Jó irányban haladunk, ugyanis miniszterelnökünk, Marcel Ciolacu, mikor szociáldemokrata párttársai elégedetlenkedtek a liberálisokkal közös lista miatt, megmondta: ha egy bizonyos állami tisztségbe kerülsz, arról kell döntsél, hogy mi jobb Romániának, függetlenül attól, hogy melyik párt tagja vagy. Ez már igen! XIV. Lajos francia király (1638–1715) egyesek szerint még azt mondta: Az állam én vagyok. Mi most mondhatjuk, hogy Románia mi vagyunk, és ha az országnak jó, akkor nekünk is jó lesz. Ha a két párt, a PSD és a PNL együtt megnyeri a választásokat, akkor semmi esélye a szélsőségeseknek és annak sem, hogy ellenzék egyáltalán labdába (és a kormányba) rúgjon egyet-egyet. Az RMDSZ-re nem is lesz szükség. Esetleg az AUR foghat össze az RMDSZ-szel, ahogy a liberálisok is összefogtak ellenségükkel, a szociáldemokrata vörös pestisesekkel, stabilan kormányoznak, és ha minden jól megy, még négy évig (esetleg nyolcig) együtt tekerhetik. (Nem is tudom, ha a pártok ilyen jól meg tudnak egyezni, mi értelme van egyál­talán parlamenti választásokat rendezni.)

A miniszterelnök elment egyet kampányolni Olaszországba, a másik pártvezér, Nicolae Ciucă Spanyolhonba. Bocsánatot kértek, amiért hazánkfiai kénytelenek voltak kivándorolni. Én azt remélem, hozzánk is el fognak jönni Háromszékre egyet kampányolni, hogy rájuk szavazzunk. Egy közvélemény-kutatás szerint ugyanis – amit Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke ismertetett – a megye lakói jobban bíznak a magyar kormányban, mint a román állam intézményeiben. A hír megjelenésére a román hírfogyasztók igen hevesen reagáltak, legtöbben úgy, hogy akkor az itteni magyarok takarodjanak Bozgoriába, Hungarisztánba, Orbánisztánba. De az is látszik, hogy azok a hazaffyak, akik így megnyilvánultak, szintén nem bíznak a saját kormányukban.

Bevallom, örvendek ezeknek a választás-összevonásoknak. Legjobb lenne az összes választást egyszerre tartani, és nem kellene újra és újra szavazni menni. Egy kicsit több ideig tartana, mint egy szimpla választás, de közel sem venne fel annyi időt, mint ahány az idén lesz.

Aztán azt is szeretném, ha nemcsak az itthoni szavazásokon vehetnénk részt, mert az idén lesznek olyan országok és intézmények, amelyek élére vezetőket választanak, akiknek kénye-kedvétől függ sorsunk. Ott van például az Egyesült Államok, és Oroszország is, ahol elnököt választanak. Ahogy a mi vezetőink elmentek Olasz- és Spanyolországba kampányolni, ha mi is szavazhatnánk az amerikai vagy az orosz elnökre, úgy az ottani jelöltek is biztosan felkeresnének minket. Aztán a jelöltek közül arra szavaznánk, aki több jót ígérne nekünk. A kínai (császár-pártfőtitkár) Hszi Csin-pinget a tavaly választották meg harmadszor, de nem bánnám, ha következőkor ő is felénk nézne és biztatna valamivel, s akkor csatlakozhatnánk a sok száz millió kínaihoz, aki biztosan rá szavaz.

Aztán ugyan részt veszünk az európai parlamenti választásokon, de már az uniós főtisztviselők megválasztásába nem engedik nekünk, egyszerű szavazóknak a beleszólást. Magyarországon is az ellenzék kéri, hogy a nép közvetlen szavazáson válassza meg az államelnököt. (Majd, ha hatalomra kerülnek, biztosan azt fogják mondani, hogy a parlament válassza meg.) Én is azt szeretném, hogyha az Európai Parlament, az Európai Bizottság, az Európai Tanács elnökére személyesen adhatnám voksomat. Mert akkor például megkérdezném az Európai Bizottság elnökjelöltjeitől, melyikük vállalná fel, hogy az általa vezetett (só)hivatal elfogadja a Minority SafePack kezdeményezést, ami a nemzeti kisebbségek jogainak törvényes rendezését lehetővé tenné, és arra szavaznék, aki bár megígérné ezt. A többit leszavaznám.

Látjuk azt is, hogy elnökünk, Klaus Iohannis támogatásáról biztosította Ursula von der Leyent, hogy ismét ő lehessen az Európai Bizottság elnöke. Biztosan kért ezért valamit cserébe (például egy brüsszeli székecskét), mert itthon kitelt neki a tíz bő esztendő, és ha nem kap valamit, akkor jöhet rá hét szűk esztendő. Megkérdezném én is Ursulát, hogy támogatásomért mit ajánlana?

Borítókép: Pixabay