A koncertre egybegyűlt közönséget, melynek sorait nem csupán sepsikőröspatakiak, hanem környékbeliek is erősítették, a házigazda, Tordai Ernő unitárius lelkipásztor köszöntötte. Beszédében felidézte az előző évek adventi eseményeit, és arra kérte az egybegyűlteket, hogy ebben a nagy rohanásban a lényegről próbáljanak nem megfeledkezni: a szeretetről, a jóságról, a családi békességről, az összetartozásról. Azt is elárulta, hogy nem véletlen a dátumválasztás, hiszen 19 év után még mindannyiunkban keserűen visszacseng december 5. emléke. 2004. december 5. előestéjén mintegy jelzésként elrepedt a sepsikőröspataki unitárius templom harangja, előrevetítve a másnapi népszavazás eredményét. Ugyanakkor beszédében hangsúlyozta, hogy most elérkezett az az idő, amikor töltekezhetünk, mert kesergésből nem lehet jövőt építeni. Arra van szükségünk, hogy Jézus ismét megszülessen bennünk, hogy életünk szebb, jobb, igazabb, méltóságteljesebb legyen. Nyissuk ki szívünket, fogadjuk be örömmel a zenének az akkordjait, néhány hét múlva pedig fogadjuk be családjainkba, otthonainkba, közösségeinkbe a megszületett Jézust.

Vadkerti Imréről, a zenekar frontemberéről sokan állítják, hogy amilyen termetes, éppen olyan óriási a szíve. Ez a sepsikőröspataki koncert során is megmutatkozott. A felajánlástól eltekintve a közel másfél órás előadáson együtt dobbant a zenekar és a közönség szíve, együtt tapsoltak, együtt énekeltek, és bizony még együtt is könnyeztek az ünnepi és nemzeti dalok felcsendülése során. Vadkerti Imrével a zenekarról és a Sepsikőröspatakhoz fűződő különös kapcsolatáról beszélgettünk.
Vadkerti Imre: – A zenekar duóként indult 2014-ben. Zsapka Attila, aki énekel, gitározik a zenekarban, megkeresett, hogy nincs-e kedvem iskolákban irodalmi órákat adni. Örömmel elfogadtam, és Pozsonytól egészen Kassáig bejártuk a felvidéki iskolákat ketten. Majd meghívtuk Sipos Dávidot, aki nagyon jó szaxofonos, és így lettünk trió. Aztán két éve csatlakozott hozzánk a Kormoránból zongoristaként Szűts Pisti barátunk. Nagyon szeretjük ezt az akusztikus hangzást. Örömzene, amit játszunk.

– Évek óta visszajártok Székelyföldre, de közben körbejártátok már a többi elszakított területet is. Ez egyfajta misszió, hitvallás?
– Ez a magyar élet. Aki magyar, az így érez. Én egységben gondolkodom, hiába vannak ott ezek a gúnyhatárok, én Magyarországra jövök. Székelyföldre a Kormorán zenekarnak köszönhetően jutottam el először 2011-ben. Azóta akkor is jövök, ha nem zenélünk. Nagyon szeretek itt lenni. Csupa élmény.

– A Bárhol című dalotokban énekled, hogy „ahol magyarul szólnak, az nekem otthon, bárhol van”, de mégis egy megkülönböztetett kapcsolat fűz Sepsikőröspatakhoz. Ez hogyan alakult ki?
– Nagyon szeretek itt lenni Székelyföldön, valójában mindenhol szeretem, de számomra Kőröspatak egy nagyon különleges hely. Általában a turnék során az történik, hogy megtartjuk a koncertet, alvás, és megyünk a következő településre. De egyszer volt egy turnénk, amikor Sepsikőröspatakon sikerült több időt eltöltenünk. Azóta, amikor tehetem, visszajárok. Tavaly a családomat is sikerült elhoznom. A bázisunk mindig Bálinth Zoltán barátunknál van Árkoson, a Vasalóházban. A falu, az emberek már az első koncerttől kezdve nagyon a szívemhez nőttek. Most is bementem a templomba, és talán harminc ember volt, akit nem ismertem. És nagyon érdekes, hogy úgy éreztem magam itt, mint Gútán, a szülővárosomban, ugyanúgy izgultam, mint a szülővárosom közönsége előtt. És ez jó.
Tordai Ernő unitárius lelkipásztort az adventi koncertekről, valamint a kvartett és Sepsikőröspatak különleges kapcsolatáról kérdeztük:

