Elkezdték a község mintegy hat kilométeres szennyvízcsatorna-hálózatának kiépítését Kommandón. A beruházás összértéke 5 443 700 lej áfával, ebből a községi önkormányzat költségvetéséből fedezendő önrész 249 470 lej. A munkálatok kivitelezője a sepsiszentgyörgyi Tricomserv Kft.
Az Anghel Saligny-programban támogatott munkálatok elkezdésére Kocsis Béla polgármester május 15-én adta ki az utasítást. Amint az elöljáró tájékoztatott: mintegy hat kilométer szennyvízcsatornát fektetnek le a Nagy-Bászka folyó által kettészelt település mindkét oldalán. A kiépítendő szennyvízhálózathoz egy ülepítőállomás is tartozik, amelyet a futballpálya mögött, a Nagy-Bászka és a Toplica-patak kanyarulatánál építenek fel, valamint két szivattyúállomást, amelyek a falu alacsonyabban fekvő pontjairól a szennyvizet felnyomják a szennyvíztisztító állomásra.
Ottjártunkkor a település Kovászna felőli faluvégén – az erdészeti hivatal egykori erdeigyümölcs-begyűjtő központja előtt – a csatornaépítők már javában dolgoztak. A munkálatok kivitelezésére egy év áll rendelkezésükre, tudtuk meg, de Kocsis Béla polgármester szerint a határidő eltolódhat, ugyanis Kommandón hamarább beköszönt a tél és később tavaszodik, ezért ezzel is számolni kell. A polgármester elmondta: ha elkészül az új csatorna, ez egy újabb nagy lépést jelent előre az infrastruktúra fejlesztése terén, amely nem csak a helybeliek komfortjának növelése, hanem a turizmus fejlesztése szempontjából is fontos.
Mivel Kommandó jövőjét csakis a turizmus fejlesztése biztosítja, eddig is arra törekedtek, hogy a községet „építsék és szépítsék”, mondta a polgármester. Hozzátette: az előző években aszfalt- és kockakő burkolattal pontra tették az utcákat, korszerű vízhálózatot építettek ki, amely a legtisztább hegyi források vizével látja el a fogyasztókat. „A beruházásokat folytatjuk, hiszen az elkövetkezőkben Kommandó turisztikai faluként képzeli el a jövőt, ehhez pedig nélkülözhetetlen a modern infrastruktúra” – mondta az elöljáró.