Égtájak Iroda — 2009-es programok

2009. január 24., szombat, Magazin

A Vendégségben Budapesten határon túli magyar színházi estjei, az Énekelt Versek Fesztiválja, a Biennále és az Égtájak Művészeti Találkozó sorozatának folytatása mellett építészeti tárlat és belgrádi magyar kulturális napok is szerepelnek az Égtájak Iroda 2009-es programtervei között. Az Égtájak Határon Túli Magyar Kulturális Rendezvényszervező és Szolgáltató Iroda tájékoztatása szerint hétfői évnyitó programját követően februárban folytatódik a Vendégségben Budapesten — Határon túli magyar színházi estek 11. évada.

Az év első előadása február 9-én a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vendégjátéka, Beaumarchais Figaro házassága című műve lesz, amelyet a társulat két további előadása — Kárpáti Péter Pájinkás János című darabja és a 3 tánc Beckettre című táncszínházi előadás — követ. Az Újvidéki Színház a spanyol Federico Garcia Lorca Bernarda Alba háza című drámáját adja elő Gyarmati Kata Hét nap a világ, valamint Egressy Zoltán Portugál című darabja mellett, március közepén. A Kolozsvári Állami Magyar Színház Csehov Három nővér, Shakespeare III. Richárd és Kozma Mária Csillala mester című előadásaival szórakoztatja majd a budapesti közönséget március végén, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház pedig Madách Imre drámáját, Az ember tragédiáját, valamint Cervantes Don Quijotéját viszi el a magyar fővárosba. A Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a Kö­nyökkanyar, a Lepkegyűjtő és A szerelem igaz természete című darabbal várja a publikumot. Az egyes vendégjátékokhoz kapcsolódva az alkotókkal közönségtalálkozókat is tartanak az Égtájak Irodának otthont adó Fészek klubban.

A magyar nép épített öröksége Horvátországban című építészeti kiállítást, amelyet tavaly Budapesten mutattak be, idén a Kárpát-medence több pontján — február 3-tól Pozsonyban, majd márciusban Pécsett — is láthatja a közönség.

Az Énekelt Versek Fesztiválján öt régió ifjú, amatőr művészei lépnek színpadra május 15-én Zentán, Belgrádban pedig Magyar Kulturális Napokat tartanak május 20. és 25. között. A Vendégségben Budapesten — Határon túli magyar fiatalok 14. találkozója a magyar fővárosban, Széphalmon és Kassán lesz júliusban; kapcsolódva Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulójához, a programok középpontjában az anyanyelv áll.

Az Égtájak Művészeti Találkozó első rendezvényét májusra tervezik Kolozsvárra, a Mátyás-szoborcsoport megújulásához kapcsolódva. Ősszel többek között Farnad és Sza-mosújvár következik, ahol művészeti együttesek bemutatkozásával, barangolással, közösségi estekkel várják majd az érdeklődőket. Az Égtájak Iroda tervei szerint folytatódik ősszel a határon túli magyar színházak budapesti bemutatkozása is, a Biennálét, a külhoni magyarok kulturális fesztiválját pedig novemberben rendezik meg a magyar fővárosban és több vidéki városban. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2009-01-24: Magazin - x:

Erdélyi film az Aranymedvéért

Péter Hilda és Pálffy Tibor együtt a sepsiszentgyörgyi színpadon
A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon február 11-én lesz a Varga Katalin című film világpremierje. Az alkotás román filmként szerepel a versenyben, pedig nevezhetnénk akár háromszéki műnek is, vagy nemzetközinek, hiszen rendezője angol, producerei románok, szereplői és operatőre magyar. Az elsőfilmes Peter Strickland alkotása olyan neves szerzők filmjeivel versenyez, mint Stephen Frears, Andrzej Wajda és Francois Ozon. A román sajtó megjegyzi, hogy utoljára 1993-ban válogattak be román alkotást a berlini fesztivál hivatalos versenyébe: Mircea Daneliuc Patul conjugal (Hitvesi ágy) című művét.
2009-01-24: Emlékezet - x:

Az újra felfedezett Ignácz Rózsa — Bogdán László

Amikor jó tíz esztendeje először közölhettünk részletet, kilencvenedik születésnapján tisztelegve élő emléke előtt, az egyik legfontosabb regényéből, a moldvai magyarság tragikus sorsát felelevenítő, Született Moldová­ban című, akkor még alig hozzáférhető regényéből, azon tépelődtünk, hogy mi lehet az oka Ignácz Rózsa részleges ismeretlenségének, hogy a harmincas-negyvenes években népszerű írónőt miért is mellőzték és mellőzik?