Kiállítás Csiki László emlékére

2009. január 28., szerda, Magazin

Csiki László író, költő, dramaturg emlékének szentelte legújabb kiállítását Bencsik János festőművész. A tárlat tegnaptól a budapesti Bem moziban tekinthető meg.

A festőművészt régi baráti és szakmai kapcsolat fűzte a 2008 októberében elhunyt Csiki Lászlóhoz, többek között illusztrálta egyik verseskönyvét is. Bencsik János Budapesten született, de Marosvásárhelyen nőtt fel, Bukarestben dolgozott, ezt követően költözött vissza Magyarországra; az erdélyi származású Csiki László nagyon szerette az ő képeit ― mondta a festőművészről Kántor László rendező, producer. Mint hozzátette, a kiállítással többek között a nemrég elhunyt író filmes kapcsolódásainak szerettek volna emléket állítani. Azért a Bem moziban, mert sok időt töltött ott, dolgozott is a filmszínháznak. A producer kitért a Csiki Lászlót a mozi világához kötő további szálakra is: 1999-től haláláig a Budapest Filmstúdió, majd az Új Budapest Filmstúdió dramaturgja volt; utóbbi cégben tulajdonosként is társak voltak Kántor Lászlóval. ,,Már a diplomafilmemet is Csiki László Eladott nagyapó című novellájából rendeztem, Álombánya címmel" ― emlékezett Kántor László, hozzátéve, hogy többek között együtt dolgoztak Sopsits Árpád Torzók és Gulyás Gyula Fény hull arcodra című játékfilmjén, de számos dokumentumfilmet is készítettek együtt. A kiállítást szervező producer-rendező elmondta, hogy Csiki László műveit más rendezők is feldolgozták, így az ő írásai alapján forgatta Tompa Gábor a Kínai védelem, illetve Maár Gyula az Ennyiből ennyi című filmet.

A Margit körúti Bem moziban megrendezett tárlatot február 6-ig láthatja a közönség.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2009-01-28: Magazin - x:

Megkezdődött a 40. Magyar Filmszemle

A dokumentum- és a tudományos-ismeretterjesztő filmek vetítésével Budapesten kedden megkezdődött a 40. Magyar Filmszemle. A versenyprogramban 31 dokumentumfilm szerepel; a kínálatban mai és történelmi témájú alkotások, portrék és szociológiai jellegű munkák egyaránt megtalálhatók. A tudományos-ismeretterjesztő filmek versenyében 12 alkotást mutatnak be; a nézők megismerkedhetnek többek között Izland színes állatvilágával, a tatárjárással, a rejtélyes nünükével, de a postások középkorig visszanyúló történetével is.
2009-01-28: Magazin - x:

Nyolcas ikrek Kaliforniában

Nyolcas ikrek születtek hétfőn Kaliforniában; a világon másodszor fordult elő, hogy egy anyától egyszerre ennyi gyerek élve szülessen meg. A hat lányt és két fiút császármetszéssel segítették világra a Los Angeles melletti Bellflowerben.