A sepsiszentgyörgyi önkormányzat nadrágszíjszorító intézkedése érzékenyen érinti a Tamási Áron Színházat is. Idei költségvetésében a város kevesebbet szán a kulturális intézmények fenntartására, ez a magyar színház esetében a tavalyihoz viszonyítva kilencvenmilliós űrt jelent. Az ajánlott pénzből az intézmény nem tudná fenntartani a bábszínházat, a szimfonikus koncertek szervezésével is fel kellene hagynia, és az öt helyett csupán három előadás bemutatására telne — a számottevő létszámcsökkentésről nem is beszélve.
Az önkormányzat ajánlata a Tamási Áron Színháznak 24 milliárd régi lej, ebből hárommilliárd a színház működési költségeire szükséges, tehát mindössze 21 milliárdból gazdálkodhat. Az összeg a román színháznak javasolt költségvetés háromszorosa, Antal Árpád András polgármester szerint ennek így is kell lennie.
A 24 milliárdból azonban nem futja a bábszínház működtetésére, csupán az első fél évben, a már bejáratott és a közönség által nagyon igényelt szimfonikuskoncert-sorozatnak is véget kellene vetni, és a társulat elképzeléseihez képest kettővel kevesebb bemutatóval állhatna közönség elé — magyarázta Bocsárdi László igazgató.
A tárgyalások azonban folynak, tette hozzá Bocsárdi, néhány egyeztetést követően úgy tűnik, az önkormányzat hajlandó kiegészíteni a színház költségvetését annyival, hogy sem a bábszínháznak ne kelljen megszűnnie, sem a szimfonikus koncerteknek — a bemutatók száma azonban nem emelhető. Tavaly nyolc új előadást készített a színház, összesen 143-szor játszották a repertoárjukon szereplő darabokat, idénre hat bemutatót terveznek 128 előadással. „Nem a minőséget változtatjuk meg, csupán a mennyiséget" — szögezte le Bocsárdi László, hiszen készíthetnének több előadást is a minőség rovására, azzal azonban tönkretennék a Kárpát-medencében vezető szerepet betöltő színházat.
A kevesebb bemutató lehetővé teszi az ily módon szükségessé is vált létszámcsökkentést, ez a kérdés azonban bonyolult, az új színháztörvény értelmében csak azokat a színészeket tarthatja meg alkalmazásban, akiket az elkövetkező időszakban foglalkoztatni tud a társulat, és fizetésüket is annak függvényében kell megállapítania, hány előadásban fognak játszani, milyen szerepeket alakítanak, hány próbán kell részt venniük stb. A szakszemélyzet mellett a műszakiakat és az adminisztrációs alkalmazottakat is fenyegeti az elbocsátás, mindegyikükért kár lenne, hiszen színházi emberek, sajátos teátrumi felfogással és beállítottsággal, helyettük majdan újakat alkalmazni, őket az elvárásokhoz és igényekhez szoktatni hosszas folyamat.
Majdan, mondja az igazgató, hiszen tudatában van annak, a mostani nadrágszíjszorítás nem tart míg a világ, a polgármesterrel folytatott tárgyalásaik során elhangzott, két évet kell ilyen körülmények között kibírnia a színháznak, ebben az időszakban a városnak több pénzre lesz szüksége az építkezésekre, az uniós pályázatok önrészének előteremtésére. Ahogy ismét nagyobb lehetőségeik lesznek, kínálatuk is újfent bővülni fog, ígéri, a stúdióterem megépítésével, a román színház elköltöztetésével, a város központi magja belső tereinek megnyitásával jobb helyzetbe kerül a színház, a műhelygondok is megoldódnak a tavasz folyamán. Ebben a helyzetben azonban igen nagy szükségük lenne a támogatókra, annál is inkább, mert ez az év nem csak azért ígérkezik nehéznek, mert a színház fenntartója csökkentette költségvetésüket, de a magyarországi pályázatokból befolyó összegeket, melyeket eddig produkciós költségekre használtak, most mind a Reflex Nemzetközi Színházi Biennálé megszervezésére kell költeniük, ráadásul a román kulturális minisztérium visszavonta pályázati kiírásait. Bocsárdi László azonban reméli, a fesztivál kapcsán a háromszéki — és miért ne, az erdélyi — vállalkozók közelebb kerülnek a színházhoz, s velük hosszú távú együttműködés alakulhat ki — mindkét fél megelégedésére, de legfőképpen a színházszerető közönség javára.
