Az erdélyi magyar pártok közötti megállapodást sajnos csak a Magyar Polgári Erő (MPE) tartja be – állítja Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő. Az MPE ügyvivő elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy ők továbbra is tartják magukat az egyezséghez: összefogást szorgalmaznak, ahol arra van szükség (kiemelten az EP-választáson), és versenyt, ahol lehet.
A politikus elmondta: döbbenten hallották Benedek-Huszár János azon kijelentését, hogy Baróton nincs szükség az MPE-re, habár a pártnak az RMDSZ EP-listáján is van jelöltje. Azt sem értik, hogy Váncza Tibor erdővidéki RMDSZ-vezető kire gondolt, amikor arról beszélt, hogy nyerjenek az igazi magyarok: az MPE tagjai mitől nem azok? Vannak más sérelmeik is, túllépnek rajtuk, csak jelezni kívánták, hogy így nehéz lesz az MPE szimpatizánsait meggyőzni arról, hogy az EP-választáson az RMDSZ-re voksoljanak. Ennek ellenére Kulcsár-Terza József most is határozottan felszólított mindenkit, hogy június 9-én vegyen részt a választásokon, szavazzon az RMDSZ EP-listájára, az önkormányzatoknál pedig az MPE jelöltjeire. Háromszéken a Magyar Polgári Erő négy városban – Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Baróton – és hat községben – Bardócon, Bölönben, Csernátonban, Gelencén, Kommandón és Sepsibükszádon – kínál „valós alternatívát” azoknak, akik már rég nem szavaznak az RMDSZ-re, és Kulcsár-Terza József szerint be is fognak jutni mindenhol a helyi tanácsokba, mert olyan szakembereket indítanak, akik tudják, mi a dolguk. Megyeszinten (a megyei tanácsban) az MPE azt szeretné elérni, hogy nélküle ne legyen többsége az RMDSZ-nek, amelynek a jelek szerint csak a „bólogató EMSZ”-re van szüksége, nem valódi ellenzékre. Saját eredménynek tartja, hogy a megyei tanácsban elérték, amit eleinte lehetetlennek tartott az RMDSZ: a magyar nyelvű ülésanyagokat, a székely zászló kitűzését, illetve az autonómiáról való gondolkodást. Végül megismételte: nagyon fontosnak tartja, hogy az erdélyi magyarságnak legalább két képviselője legyen az Európai Parlamentben, ezért mindenkit arra buzdít, hogy menjen el szavazni június 9-én.