A nevetés karcsúsít

2009. január 27., kedd, Magazin

Egyórányi intenzív nevetéssel legalább annyi kalóriát lehet elégetni, mint harmincpercnyi súlyemeléssel ― állapították meg brit kutatók. Véleményük szerint a nevetés annyira képes megmozgatni az emberi szervezetet, mint egy kisebbfajta aerobikgyakorlat: gyorsabbá teszi a szívverést, élénkíti a vérkeringést az egész testben. Nevetéskor a mellkas megemelkedik és visszahúzódik, ami a gyomorizmokat keményebb munkára készteti, és ezáltal erősíti.

A kacagás még a bőrre is jó hatással van, mivel legalább tizenöt arcizmot mozgat meg, s ezáltal megtornáztatja az arcot is. Az immunrendszerre is jó hatással van, mivel segít a szervezetnek olyan fertőzések leküzdésében, mint a nátha vagy a köhögés.

Helen Pilcher neurológus, aki színészként is dolgozik, s aki a kutatást végezte, kijelentette: ezzel nem azt akarjuk tanácsolni, hogy mindenki huszonnégy órán keresztül szappanoperákat, komédiákat nézzen a televízióban, de a karácsony utáni súlygyarapodást a nevetéssel igen jól tudjuk ellensúlyozni. ,,Természetesen, el kell kerülni az extrakalóriák fogyasztásának csábítását, csokoládé majszolását, miközben kedvenc sorozatunkat nézzük." Az egyik brit kereskedelmi televízió megbízásából végzett kutatása során az orvosnő megállapította, hogy egy órán át tartó erős nevetés száz kalóriát éget el, ami egy kis szelet csokoládénak vagy egy kis csomag chipsnek felel meg. Ugyanennyi kalóriát lehet elégetni félórányi súlyemeléssel vagy háromnegyed órányi porszívózással ― idézte a kutatás megállapításait a The Daily Telegraph brit napilap.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2009-01-27: Magazin - x:

Az iparosotthon a háborús években - Józsa Lajos

Díjtekeversenyt tartott a Corvin és a Virtus tekecsapata 1938 szilveszterestéjén. Az egyéni versenyt Dinka János nyerte, aki a legtöbb fát ütötte. A tekeverseny után reggelig tartó mulatsággal búcsúztatta az óévet a sepsiszentgyörgyi iparosotthon tagsága.
2009-01-27: Magazin - x:

James Bond módra

Tengeralattjáró-repülőgéppel szeretné kiegészíteni arzenálját a Pentagon, az amerikai védelmi minisztérium. Az erre vonatkozó pályázatot a DARPA ügynökség írta ki, amely a csúcstechnológiák védelmi alkalmazásaival foglalkozik, és többek között az internet kezdeményezője is volt.