Árak és árkok

Az árviszonyok meglehetősen változatosak Sepsiszentgyörgyön és környékén, mindenféle fajtáját megtaláljuk az árfelhajtásnak, akár szemléltetni is lehetne sorozatunkkal a jelenséget. Nem csoda, hogy a mesterségesen felpuffasztott árak e világában várva várt tendencia a dolgokat helyükre tevő csökkenésé, melynek ma javultak az esélyei, s a pénzügyi válság csak siettetheti a dolgot. Bukarest körzetében, ahol a legvadabb spekuláció srófolta fel az árakat az utóbbi években, első lépésként már harminc százalékkal estek az ingatlanárak mind a telkek, mind a lakások, házak vonatkozásában, s azok további differenciálódása várható. A régi tömbházlakásokról ki fog derülni, hogy jóval kevesebbet érnek, mint amennyire a tavalyi-tavalyelőtti konjunktúra árukat feltornászta.

Anakronisztikussá válik, az időnek el kell járnia afölött is, amit Sepsiszentgyörgy Kolcza-tag fertályában tapasztaltunk: a száz euró négyzetméterenkénti telekárat, miközben az a város többi részében 20—40 euró között mozgott a 2008. év végén.

A teleküzéri árfelhajtás mellett eme ár az exkluzív elzárkózás vágyát is kifejezi, egy társadalmi réteg városnegyedi különválásának szándékát. Ezért az ár itt szűrőként működik, melyen nemhogy a kispénzű, de a közepesen jómódú is csak fennakadhat, és e városrész egy elzárkózó hajlamú réteg belső rezervátumává válhat. A valamikori „káderdűlők" mai megfelelőjévé. Ez nyilván nem érdeke a városnak, tulajdonképpen e rétegnek sem, ha jól meggondoljuk. A gyakorlati oldalnál maradva: ugyanis minél előbb beépül a domboldal, annál előbb kényszerül rá a város, hogy minden őt illető infrastrukturális beruházást megejtsen a valamikori legelőn. Arról nem is beszélve, hogy társadalmi osztályok bezárkózása egy külön exkluzív fertályba nem a legegészségesebb dolog. Le tehát az ármaffiával, mely haszonlesésből markában tartja a város legkedvezőbb fekvésű részének telkeit!

Le kellene törni az árakat. No de hogyan? Adminisztratív úton nem fog menni, más megoldást kell találni. Csakis ellenárajánlattal lehet célt érni. Ebben partner, sőt, fő aktor lehetne a város, a polgármesteri hivatal. Az egyetemi végzősöknek felkínált pár tucat ingyentelek példának és választási ígéretnek jó, de nem lesz átütő erejű piaci fogás. Még kevésbé helyettesítheti az átfogó tervet. Városi földalapot kell teremtenie az önkormányzatnak másutt vagy felvásárlással ott is, és olcsóbb kínálattal kell lenyomni az árakat. A legtisztább, legdemokratikusabb közérdekről van szó, mely által a demográfiai mutatók több értelemben is kedvező módon befolyásolhatók.

Bel- és kültelkek tánca

Foglalkoztunk a sorozatban a beltelkesítés körüli machinációkkal is, nagy vagyonok születtek és fognak születni abból, ha valaki leértékelt legelőáron vásárol meg egy területet, és kisvártatva ugyanazt városi beltelekáron adja el, mert megteheti.

Itt legalább három vonatkozásról kell szót ejteni.

Hogyan viszonyul az ügylethez a hivatal, hogyan a település lakossága, és hogyan az önkormányzat?

Induljunk ki a lekenyerezés közismert gyakorlatából. Ha az ember a delikvenseket hallgatja, akkor a felek azt állítják: ők rákényszerültek, vagy muszájból akartak előnyökre szert tenni. De ne a felelősséget firtassuk, ingoványos a talaj, hanem azt keressük, hogyan lehetne elejét venni a dolognak.

Például úgy, hogy városi, települési földalapot hozunk létre. Elhangzott a sorozatban: az önkormányzat ingatlanfejlesztőként lép fel, kültelkeket vásárol saját adminisztratív területén vagy a szomszédos községekén, és beindítja a beltelkesítést, majd mérsékelt áron áruba bocsátja, kiosztja a pályázók, jelentkezők, rászorulók stb. közt. Teheti ezt telkek vagy nagyobb, ingatlanfejlesztőknek szánt területek formájában.

Ezzel komoly saját bevételre tesz szert, abból építheti az infrastruktúrát, és egyéb célokra is marad neki, miközben elejét veszi a spekuláció elburjánzásának, és a korrupciót is jobb eséllyel számolhatja fel vagy fékezheti meg, mint korábban. Minden tanácsi kontroll alá kerül, a lakosságot, közvéleményt be lehet vonni a döntések meghozatalába. Világosan átlátható ügyletté válik mindaz, ami most a nyilvánosságtól elzárva zajlik. És tudjuk: nem ok nélkül kerülik az illetők a nyilvánosságot, bár akad, aki lemondana szívesen a bujkálásról.

Sepsiszentgyörgy területén még kiadós dombhátakra, fennsíkokra, lapályokra, lejtőkre várhat e sors, ha a polgármesteri hivatal ráharapna az ötletre.

