Kóbor kutyák, levert közlekedési táblákZöldszám a vandalizmus ellen — Váry O. Péter

2009. február 6., péntek, Közélet

És mellékesen a módfelett elszaporodott kóbor kutyák eredetének kiderítéséért. Mert az semmiképp sem lehetsé­ges, hogy Sepsiszentgyörgyön olyan ebszaporulat legyen, mely az utcákon feltűnő falkákat kitermelhetné, különösen, mert a sintérek havonta több tíz állatot fognak meg, és mégis: egyik napról a másikra tucatjával tűnnek fel kifejlett egyedek, látszik rajtuk a helyismeret hiánya, eltévedten csatangolnak a legforgalmasabb utcák közepén — csak az lehet e jelenségre a magyarázat, hogy valahonnan importálják a városba a kutyákat.

Legalábbis erre a következtetésre jutott Antal Árpád András polgármester, aki elmondta, a közösségi rendőrségnél egy éjjel-nappal ingyenesen hívható zöldszámot létesítenek, ezen kérik a lakók jelzését arról, ha meglátnák, hogy autóból kutyákat eresztenek szélnek, erről ugyanis mendemondák keringenek, de pontos információval — hely, időpont, autó leírása, rendszáma — még senki nem szolgált. Kutyamenhely létesítése is ismét aktuálissá vált, a polgármester elmondta, több civil szervezet megkereste a kéréssel, a város telket tudna biztosítani, viszont sok pénzbe kerülne a befogott állatok tartása, egyébként is a kóborkutya-gond megoldása nem ez, ezért volna jó kideríteni származásukat.

Aztán a zöldszám arra is használható, hogy a városbeli rongálásokat jelezhessék a lakók, igen gyakori például, hogy közlekedési táblákat, járdaszéli cölöpöket ütnek meg gépkocsival, s a polgármesteri hivatal hiába kéri a rendőrségtől, hogy keressék ki jegyzőkönyveikből az autók adatait, a közvagyon rongálásának csak igen kevés esetben kerül meg a gazdája. Ilyen esetek szemtanúi nem feljelentést tesznek, hanem közösségi szolidaritásról tesznek tanúbizonyságot, indokolta a polgármester, hiszen mindannyiunk érdeke a közös vagyont megvédeni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-02-06: Közélet - x:

Külföldi hírek — Váry O. Péter

Az EP Koszovó elismerését kéri
Az Európai Parlament minimális szavazattöbbséggel — 289 igen, 265 nem vokssal, 21 tartózkodás mellett — úgy foglalt állást, hogy Koszovó függetlenségét helyes lenne elismerniük azoknak az uniós tagállamoknak is, amelyek ezt eddig nem tették meg.
2009-02-06: Közélet - x:

Eredményes volt a nyomozás — Hecser László

Azonosították azt a személyt, aki január közepén ifj. Csiki Béla nevében Barót polgármesterét, Nagy Istvánt becsmérlő írást juttatott el a Háromszék szerkesztőségébe. Mint az MPP megyei vezetőségének tagjaként politizáló Csikitől megtudtuk, a levél feladója Szilágyi Bartha Gábor nagybaconi mérnök volt. Szilágyi visszautasítja a vádat, mint mondotta, eddig sem foglalkozott ilyesmivel, s ezt követően sem fog. Szerinte a ,,vonalban kellett valami hiba legyen".