékezett meg róluk Orbán Balázs is és leírja, hogy a parancsnokság legtöbbször együtt járt Háromszék főkapitányságával, a főkirálybírói tiszttel, nem egyszer mind a hat székely szék politikai főnökségével, sőt, a székelyek főkapitányi rangjával is. Várhegy első parancsnoka 1354-ben egy Orbán nevű személy volt. 1564-ben Petky Gábor a székelyek főkapitánya, 1582-ben osztopáni Perneszi István Háromszék főkirálybírója, 1589-ben rétyi Rozsnyai András, 1590-ben Ravaszdy György Kézdi-, Orbai- és Sepsiszék főkirálybírója, 1599-ben Sennyei Pongrác fejedelmi tanácsos és főkirálybíró, kinek alkapitánya Mikes Benedek volt. Várhegy 1601-ben megszűnt fejedelmi erőd lenni, s eladományozták. 1578-ban Báthory Kristófé, majd a harmadszor is trónra hívott Báthory Zsigmond adományozza jó emberének, Csomortáni Tamásnak, Háromszék főkirálybírójának, aztán 1616-ban Bethlen Gábor adja Mikó Györgynek. 1675-ben a vár Nemes János főkirálybíróé, aki a várudvar nyugati részében díszes kastélyt építtetett. Végül a várhely, a kuruc szabadságharc kudarca árán, a hirtelen háromszéki birtokossá lett zágoni báró Szentkereszty család, jelesen Szentkereszty Zsigmond tulajdonába került, aki a maradék várfal és a kastély még megmaradt köveiből szeszgyárat és istállókat építtetett majorsági birtokára. Ezeket 1946-ban államosította a román hatalom, az épületekben tehenészet majd disznóhizlalda működött. Így alakult ki az idők folyamán Várhegy nevű kis település. Zömében magyar lakói közül mintegy száz vegyes felekezetű templomba járó gyerek és fiatal részesül rendszeres magyar református lelki-vallási gondozásban. Az imaházat még Kató Béla tiszteletes úr hozta létre cófalvi lelkészsége idején – tájékoztatott György-Demeter Szabolcs jelenlegi cófalvi lelkipásztor.
Református imaház Várhegyen
Varga József mezőgazdasági mérnök kapuján csengettünk Kovásznán. Az egykori állami gazdaság várhegyi farmjának vezető mérnökeként ismertük meg, jelenleg várhegyi magánfarmján gazdálkodik. – Kérem mesélje el, hogyan történt a nagy átállás? – Megvásároltam 2003-ban a maradék szarvasmarha-állományt és 8 évig folytattam a tehenészetet 50 fejőssel és 50 üszővel a farm Szentkereszty névre hallgató 68 árnyi területén, amit telekkönyveztettem. Ott két régi istálló volt, a malom, egy raktár, ami mellé még építtettem egy újat, s a romosokat felújíttattam. Újraterveztem: túladtam az állatállományon és maradtam a növénytermesztésnél. Saját és bérelt területen (120 hektár) búzát, cukorrépát és repcét termesztek, hol sikeresen, hol pedig csak éppen úgy, hogy Páké üsse Barátost. Mi nagyon ki vagyunk téve az itteni éghajlatváltozásoknak, idén a csapadékhiánynak, megszoktuk, tudomásul vesszük, hogy a hektárhozam, az egyre emelkedő költségek és a piaci árak játékának vagyunk elszenvedői... amíg lehet.