Tordai Ernő: – 2016-ban a Brassói Magyar Napokon találkoztam egy régi iskolatársammal, Kökösi Attilával, és akkor vetődött fel az ötlet, hogy következő évtől Sepsikőröspatak is szolgáljon a márciusi és adventi koncertsorozatok egyik helyszíneként. Azóta a járvány kivételével általában évente két koncertet tartottunk. Aztán 2018 márciusában érkeztek Imréék, akkor még a trióval, mi meg a polgármesteri hivatalnál vártuk őket. Ritka az ember életében, amikor találkozik valakivel, és már az első pillanattól úgy érzi, hogy Uramisten, ezt az embert mintha évtizedek óta ismerném. Ez történt velünk és Imréékkel. Ez az érzés pedig kölcsönös volt. A sportcsarnokban tartottak egy telt házas koncertet, több mint 300 fő részvételével, és még ugyanabban az évben meghívtuk adventi koncertre, aztán évről évre hol márciusban, hol adventben érkeztek hozzánk, de még nyáron is a családdal. Tavaly a polgármester úr javaslatára Imre díszpolgári címet kapott.

Kőröspatak nem mindennapi díszpolgárral büszkélkedhet, ami jóval túlmutat a protokolláris kapcsolaton, igazi barátság és őszinte szeretet jellemzi. Hogy milyen érzés az, amikor egy székely településre hazajárnak ekkora művészek, arról Kisgyörgy Sándorral, Kőröspatak polgármesterével beszélgettünk:

Kisgyörgy Sándor: – Első ízben Kökösi Attila és Tordai Ernő tiszteletes úr szervezésében került a zenekar Kőröspatakra. Már első találkozásunkkor egy nagyon mélyre gyökerező barátság alakult ki közöttünk, nem csak Imrével, hanem a teljes csapattal. Ezt nem lehet kategorizálni. Más művészek is voltak itt, ápoljuk velük is a kapcsolatot, de ez valahogy családi kapcsolattá vált.

– Miként jött a díszpolgári cím ötlete?
– Községünknek több dísz­polgára van, elsősorban olyan személyek, akik itt éltek, itt tevékenykedtek vagy itt születtek. Iskolaigazgató-tanítók, költő, lelkész stb. Vadkerti Imre különleges díszpolgárunk. Egy koncert alkalmával, itt, az unitárius templomban pattant ki a gondolat, hogy ezt a kapcsolatot egy díszpolgári címmel erősítsük meg. Ott felvetettem az ötletet, és az összegyűlt közösség egyöntetűen meg is szavazta. De a zenekar többi tagja is nagyon különleges ember. Például Szűts Pisti volt az, aki megírta Kőröspatak himnuszát, ezen felül a Bárhol című dalukhoz a csapat a mi településünkön forgatta a videoklip 80 százalékát. Ezekre mi nagyon büszkék vagyunk.

Kökösi Attilát, a Loksi Blues-Café Szociokulturális Egyesület vezetőjét az egyesület célkitűzéseiről és az adventi turnéról kérdeztük:

Kökösi Attila: – Az évek során több neves előadót sikerült Erdélybe hoznunk, továbbá a mi nevünkhöz fűződik a Rendületlenül zenés történelmi játék, jövő nyáron pedig a Magyarok fénye rock­operát, a tömösi csata történetét visszük színpadra. Három fő célkitűzésünk van: összekapcsolni a Kárpát-medencei történelmi magyar régiókat, előadásokat gyártani és bekapcsolni a Brassó megyei településeket a magyar kulturális életbe. Nem elég csupán a megyeszékhelyekre összpontosítani, a kultúrát ki kell vinni a kisebb településekre. Arra törekszem, hogy olyan embereknek szervezzek turnékat, akik nem csupán szakmailag, hanem emberileg és nemzeti érzés szempontjából is rendben vannak, mert az embereknek példaképekre van szükségük. Nagyon remélem, hogy egy ilyen koncert után az ember sokkal jobb kedvvel megy haza, megiszik egy pohár bort, büszke a magyarságára, és másképpen éli meg a mindennapjait. Az idei adventi koncertsorozat Vadkerti Imrével és barátaival november 29-én Szászrégenben kezdődött, december 1-jén Alsórákoson, 3-án Bodolán, 4-én Csíkkozmáson, 5-én Sepsikőröspatakon voltunk, 7-én pedig Brassóban zárult közösen az Ismerős arcokkal.

December 5-én a zsúfolásig telt sepsikőröspataki templomban több mint 130 főt hangolt rá a várakozásra a Felvidéki Akusztikus Quartett, akik az est végén egy meglepetésszerű bejelentést tettek: a teljes bevételt a sepsikőröspataki gyermekeknek adományozták. A koncert végén Kisgyörgy Sándor, Sepsikőröspatak polgármestere mondott köszönetet, majd a székely himnusz eléneklésével zárták az estet.

Préda Barna