Hetedik születésnapját filmes csemegékkel ünnepli a sepsiszentgyörgyi Művész mozi, az e heti Mozimániában a kínálatba való betekintés mellett szó esik új, előrehozott és késleltetett premierekről, és arról, hogy miként befolyásolja például a karácsony egyes alkotások műsorra tűzését.
Wonka
A filmek bemutatója általában – főként, ha a téma köti egy dátumhoz – szent és sérthetetlen. Persze vannak kivételek is. Például a Wonka. A gyártók nem karácsonyi filmnek szánták, hiszen nem mindegy, mennyi ideig lehet forgalmazni, ráadásul sok utalás nincs is a karácsonyra. Ennek ellenére Romániában az ünnepi filmkínálat keretében, december 15-én került hivatalosan a mozikba.
Willy Wonka (Timothée Chalamet) egy igazi legenda: jött, látott, győzött. Ő a csokik mágusa, az édességek ura, a legkülönlegesebb, legízesebb, legfurább csokigyáros. Bejárta a világot, út közben furcsa alakokat ismert meg, például Umpa-Lumpát (Hugh Grant), aki szintén őrült csokikat talált fel, és még őrültebb álmokat szőtt: arra vágyott, hogy letelepedjen és megnyithassa bűvös-bájos-ízes csokiboltját. Nos, Wonka is ezt akarta, csakhogy szülővárosában már működött egy hasonló. Mégis: minden nehézség ellenére, a rabságban vagy akár egy gőzmosodában is megőrzi jó kedvét. A film igazi értéke egyfajta musicalvarázslat, frenetikus zenével meg koreográfiával, és ne feledkezzünk meg Timothée Chalamet-ről nagy érzelmeivel, fantasztikus humorával és szívmelengető mókájával. Igaz, a karácsony elmúlt, de a Wonkát látni kell.
Téli szünet
Alexander Payne: The Holdovers című filmjével kétségkívül egy új karácsonyi klasszikus született – annak ellenére, hogy bemutatója január végére tolódott. A forgalmazók egyetértettek, hogy bűbáj-mozi, de a karácsonyi bemutató lehetősége már elszállt, márpedig pénzt is szeretnének keresni. Egyedüli lehetőség a streaming maradt. Alexander Payne hatévnyi szünet után pályafutása eddigi legkiforrottabb, hovatovább legszerethetőbb filmjével tért vissza.
1970 telén egy elit bentlakásos iskola diákjai és tanárai türelmetlenül várják, hogy kitörjön a karácsonyi szünet, habár közel sincs mindenki abban a kiváltságos helyzetben, hogy otthon, a szerettei körében töltheti az ünnepeket. Azon kevesek, akik ezt nem tehetik meg, a Barton Akadémia falai között, tanári felügyelet mellett kénytelenek átvészelni az év legszentebb napjait. Mint például a jó eszű, ám nagyszájú és meglehetősen modortalan Angus Tully (Dominic Sessa), aki a konzervatív pedagógiai módszereivel valóságos diktátorként zsarnokoskodó történelemtanár, Paul Hunham (Paul Giamatti) személyében méltó ellenfelére akad. Kettejük kibékíthetetlen(nek tűnő) ellentétét csak fokozza a vietnami háborúban odaveszett fiát gyászoló főszakács, Mary Lamb (Da’Vine Joy Randolph). A kényszerű összezártság azonban hamarosan véd- és dacszövetséget kovácsol a három sebzett ember között.
A The Holdovers filmtechnikai értelemben is szívet melengető alkotás: bár teljes egészében digitális kamerákkal forgattak, az utómunka során számos olyan szűrőeffektussal (pl. kópiahibák, szennyeződések, szemcsék) toldották meg a nyersanyagokat, amitől a film ténylegesen a celluloid-éra fénykorába repíti vissza a nézőket. Alexander Payne tehát újra csúcsformában van: szebb és meggyőzőbb visszatérést nem is várhattunk volna.
Hétéves a filmszínház
A felújított és hét éve újraindított Művész mozi január végi jubileumi programját a román után egy magyar filmhét is vonzóvá tette. Január 18. és 25. között tíz magyar filmmel várta a közönségét a filmszínház. A most zajló születésnapi vetítések kínálatában a magyar filmhét egy kis ráadásának is sikerült helyet találni. Január 31-én egy sokak által várt magyar film, a Semmelweis előzetes vetítését láthatjuk. Aki lemarad, az a jövő hónaptól megnézheti, hiszen újra vetítik majd. És ha már lúd, legyen kövér: sor került A nemzet aranyai című film bemutatására, amely a magyar csapat legutóbbi dicső korszakát foglalja magába, fókuszban a három olimpiai bajnokságot kivívó pólósokkal. A film hősei azok a magyar vízilabda-legendák, akik 1997 és 2008 között végigverték a világot. A film nemsokára forgalmazásba is kerül.
Dancs Árpád