Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke szerint a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának a jövője a nyári Európa-bajnokságot követően is biztosított a nemzeti csapat élén.
Marco Rossi szerződése 2026. január 1-ig érvényes, tehát a Nemzetek Ligájában és a világbajnoki selejtezőkön biztos, hogy az olasz szakember vezeti a csapatot. „Olyan a szerződés, hogy el sem tud menni, ha szeretne, akkor sem” – hangsúlyozta az MLSZ elnöke. Az 59 éves szakvezető 2018 nyara óta irányítja a válogatottat, amely tavaly – 1985 után először – egyenes ágon jutott ki egy nagy tornára, miután veretlenül végzett Európa-bajnoki selejtezőcsoportja élén.
„Kilencvenkilenc százalék biztonsággal lehet mondani, hogy tavasszal Törökország és Koszovó lesz a rivális és itthon játszunk. Később, közvetlenül az Európa-bajnokság előtt Írország – a szövetségi kapitány kérése volt egy skót csapathoz hasonló stílusú – és Málta ellen lépünk pályára. Előbbivel idegenben, a máltai együttessel hazai környezetben találkozunk” – mondta Csányi Sándor.
Az MLSZ elnöke elárulta, Dárdai Márton után is várható még olyan labdarúgó, aki bár külföldön kezdte pályafutását, a magyar válogatottat fogja választani. „Folyamatosan figyelünk és kutatunk olyan játékosokat, akik magyar származásúak és rendszeresen játszanak valamelyik magasan jegyzett ligában, vagy pedig ifjúsági válogatottak valamelyik országban. Van még néhány olyan jelöltünk, akit szívesen látnánk, és magyar származású” – ígérte Csányi Sándor.
A szakszövetség vezetője szerint minden feltétel adott egy budapesti Bajnokok Ligája-döntő megrendezéséhez. „Nagyon sok nemzetközi mérkőzést, európai kupadöntőt és Eb-meccset rendeztünk. Az UEFA nagyon szeret Budapesten meccseket rendezni, mert szinte minden feltétel rendelkezésre áll, egyedül a repülőtéren nincs elég hely arra, hogy a magángépek parkoljanak, erre vonatkozóan várnak garanciákat, hogy ezt a kérdést megoldjuk” – fogalmazott.