A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club síszakosztálya 12 sportolóval két helyszínen tette próbára magát. Január 12. és 14. között Szebenjuharos és Straja adott otthont utánpótlás-viadaloknak, ezeken a háromszéki sízők négyszer is dobogóra állhattak.
A sepsiszentgyörgyi csapat előbb egy meghívásos versenyen vett részt Szeben megyében, a verseny különlegessége az volt, hogy este rendezték. Óriás-műlesiklásban Bihari István (2014–2015) és Vass-Vitus Aba (2012–2013) saját korosztályában a dobogó legalacsonyabb fokára állhatott fel. Zsigmond Lili (2014–2015) a hatodik, Szigethi Ádám (2010–2011) a hetedik, Fábián Anna (2012–2013) pedig a tizenegyedik helyen végzett. Ezt követően szombaton és vasárnap szintén a szebenjuharosi pályán szervezték a Reménységek Kupa első két fordulóját, amelyen 96 versenyző közül Vass-Vitus Aba előbb harmadik lett, majd mindenkit maga mögé utasított.
A háromszéki együttes a Román Mini Kupa első szakaszára is elutazott. Hunyad megyében összesen 131 versenyző tette próbára magát, azonban a megyeszékhelyi sízőknek nem sikerült dobogóra állniuk, ellenben méltóan helytálltak. A legjobb eredmény Farkas Zakariás (2015–2016) nevéhez fűződik, aki a hatodik legjobb idővel ért célba, míg ugyanebben a korcsoportban Molnár Gergő a tizedik, Bocz Gergő a 11. és Fábián Zalán a 24. pozícióban zárt, illetve Bihari István a 15., Pethő-Berde Andor (2013–2014) a 17. lett. Szabó Aliz (2013–2014) a hetedik helyen fejezte be a megmérettetést, Ágoston Léna a 12., Parajdi Ajsa pedig a 16. helyet szerezte meg. (miska)