Igaz, a közfelvásárlás is rejt magában veszélyeket, s pillanatnyilag a javasolt ügyletet kimondottan tiltja egy kormányrendelet. Az intézkedést azonban átmenetinek tekintik, Kézdivásárhelyen például várják a feloldását. Ami pedig az új földpanamákat illeti, melyeket esetleg eredményezhet, nos, ezeket a legteljesebb nyilvánosság és átláthatóság segítségével lehetne megfékezni, megakadályozni. Ha pedig a tilalom egyelőre fennmarad, alapítványi vagy más közvetítők útján lehetne kifogni rajta, mert a városnak fejlődnie kell, s egy ilyen tiltás csak gúzsba kötheti.

A megzsaroltak

Hogy mennyire szükség lenne erre vagy egy hasonló eljárás kidolgozására, hadd mesélem el, amit tapasztaltam.

Adott egy falu, melynek elöljáróját naponta zaklatják a befektetők, tanácsát perekkel fenyegetik, ha nem tenne kedvükre. A tét általában nem gyerekjáték, nagy összegek forognak kockán, a felsrófolt áraknál csak a követelt kártérítések összege nagyobb. Merthogy a befektetők szerint őket hatalmas kár éri, ha legelőjüket nem tudják felaprózni és parcellánként eladni. Az erőviszonyok egyenlőtlenek, a befektetők megyei szervek részleges jóváhagyásával rendelkeznek, az eljárási rend zavaros, a bíráskodás hol az egyiknek, hol a másiknak ad igazat, a felelősséget egyik szerv a másikra hárítja, végül minden vád és teher a községi tanács nyakába szakad. Riadt, megfélemlített tanácstagok, sarokba szorított polgármester a községházán, amely különben méltatlanul szegény, garasos gondokkal küzd. Stratégiai településfejlesztési tervet kellene kidolgoznia, holott túlélése is alig biztosított, ráadásul jóval erősebb felek nyomásának van kitéve, akik kizárólag önös érdeküket nézik, hektárok tucatjait akarják kiszakítani határából. A felsőbb adminisztrációhoz hiába fordul, az ugyanis nem véletlenül küldte vagy irányította az ő nyakára a befektetőket...

A megfeszített láncnak, mint ismeretes, leggyengébb szeme szokott elszakadni. És általában el is pattan. Érvényesül az anarchikus befektetői önkény, a haszonhajhászás, a puszta önös magánérdek ül diadalt a köz, a területfejlesztés, a környezetvédelem és regionális érdek felett.

Városi földalap képzésével e zsákutca is elkerülhető lenne.

A másé, mégis a miénk

Végezetül felhívnók a tanács és a polgármester figyelmét arra, hogy a környező községek területén létrejövő fióktelepülések névlegesen ugyan X. vagy Y. községhez tartoznak, de valójában a város polgárai lakják majd, akiket millió szál fűz a megyeszékhelyhez, és teljesen vagy részlegesen, de idetartozónak vallják magukat. Megélhetésüket a város nyújtja, délutánonként annak határán túl élnek, kétlakiak, akik szórakozni, bevásárolni is visszajárnak a „tett" helyszínére. Megosztják majd énjüket a községi lokálpatriotizmus és a városi igényeik közt, mindkét közegben mozgósíthatók, de eleven kapcsolatot is jelentenek a kettő között.

Mind ez idáig nem sok jelét láttuk annak, hogy közös lakókörzeti elképzeléseket körvonalaztak volna a szomszédos települések önkormányzatai, pedig többszörösen is érdekeltek abban, hogy e tekintetben szövetséget kössenek a várossal. Közös erőfeszítéssel a közművesítés, az úthálózat építése és karbantartása, az urbánus komfort és biztonság fenntartása, millió egyéb adminisztratív feladat könnyebben ellátható, hogy a kis és nagyobb regionális érdekközösség kívánalmairól ne is beszéljünk. Nemzetiségi szempontokat, például az iskolák vagy az etnikai struktúra fenntartását sem lehet egyetlen szerencsétlen, magára hagyott községi tanácsra hagyatkozva érvényesíteni, ahhoz sok önkormányzat közti átfogó együttműködésre van szükség. Nevetséges, amikor vevők nemzetiségéről vitatkozunk pró és kontra, s ebből vonunk le messzemenő következtetéseket a község jövőjére vonatkozóan. Sem polgármester, sem tanács, sem eladó a mai elszigeteltség viszonyai közt nem tehet semmit, nem vonható felelősségre semmiért, vagy teljesen feleslegesen dicsérjük meg, mert holnap a helyzet módosulhat, az újabb vevő már nem biztos, hogy ínyünkre való lesz. Az összevisszaság azért van, azért tartják fenn, hogy a zavarosban bárki kedvére halászhasson, ha történetesen ahhoz van gusztusa.

Én a nagybefektetők idevonzásának híve vagyok, teljesen szabad kezet adni nekik azonban nem tanácsos, mert külön érdekeik nyilván vannak, és azok nem mindig azonosak a lakosságéval. De mit tehet egy gyenge tanács megzabolázásukra?

Jó irányba tapogatózik tehát az az önkormányzat, mely az összefogás útjait keresi. Sepsiszentgyörgy esetében még Ojtozig sem muszáj elmenni, elegendő leülni Árkos, Kőröspatak vagy Illyefalva polgármesterével, hogy azoknak mentőövet is dobva, egy közös elképzelés a közös jövőről és övezetről kidolgozható legyen. Nem metropolisövezet, nem nagyvárosi agglomeráció az, ami körvonalazódik, egy nagyságrenddel alacsonyabb integrációs fokot képvisel, de annál szervesebbé tehető, és alighanem kötelesség saját képünkre és hasonlatosságunkra formálnunk, mert a miénk, és annak kell maradnia.