Bizarr szabálysértések

2009. február 4., szerda, Magazin

Tilos a briteknek felbontani a becsomagolt tojásokat és vasárnap leölt állat húsát árusítani ― mondta az angol parlament egy ellenzéki képviselője, aki mindezzel a miniszterek által bevezetett jogszabályok nevetséges voltát igyekezett hangsúlyozni.

Tavaly alig egy nappal azután, hogy a Gordon Brown által vezetett kormány nyilvánosságra hozta az idénre vonatkozó törvényjegyzéket, a liberális demokrata Chris Huhne megjegyezte, hogy az új rendelkezések a szabálysértések sokszor egészen bizarr fajtáit vonultatják fel, illetve teremtik meg. Amióta a Munkáspárt 1997-ben ― akkor még Tony Blairrel a miniszterelnöki bársonyszékben ― átvette a hatalmat az országban, összesen 3600 új törvénysértési formát határozott meg ― mondta Huhne. Majd hozzátette, hogy ezek a rendelkezések eléggé megnehezítik mind a rendőrség munkáját, mind az igazságszolgáltatást. ,,Néhány ezek közül a szabálysértések közül egészen bizarr, például az atomrobbanásra vonatkozó törvénysértés" ― mondta Huhne a parlament tagjainak. ,,Az az elgondolás, hogy valaki úgy követ el atomrobbanást, hogy azzal senkit sem öl meg, és ezért gyilkossági kísérlettel vádolják meg, rendkívül erőltetettnek tűnik" ― fejtette ki. Az új szabálysértések között szerepel még a hatósági tájékoztatás ellenében a bedobozolt tojások felbontása, valamint a vasárnap vagy karácsony napján leölt vad madár húsának eladásra kínálása is.

Huhne azzal vádolja a kormányt, hogy semmit nem tesz ezeknek a törvényeknek az eltörléséért. Jack Straw igazságügyi miniszter arra kérte a felháborodott parlamenti képviselőt, hogy készítsen egy teljes listát az általa sérelmezett szabályzatokról.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2009-02-04: Magazin - x:

Brit dzsungelautó

Akkora rendetlenség volt egy brit kertben, hogy a túlburjánzott növényzet irtásakor az önkormányzat emberei még egy harminc éve eltűnt autót is találtak. A bokrok teljesen benőttek a motortérbe, és persze körbeölelték az egész autót. A kert rendbetételére kivezényelt brigád már a dzsungelen is meghökkent ― ilyen kertet életükben nem láttak ―, de amikor még egy autó is előkerült, úgy érezték magukat, mint Tarzan az eltűnt város felfedezésekor.
2009-02-04: Életutak - x:

Egy mesterember hazatér — Demeter J. Ildikó

A vállalkozás néha szédítő
Az idők viharaiban magára maradt mesterember küszködését ismerhetjük meg az alábbi történetből. Fennmaradásáért a sepsiszentgyörgyi Galgóczy Gerő is több mindent végigpróbált, a boldog végkifejlet azonban még mindig nem mutatkozik. Csak egy újabb fejezet kezdete...