A tavalyi vb-aranyérmesek közül tizenketten ismét a férfi vízilabda-válogatott keretében vannak, míg hárman – Bányai Márk, Kovács Péter és Tátrai Dávid – életük első világbajnokságára készülhetnek Varga Zsolt szövetségi kapitány nyilvánosságra hozott csapatában. A rangidős Varga Dénes tovább javíthatja rekordját: a dohai lesz pályafutása tizedik világbajnoksága.
A Magyar Vízilabda-szövetség közleménye szerint Varga Zsolt a múlt heti, franciák és spanyolok elleni kétkapus gyakorlások összes tapasztalata alapján véglegesítette az utazók névsorát, amelyet a hétfői edzésén hozott nyilvánosságra. „A tizenöt fő kijelölésénél egyértelműen az döntött, hogy ki van a legjobb formában a kerettagok közül, természetesen szem előtt tartva azt is, hogy közülük ki illeszkedik a legjobban a csapatstruktúrába és a stratégiánkba” – mondta Varga Zsolt.
Az Európa-bajnokság időszakában itthon készülő világbajnokok közül szinte mindenki utazik a világbajnokságra, így Angyal Dániel, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Német Toni, Vámos Márton, Varga Dénes, Vogel Soma és Zalánki Gergő is, egyedül a második számú kapus szerepét tavaly betöltő Lévai Márton nem, helyette a zágrábi Európa-bajnokságon remek teljesítményt nyújtó Bányai Márk tarthat Dohába.
A zágrábi kontinensviadalon is harcba vetett fukuokai aranyérmesek közül ismét behívót kapott Fekete Gergő, Nagy Ádám, Pohl Zoltán és Vigvári Vince. A tavalyi világbajnokságon szereplők közül Lévai Márton mellett Molnár Erik és Vigvári Vendel maradt ki. Bányai Márk mellett pályafutása első világbajnokságára készülhet Kovács Péter, valamint klubtársa, Tátrai Dávid szintén lehetőséget kap a további bizonyításra.
A férfiválogatott február 5-én kezdi meg a vb-menetelést a románok ellen, február 7-én az olaszok, 9-én a kazahok következnek. A csoportelső azonnal a negyeddöntőbe jut, a második helyezett minden bizonnyal a szerb–montenegrói–amerikai hármas egyikével játszik a nyolc közé jutásért.
A dohai vb-csapat: * kapusok: Vogel Soma, Bányai Márk * mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Manhercz Krisztián, Pohl Zoltán, Vámos Márton, Nagy Ádám, Zalánki Gergő, Fekete Gergő, Német Toni, Varga Dénes, Jansik Szilárd, Kovács Péter, Vigvári Vince, Tátrai Dávid.