A Kovászna Megye Tanácsa, a Székely Nemzeti Múzeum, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet és a Kovászna Megyei Művelődési Központ által szervezett ünnepi műsor a magyar himnusz eléneklésével kezdődött, majd a házigazda Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntötte a termet zsúfolásig megtöltő közönséget. Kettős öröm számukra a nap, egyrészt mert idén már náluk, a Kós Károly-tervezte épületben ünnepelhetik a magyar kultúra napját, másrészt mert a díjazott több évtizeden át volt az intézmény munkatársa, mondotta. Az igazgató reflektált az elmúlt évek felújítási munkálataira, s rögtön hozzátette, most már a régi kerékvágásban haladnak. De a java még csak most kezdődik, tartalommal kell feltölteni a termeket. Három év híján száz esztendővel ezelőtt Bartók Béla ebben a teremben koncertezett, és szeretnék, ha nemcsak százévente, hanem évente többször is világhírű művészek adjanak itt hangversenyt. A közösségért vagyunk – mondotta Vargha Mihály, hozzátéve, a kultúra különböző szegmenseit össze kell kapcsolni, nem egymás ellen, hanem egymásért dolgoznak.

A Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről jelen levő Lukács Bence Ákos vezető konzul kijelentette, méltóképp ünnepeljük az erdélyi magyar kultúrát, hisz Kós Károly és Bánffy Miklós világát bemutató kiállítás megnyitója következik. Őket számos dolog összeköti, hisz három téren is maradandót alkottak: kultúrateremtőkként időálló és sok tekintetben időszerű művet, erkölcsi emberként követendő példát mutattak, közéleti szereplőkként közösségünk boldogulását szolgálták. Bizakodnunk kell abban, hogy meg tudjuk tartani gyökereinket, és azok majd táplálni tudják a hajtásokat, a következő generációkat. Egyik legfőbb egységünket, hogy számoljanak velünk a világban, a kultúránk jelenti. Ez a fennmaradásunkat is jelenti, mondta a konzul.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elsőként a jelen lévő Szabó Kati olimpikont üdvözölte, hozzátéve, ő születésnapján is fontosnak tartotta, hogy velünk együtt ünnepelje a magyar kultúrát. Majd kifejtette, olyan együtt gondolkodó közösséget alkotunk, amelynek fontos Háromszék, Székelyföld, fontos az erdélyi és a magyar kultúra, amelynek szellemi kisugárzása, alkotó munkássága határozza meg és cselekvő módon formálja Székelyföld kulturális erőterét. Sokszor mondjuk, hogy művészeink, tudósaink, közösségszervezőink, sportolóink lámpásemberek, akik rendületlenül mutatják az utat, jelzik a jó irányt, hogy ne a sokkal hangosabb percembereknek adjunk hitelt, ne a mindent ellepő egyenkultúra uralkodjon el körülöttünk. Ettől vagyunk mások mi, székelyföldi magyarok – hangsúlyozta az elnök, és hozzátette: vannak gyökereink, vannak értékeink, vannak hagyományaink, amelyre építeni tudunk. Ezeket az irányjelzőket mi itt, Székelyföldön nem feledtük el.

Felhívta a figyelmet, legalább ennyire fontos, hogy elkerüljük a múltba nézés csapdáját, és fontos, hogy a mában elhelyezve, a jelenkor kihívásaira jó válaszokat adva építkezzünk, így biztosítsunk jövőt gyerekeinknek, unokáinknak. Óriási ez a kollektív felelősség: hogy mi lesz a következő nemzedékeknek az a közös, alapvető érték, ami a kultúrájukat jelenti. Gyökerei a székely társadalmunk értékrendjéből táplálkoznak-e vagy valami teljesen újnak hódolnak be, és az keres táptalajt? Ilyen zűrzavaros időkben szomjazzuk a küzdelmünkben való megerősítést, kell a tanítás, szükséges az útmutatás. Ezt a szerepet töltötték be hajdanán a Szent László freskók vagy éppen Barabás Miklós gyönyörű festményei. Ezek a képek is még napjainkban is segítenek abban, hogy itt, a Kárpát-kanyarban őrizzük a magyar nyelv és egyben az európai kultúrkör határait. Az elnök kifejtette, nem véletlenül hozta szóba Szent Lászlót, Erdély védőszentjét és Barabás Miklóst, a nemzet festőjét, hiszen mindketten régi jó barátai a díjazottnak: Jánó Mihály művészettörténész jó reklámot csinált mindkettőnek. És hála Istennek, egyre többet tud róluk a nagyközönség is, és ez elsősorban neki köszönhető. Ma egy olyan tudós embert köszöntünk, aki kitartással, elkötelezettséggel, nagy-nagy tudása ellenére alázattal és szerénységgel végzi kutatásait, mondotta. Beszéde végén a tanácselnök átadta a Háromszék Kultúrájáért Díjat Jánó Mihálynak. 

Ezt követően mondta el méltatását Weisz Attila kolozsvári művészettörténész, kiemelve, hogyha kultúrában járatos romániai magyar embernek feltennék a kérdést, hogy hirtelen mondjon egy ismert, ma is élő székelyföldi művészettörténészt, igen nagy valószínűséggel Jánó Mihály nevét válaszolná. (A laudáció lapunk 5. oldalán olvasható.)

Jánó Mihály köszönőbeszédét humorosra fogta, s megemlített minden, a kultúráért cselekvő háromszéki művészt, tudóst, önkormányzati vezetőt, támogatót, intézményt. Végül a meghatódottságtól el-elcsukló hangon a családjára tért ki, hisz, mint mondta, „illik, hogy a díjazott a családjának is köszönetet mond”.

Az ünnepség második részéről, a Bánffy Miklós és Kós Károly világa című vándorkiállítás megnyitásáról következő lapszámunkban tudósítunk.