Románia 2023-as GDP-arányos költségvetési hiánya 5,68 százalék lett – közölte tegnap a pénzügyminisztérium. Ez alig valamivel alacsonyabb a 2022-es, 5,76 százaléknál, és meghaladja a költségvetésben eredetileg kitűzött 4,4 százalékot.
Az, hogy a deficitcél tarthatatlan, már az első negyedévben kiderült, szeptemberben pedig a kormány egy sor megszorító intézkedést hozott a hiány mérséklésére. Jelenleg Románia az egyetlen EU-tagállam, amely túlzottdeficit-eljárás alatt áll. A tavalyi költségvetés bevételei 521,45 milliárd lejt tettek ki, 13,3 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbi értéket. A legnagyobb mértékben, 39,8 százalékkal az uniós támogatások nőttek 2022-höz képest, míg a személyi jövedelemadóból származó bevételek 19,9, az áfabevételek 10,9 százalékkal, a jövedéki adóból származó bevételek pedig 5,5 százalékkal emelkedtek. Az állami kiadások 13 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, 611,35 milliárd lejt tettek ki. A legnagyobb kiadási tételek a szociális kiadások és a közalkalmazotti bérek voltak, amelyek 9,6, illetve 12,8 százalékkal emelkedtek.