Például, hogy miért (csak) ilyenkor ér utol minket a nagy adakozási láz, a nagy szeretethullám. Év közben merre kószál a „szeressünk és segítsünk” lázzal járó vírusa? Valahogy, ha már ezzel a hasonlattal éltem, a fent említett vírussal szemben mintha immunisabbak lennénk, mint a sok többivel harcolva. Bocsánatot kérek azoktól, akiket nem csak év végén ver le a lábukról ez a hirtelen lázzal járó, gyors lefutású vírus! Aztán, hogy miért akarják már november végétől lenyomni a torkunkon a karácsonyt. Csilivilibe, cuccba-puccba vágja magát minden üzlet, bevásárlóközpont, és szól az összes hangszóróból az idevágó zene. Karácsonyra már kipukkadhat az egész, kit érdekel, menjen a biznisz! Ezekről is írtam már, bocsánatot kérek.

De arról, ha emlékezetem nem csal, még nem, hogy mitől más egy „egyszerű” karácsonyi kézművesvásár. Nem is értem, hogy eddig miért nem tettem meg. Pedig minden évben nagyon várom, hűséges látogatója, vásárlója vagyok. Legyen az a múzeumban vagy a Mikó konferenciatermében, én megyek! És mindennap, de tényleg! Először csak nézelődöm, beszélgetek. Nem csak a szintén nézelődő, vásárló ismerősökkel, hanem az évről évre visszatérő, már ugyancsak ismerősnek számító kézművesekkel. Van, akit máshonnan, régebbről ismerek, és van olyan, akivel egy ilyen vásár alkalmával kezdtem el beszélgetni, és most már kedves ismerősként üdvözöljük egymást.

Az idei vásár első napján nem voltam a városban, de másnap indultam, amint lehetett. Kerestem a megszokott arcokat a standok mögött, a már szinte barátokat, és ha mindenkit nem is találtam most ott, voltak mások… És próbáltam behozni az előző nap elmulasztott perceit, a csak nézelődéssel és beszélgetésekkel járó első köröket. De ha sűrítve is, megvolt! Nézelődtem, beszélgettem, vásároltam. Mert minden évben találok olyat, amivel a szeretteimnél biztosra mehetek. Amikor már megvoltak a beszélgetések és az ajándékok is, még csaptam két kört, csak úgy… Mert valahogy még maradtam volna. Pedig nem volt csilivili, hangszórós karácsonyi zene és mindenféle csinnadratta.

Ja, lehet, hogy pont azért…

Borítókép: Albert Levente