Házigazdaként Tóth-Bartos András történész, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa köszöntötte az egybegyűlteket, bemutatva a szerzőt, akinek a téma legszakavatottabb kutatójaként számos könyve és tanulmánya jelent meg az 1848–49-es szabadságharc erdélyi, főként székelyföldi eseményeiről.

Demeter Lajos megjegyezte, míg Mikes Kelemen a hűség és a kitartás jelképe, Gábor Áron alakjában a hősiesség és a székely leleményesség emelkedik példaképpé Háromszéken. Gábor Áron már a maga korában legendává vált, és idővel a legenda csak duzzadt. Kérdésekkel ostromolta a szerzőt az ágyúöntő magán­életéről, iskoláiról, katonai tevékenységéről, majd a háromszéki önvédelmi harcban vitt szerepéről is.

Süli Attila elmondta, az 1848–49-es szabadságharc eseményeit kutatva azzal szembesült, hogy Gábor Áronról még a meglévő anyag jelentős része sincs feldolgozva, így kezdett el a témával foglalkozni. A kötetben ismerteti Gábor Áron életrajzát, tevékenységét, szerepét a hadszíntéren, Háromszék önvédelmének megszervezését, az ágyúöntést, de teret szentelt a hőskultusz történetének, valamint Gábor Áron képének a szépirodalomban is. Gábor Áron kultusza nem csak Erdélyben, hanem Magyarországon is él.

Amint a beszélgetésből kiderült, más a legenda és egész más a valóság. Míg az író számára előnyt jelent az alkotói szabadság, vagyis használhatja fantáziáját, a történész helyzete hátrányosabb, neki a valóságot kell bemutatnia. Mindennek, a legendának is megvan a maga helye és szerepe egy nép kollektív emlékezetében, a probléma ott kezdődik, ha a legendát valóságnak fogjuk fel. Gábor Áron valós képe más, de az is van olyan szép, mint a legenda – mondotta Süli Attila.