Jó ütemben halad a földgázhálózat kiépítése Uzon községben, ahol európai uniós alapokat használnak fel az öt települést érintő fejlesztésre. Mivel lehetőség adódott arra, hogy a finanszírozás meghosszabbítását kérjék, a kivitelezést várhatóan jövő évben fejezik be.
Az időjárás megengedi, így még most is dolgoznak a hálózat kiépítésével megbízott vállalkozó csapatai – mondta el megkeresésünkre Bordás Enikő polgármester. Emlékeztetett, Uzon az egyetlen olyan pályázati kiírást használta ki a földgáz bevezetése érdekében, amely uniós forrásokat biztosított erre a célra. A török kivitelező cég 54 kilométer hosszú vezetékrendszert épít ki, mely összesen 1846 háztartáshoz juttatja el majd a földgázt Uzonban, Szentivánlaborfalván, Lisznyóban, Bikfalván és Uzonfüzesen. Sepsimagyarós és Lisznyópatak lakossága nem igényelte a földgáz bevezetését.
A munkálatok Uzonfüzesen kezdődtek, és nagyrészt el is készültek, összességében pedig 60–70 százalékban sikerült teljesíteni a vállaltakat – közölte a községvezető. Elmondta, néhol egészen előrehaladott állapotban van a hálózat kiépítése, ott azonban, ahol korábban aszfaltoztak, csak azt követően lehet nekilátni, hogy az önkormányzat átvette az előző munkálatot. Máshol a már meglévő aszfaltburkolatot kellett átvágni, ám ahol adott volt a lehetőség, ott a zöldövezetben, járdán, az út mentén helyezték el a vezetékeket. A kivitelező minden helyen elvégzi a helyreállítást is, az önkormányzat azonban azt kérte, amennyiben a felásott részeken ismét aszfaltozásra lesz szükség, arra csak a jövő évben kerüljön sor, hogy rokkanjon a töltés, az új aszfalt emiatt ne károsodjon. A polgármester pozitívumként értékelte, hogy a kivitelező egyszerre több csapattal is dolgozik, „rendet hagynak maguk után, a megfelelő ütemben haladnak, jól végzik munkájukat” – vélekedett.
Uzon község 2020-ban pályázott a Nagy Infrastruktúra Operatív Programban, a földgázellátást célzó projekt összértéke áfával együtt közel 7,5 millió euró. Ez a program megszűnik, így a beruházás átkerül egy másik finanszírozási programba, „ami ugyan még tartogat kérdőjeleket a feltételek kapcsán, de azt reméljük, hogy az önrész nem lesz nagyobb mértékű, nem kerül több pénzébe a községnek” – jegyezte meg Bordás Enikő.